Újabb fotók a tenerifei forgatásról.
Alább hat forgatási videó látható, ami Tenerifén készült, Justin Lin The Fast and the Furious 6-jához.
Az oroszokat is belekeverték Vin Diesel új filmjébe
Címkék: forgatás hírek röviden Fast and Furious 6
2012.09.18. 14:44
Londonban forgat a Halálos iramban-sorozat hatodik részének stábja, ami azzal jár, hogy elszabadult az apokalipszis a Lambeth-hídon. A helyszínről közölt felvételeken felrobbantott katonai járművek láthatók, és az egyik vidám statiszta orosz katonai egyenruhában mosolyog. Ebből arra lehet következtetni, hogy a széria hősei immár a globális konfliktus kirobbantásától sem riadnak vissza. Pontosan ez a célja a sorozatot gyártó Universal stúdiónak. A Halálos iramban eredetileg az illegális utcai autóversenyek szubkultúrájába kalauzolta a nézőt, ám ahogy sorjáztak az újabb részek, kiderült, érdemes elvinni a szériát a klasszikus akciófilmek irányába. Ennek köszönhető, hogy a negyedik résszel sikerült új életet lehelni a franchise-ba, az ötödik film pedig egészen kiváló lett. S ha már az oroszok is felbukkannak a történetben, sejteni lehet, hogy egyhamar nem lesz vége a sorozatnak. via UIP-Duna (Fast & Furious 6 - hazai bemutató: 2013. május)
Vin Diesel, Dwayne Johnson és Paul Walker látható a legújabb Fast and Furious 6 képkockán.
Dwayne Johnson az imént osztotta meg twitterén ezt a fotót, ami a Fast & Furious 6 forgatásán készült.
Három új Fast6 forgatási képet töltöttek fel a produkció hivatalos Instagramjára.
Justin Lin rendező és Olivier Schneider koreográfus a Fast and Furious 6 forgatásásn.
A forgatási képen Vin Diesel és Justin Lin rendező látható.
A Fast and Furious 6 hivatalos twitterén jelent meg az alább látható fotó, melyen Vin Diesel, Paul Walker és Justin Lin, a film rendezője látható.
Dwayne Johnson és Gina Carano (A bűn hálójában) a FAST SIX forgatásán.
Ha minden jól megy, Glasgow lesz a második Budapest. Abban az értelemben, hogy egyre-másra hollywoodi szuperprodukciók forgatják fel a város rendjét, cserében tetemes összeget hagyva az önkormányzat kasszájában. Legutóbb Brad Pitt World War Z című filmje miatt kellett lezárni a fél várost, mert itt vették fel a zombi-apokalipszis jó néhány tömegjelenetét, most pedig Vin Diesel autós akciósorozatának hatodik része forog majd Glasgow utcáin. A Halálos iramban új részének sztárjai – Diesel, Paul Walker és Michelle Rodriguez – nem lesznek ugyan jelen a forgatáson, mert csak kaszkadőrös akciójeleneteket vesznek fel, de így is 250 helybélit alkalmaznak több héten keresztül, nem számítva azokat, akik majd a romokat takarítják el, miután a stáb távozott. Glasgow egy meg nem nevezett európai várost alakít a filmben. A város az elmúlt 15 évben összesen több mint 200 millió fontot – több mint 600 milliárd forintot – számlázott hollywoodi produkcióknak. Glasgow fő vonzerejét viktoriánus architektúrája és az utcák rácsszerkezete jelenti, ez utóbbi hasonlít az amerikai városok úthálózatára.
(Fast & Furious 6 – hazai bemutató: 2013. május)
(World War Z – hazai bemutató: 2013. június)
Halálos iramban 6: Will Smith és Rihanna is csatlakozik?
Címkék: Fast and Furious 6
2012.07.18. 18:32
Lassan fél Hollywood szerepelni fog a Halálos iramban-sorozat hatodik részében, már ha hinni lehet az egyik főszereplőnek, Tyrese Gibsonnak. A rapperből lett filmsztár azt találta írni a Twitteren, hogy Will Smith és Rihanna is csatlakozik a produkcióhoz. Ha ez igaz, a lépés logikus, hiszen Smith az egyik legnagyobb húzónév Hollywoodban, az énekesnő pedig a minap a Csatahajó egyik főszereplőjeként bizonyította, hogy nem csak a mikrofont, de gépágyút is ügyesen kezeli. Az viszont már hivatalosan megerősített információ, hogy Michelle Rodriguez visszatér az új epizódban, ahogyan az ötödik rész végén, a stáblista utáni jelenetben utaltak rá. A dögös latin színésznőt a negyedik részben gyilkolták meg alattomos módon, amitől a rajongók teljesen kiborultak, ezért most feltámasztják, mint Tamás atyát a Jóban Rosszban sorozatban.
(Fast & Furious 6 – hazai bemutató: 2013. május)
a 2012-es Licensing International Expo-n megjelent promo anyagok
Címkék: turbo epic dragons robopocalypse curious george mr peabody and sherman man of steel iron man 3 enders game lovelace after earth despicable me 2 Fast and Furious 6 The Croods Pacific Rim RoboCop gi joe 2 retaliation cloudy 2 revenge of the leftovers licensing expo 2012 turkeys Smurfs 2 Licensing Expo
2012.06.13. 17:52
Sok-sok plakát és logó a tovább mögött... /további anyagok pedig a címkéken keresztül/
Jövő nyáron Justin Lin (Halálos iramban - Tokiói hajsza, Halálos iram, Halálos iramban: Ötödik sebesség) rendezésében érkezik a legújabb Halálos iramban mozifilm.
Vin Diesel megerősítette, hogy év elejétől megkezdődik a Halálos iramban-franchise hatodik és hetedik részének előkészítése. Azért indul két produkció, mert a sorozat története annyira szerteágazó lett, és olyan sok karakterrel dolgoznak, hogy a hatalmasra duzzadt anyag egyetlen kétórás filmbe már nem fér bele. Azt már nem tudni, hogy egy nagy filmet vágnak-e ketté, vagy két önálló folytatás készül. A legutóbbi epizód, a Halálos iramban: Ötödik sebesség végén már utaltak arra, hogy Eva Mendes korábban kiiktatott karaktere visszatér. Természetesen újra száguld majd az összes fontos szereplő, és a színes mellékfigurák tábora is jelentősen bővül.
A Halálos iramban: Ötödik sebesség 626 millió dolláros összbevételt ért el, és igen kedvező kritikákat kapott, vagyis sikerült a korábban már halódó sorozatba új életet lehelni.
(Fast & Furious 6 – hazai bemutató: 2013. május)
Utolsó kommentek