Teasert kapott Gareth Edward 2010-es Monsters című filmjének folytatása, ami a Monsters: Dark Continent címet kapta. Az ezúttal Tom Green rendezésében készült alkotásban egy csapat amerikai katonának kell egy fertőzött területről kimenekíteni bajtársukat.

Julia Roberts látható az Augusztus Oklahomában című film képkockáján. A produkció Tracy Letts Pulitzer-díjas színpadi világsikere alapján készült el, Roberts, Meryl Streep, Benedict Cumberbatch, Margo Martindale, Chris Cooper, Sam Shepard és Misty Upham főszereplésével. Streep egy gyógyszerfüggő anyát alakít, akinek miután meghal a férje gyermekei visszatérnek a szülői házba.

August-Osage-County.jpg

47 ronin still

Címkék: 47 ronin

2013.08.25. 19:03

Keanu Reeves a 47 ronin legújabb képkockáján, amit az EW szállított nekünk.

47-Ronin.jpg

Négy kép Scott Cooper (Őrült szív) Out of the Furnace című filmjéből, ami egy fegyencről szól, aki szabadulása után mindent megtesz, hogy bosszút álljon testvére gyilkosán, mindezt a '70-es évek filmjeinek stílusában.

PH5hnjDlL7aj85_1_l.jpg

Manzoniéknak, a hírhedt maffiózó családnak mindene megvolt egészen addig míg Fred (Robert De Niro), a családfő az FBI-nak tett vallomásával három keleti-parti maffiafőnököt is rács mögé juttatott, veszélybe sodorva ezzel kicsiny famíliája hétköznapjait. 20 millió dolláros vérdíjjal a fején a tanúvédelmi program sem tűnik életbiztosításnak, de a maffia első számú ellenségének nem sok választása marad. Stansfield ügynököt (Tommy Lee Jones) bízzák meg, hogy Franciaországba telepítse Franket, feleségét Maggiet (Michelle Pfeiffer), és két vadóc kamasz gyerekét ( Dianna Agron, John D’Leo).

Manzoniék Blake álnéven igyekeznek a normandiai városka életébe beilleszkedni, de régi szokásaiktól nehéz megszabadulniuk, a bűnözésre hajlamos klán maffiózó hajlamát lakhelyük kisboltja, és az iskola is hamar megtapasztalja. Miközben Frank a memoárját kezdi írni - persze a helyiek körében azt terjesztve, hogy a normandiai partraszállásról ír könyvet , úgy hogy fogalma sincs arról valójában mi is történt -, Maggie a közösségi életben vállal szerepet, mint példamutató családanya. Mindenki kínosan ügyel arra, hogy ne kavarjanak nagy port, de az események hamar felpörögnek, mikor a maffia tudomást szerez a család hollétéről. A normandiai városka lakói pedig hirtelen egy véres gengszterháború kellős közepén találják magukat.

Igazi fekete komédia Luc Besson rendezésében, Martin Scorsese producersége alatt egy parádés szereposztással. Robert De Niro a nagymenő maffiózó szerepében brillírozik, partnere Michelle Pfeiffer, aki szemrebbenés nélkül robbantgat, mint Mrs Ex-Maffiafőnök, és Tommy Lee jones, aki mindent megtesz azért hogy életben tartsa ezt a vérmes famíliát.

family_ver3_xxlg.jpg

Eredeti cím: The Family
Műfaj: akció/vígjáték
Rendezte: Luc Besson
Tonino Benacquista könyve alapján a forgatókönyvet írta: Luc Besson és Michael Caleo
Szereplők: Robert De Niro, Michelle Pfeiffer, Tommy Lee Jones, Dianna Agron, John D’Leo
Bemutató dátum: 2013. szeptember 26.
Előzetes korhatár-besorolás: 16 éven aluliak számára nem ajánlott

Új előzetes Joel és Ethan Coen (A félszemű) Inside Llewyn Davis című filmjéhez, ami egy népzenészről szól, aki a '60-as évek New Yorkjában igyekszik boldogulni. A filmben Oscar Isaac, Carey Mulligan, Justin Timberlake, John Goodman és Garrett Hedlund kapott szerepet.

Hírek röviden 08.24

Címkék: hírek röviden

2013.08.24. 17:57

  • Christina Hendricks szerepet kapott a Dark Placesben, ami egy nőről szól, aki arra kényszerül, hogy újra átélje családja megölését. Gilles Paquet-Brenner thrillerjében eddig Charlize Theron, Chloe Moretz és Nicholas Hoult írt alá.
  • Idris Elba lesz a Beasts of No Nation főszereplője, ami Uzodinma Iweala azonos című regényének adaptációja lesz. A Cary Fukunaga rendezésében készülő film történetének középpontjában egy Agu nevű fiatal fiú áll, aki apja halála valamint húga és édesanyja eltünése után arra kényszerül, hogy csatlakozzon egy csapat zsoldos közé a nyugat-afrikai polgárháború idején. A produkcióban Elba egy parancsnokot alakít majd.
  • Steven Spielberg helyett Clint Eastwood fogja rendezni az American Snipert, melynek főszerepére még korábban Bradley Cooper szerződött le. A film alapját egy katonai mesterlövész, Chris Kyle önéletrajzi könyve adja.
  • Hayley Atwell (Captain America: The First Avenger) fogja alakítni a Hamupipőke biológiai édesanyját Kenneth Branagh (Thor, Jack Ryan) Hamupipőkéjében (Cinderella), amit a Walt Disney Pictures fog prezentálni nekünk.
  • Tyler Bates (Dawn Of The Dead, 300, Watchmen, Conan the Barbarian, Killer Joe, The Darkest Hour) FB-on jelentette be, hogy az ő komponálásában készül el a Guardians of the Galaxy zenéje.
  • Elképzelhető, hogy Ziyi Zhang a Tigris és sárkány (Crouching Tiger, Hidden Dragon) főszereplőjét láthatjuk majd a Crouching Tiger Hidden Dragon II - The Green Destiny című folytatásfilmben, amit nem Ang Lee (Pi élete), hanem Woo-ping Yuen fog levezényelni.
  • Benedict Cumberbatch kilépett Guillermo Del Toro Crimson Peak című horrorjának stábjából.
  • Olivia Munn csatlakozott David Koepp Mortdecai című filmjének stábjához, melyben Depp egy olyan férfit alakíthat, aki egy ellopott festmény keresésére indul, melyben állítólag egy bankszámla titkos kódja van elrejtve, a számla pedig több millió dollár értékű náci aranyat rejt. Kalandját azonban dühös oroszok, a brit hírszerzés, az őrült felesége és egy terrorista is nehezíti. További szerepekben Gwyneth Paltrow és Ewan McGregor lesz még látható.
  • Jean-Marc Vallee rendezésében fog elkészülni a Wild című filmet, melyben Reese Witherspoon kapta a főszerepet. A produkció alapját Cheryl Strayed bestsellere képezi.
  • Cary Fukunaga (Jane Eyre) rendezésében fog megvalósulni a a DreamWorks égisze alatt a Noble Assassin című II. világháborús film, Paul Kix regényéből. Ám csak a fentebb említett Beasts of No Nation című adaptáció után fog elkészülni.
  • Domhnall Gleeson (Anna Karenina, Shadow Dancer, About Time) és Finn Wittrock (Noah, Winter's Tale) szerepet kaptak Angelina Jolie Unbroken című könyvadaptációjában, amely Louis Zamperini történetét meséli el, aki a II. világháború során olimpikonból hadifogoly lett.
  • Tye Sheridan (Mud, The Tree of Life) csatlakozott Philip Martin The Forger című filmjéhez, melyben John Travolta egy tolvajt fog alakítani, aki eléri, hogy kijusson a börtönből és beteg fiával lehessen, ám ennek ára van: el kell vállalnia egy utolsó nagy melót.
  • David Lowery és Casey Affleck (Ain't Them Bodies Saints) ismét együtt fog dolgozni, ugyanis Lowery lesz a To Be Two című sci-fi direktora, míg Affleck a produkció egyik főszereplője. Az alkotás Paul Broks rövid története alapján készül majd, ami egy olyan világban játszódik, ahol létezik a teleportáció.
  • Tévésorozat lesz az NBC-n az 1994-es Nyakunkon az élet (Reality Bites) című vígjátékból, melyben Winona Ryder, Ethan Hawke, Janeane Garofalo, Steve Zahn, Ben Stiller, Swoosie Kurtz, Harry O'Reilly és Susan Norfleet volt látható.
  • Tony Jaa (Ong Bak) szerepet kapott a Halálos iramban 7-ben (Fast & Furious 7).
  • A Karib-tenger kalózai 5 címe: Pirates of the Caribbean: Dead Men Tell No Tales. Premier 2015. július 10-én. A film, a Kon-Tiki Oscar-díjas rendezőpárosa, Espen Sandberg és Joachim Rønning rendezésében készül el, természetesen Johnny Depp (Jack Sparrow kapitány) főszereplésével.

17602_10151611175252199_962165598_n.jpg

  • Natalie Dormer (Trónok harca) csatlakozott Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. rész (The Hunger Games: Mockingjay Part 1), és Az éhezők viadala: A kiválasztott 2. rész (The Hunger Games: Mockingjay Part 2) szereplőgárdájához. Cressida szerepére írt alá. 

1097842_743821705634483_263617419_o.jpg

  • Ben Affleck kapta Batman, a.k.a. Bruce Wayne szerepét Zack Snyder 2015. július 15-én debütáló, Az acélember (Man of Steel) folytatásában. Henry Cavill természetesen marad Superman.

1012526_581542751891684_797462028_n.jpg

Előzetest és plakátot is kapott a Paramount Pictures Jackass Presents: Bad Grandpa című filmje, ami Jeff Tremaine rendezésében készült el, Johnny Knoxville, Bam Margera, Steve-O, Jason "Wee Man" Acuńa, Chris Pontius, Preston Lacy, Dave England és Ehren McGhehey főszereplésével. A film a Jackassből megismert 85 éves Irving Zisman karakterére és unokájára, Billyre fókuszál.

LSAcIL0.jpg

Egy BrotherhoodWorkshop nevű Youtube-felhasználó elkészítette A hobbit - Smaug pusztasága
(The Hobbit: The Desolation of Smaug) előzetesének legós változatát.

Új képek James Gunn Guardians of the Galaxy című filmjének forgatásáról.

1146716_10151858969089804_1108609402_n.jpg

Az EMPIRE magazin novemberi száma négyféle címlappal jelenik meg. #teamthor vagy #teamloki (?)

74679.jpg

egy kép a TF4 forgatásáról

Címkék: Transformers 4

2013.08.24. 00:46

A Michael Bay Dot Com-on debütált a Transformers 4 legújabb forgatási képkockája.

Py8VwiH.jpg

Pictured left to right: Jack Reynor; Mark Wahlberg; 2nd Assistant B-Camera Casey “Walrus” Howard; 1st Assistant B-Camera John Kairis with back to camera; B-camera Operator Lukasz Bielan; Director Michael Bay; and Director of Photography Amir Mokri.

Mozgó plakát Antal Nimród (Predators, Kontroll) Metallica Through the Never című zenés filmjéhez.

Plakátot kapott George Clooney II. világháborús krimije, ami a történelem legnagyobb műkincsvadászatáról szól.

0yv1uXE.jpg

Get a Horse!

Címkék: Get a Horse

2013.08.24. 00:01

Lauren MacMullan (TV's The Simpsons) rendezésében 2013. november 27-én a Jégvarázs előtt debütál a Get a Horse! című fekete-fehér rövidfilm Miki és Minnie egérrel a főszerepben. Producer: Dorothy McKim (Meet the Robinsons).

Mickey-Mouse-Get-a-Horse.jpg

süti beállítások módosítása