Ígéret földje (Promised Land) (12) magyar poszter és előzetes
Címkék: poszter Promised Land
2013.01.22. 13:39
A Matt Damon által megformált Steve Butler egyszerű, vidéki fiúból nagypályás üzletember lett, akinek az élete váratlan fordulatot vesz: egy olyan kisvárosban találja magát, ahol nyitott szívek és zárt ajtók fogadják. Steve kollégájával, Sue Thomasonnal (akit az Oscar-díjas Frances McDormand alakít) kerül McKinley kisvárosába, amit az elmúlt évek során letaglózott a gazdasági válság. A páros számára nagyon úgy fest, hogy az itt élők elfogadják majd üzleti ajánlatukat – a talajfúrás jogait szeretnék megvásárolni a helyi birtokokon –, mert nagy szükségük van a felkínált pénzre. A munka elsőre pofonegyszerűnek tűnik, de az elismert helyi tanár, Frank Yates (Hal Holbrook) felveti, hogy a közösség együtt döntsön az ajánlat elfogadásáról, ráadásul Steve az ittléte során megismerkedik Alice-szel (Rosemarie DeWitt). Amikor pedig Dustin Noble (John Krasinski), a dörzsölt környezetvédelmi aktivista is felbukkan, még nagyobb lesz a tét, Steve és Sue tehát nem tudja egykönnyen maga mögött hagyni McKinley városkáját. A filmet Gus Van Sant rendezte John Krasinski és Matt Damon forgatókönyvéből, amelynek alapjául Dave Eggers története szolgált. Február 28-tól a mozikban!
Ne zavarjanak (Do not disturb) - magyar feliratos előzetes
Címkék: előzetes Do not disturb
2013.01.22. 13:37
Jeff hajnali kettőkor látogatja meg barátját, Bent. Érkezése váratlan, mégis nagy örömet szerez, hiszen az egyetemi évek óta nem látták egymást. Jeff megmaradt vad, csapongó művészléleknek, örök csavargónak. Ben összeházasodott a gyönyörű és higgadt Annával, szép kis házban él, s gyerekvállalásban gondolkodik. E nyugodt élet kerül veszélybe Jeff megjelenésével: a barátok első útja egy szilaj partiba vezet, és persze berúgással végződik. Hozadéka egy döntés, mely mindkettejük életét gyökeresen megváltoztatja: elhatározzák, hogy filmet forgatnak a Humpra, az amatőr pornósok hírhedt fesztiváljára. Valami őrült, valami egyedi, valami utánozhatatlan kell nekik, mellyel jó sok pénzt is szerezhetnek, s Anna persze semmiről sem tudhat...
Bemutató dátuma: 2013. február 21. (Forgalmazó: ADS Service Kft.)
Hotel Transylvania - Ahol a szörnyek lazulnak DVD megjelenés
Címkék: hotel transylvania dvd megjelenések
2013.01.22. 10:57
Isten hozott a Hotel Transylvaniában, Drakula gróf ötcsillagos szállójában, ahol minden szörny és rémrokon önfeledten szórakozhat. Kislánya 118. születésnapja alkalmából a házigazda különleges mulatságot rendez, és vendégül látja legkedvesebb barátait: a laza Frankensteint és nejét, a bulikirály Múmiát, az egyre szégyenlősebb láthatatlan embert valamint Vérfarkast és rengeteg kölykét. A rémes barátok emberfelettien jól mulatnak… vagy mulatnának, ha nem tévedne közéjük egy vérfagyasztó lény: egy halandó fiatalember, aki – és ez aztán igazán lidérces – nagyon megtetszik a kamasz vámpírlánynak.
DVD megjelenés: 2012. február 4.
Előzetes Christopher Ray (Mega Shark Vs Crocosaurus) A House Is Not a Home című horrorjához, melyben Gerald Webb, Bill Cobbs, Eddie Steeples és Richard Grieco kapott szerepet.
Kijött Zal Batmanglij The East című drámájának előzetese. A produkcióban Alexander Skarsgård (True Blood) egy ökoterrorista csoport vezetőjét alakítja. További szerepekben feltűnik még Brit Marling, Ellen Page, Toby Kebbell, Shiloh Fernandez és Patricia Clarkson.
Új poszter és egy concept art a Croodék (6E) című DreamWorks animációhoz.
Új, gyerekbarát előzetes Fede Alvarez Evil Dead újrájához.
Az első jelenet Rob Epstein és Jeffrey Friedman (Howl) Lovelace című életrajzi filmjéből, melyben Amanda Seyfried Linda Lovelace pornószínésznőt játssza, Peter Sarsgaard pedig a férjét, Chuck Traynort.
Joseph Kosinski (Tron: Örökség) Feledés (Oblivion) című sci-fi-jének első tévéreklámja.
Django nem okoz csalódást. Quentin Tarantino új filmje, a Django elszabadul (18) (Django Unchained, már a mozikban) az elmúlt hetekben az Egyesült Államokban aratott, és alig három héttel az ottani bemutató után már a megzabolázhatatlan rendező legsikeresebb filmjévé vált.
A héten a vadul humoros véres akciófilm átlépte az USA határait. 54 ország 6235 mozijában kezdték vetíteni, és újra bebizonyosodott, hogy Jamie Foxx, Christoph Waltz, Leonardo DiCaprio és Samuel L. Jackson ellenállhatatlan társaság: a bevételek 30%-kal magasabbak, mint ugyanezekben az országokban a Becstelen brigantyk-é volt.
A magyarországi nézettségi adatok még ennél is jobbak: nálunk a film 46%-kal múlta felül az előző – legalább ilyen véres – Tarantino-opusz nézettségét. A filmre egyetlen hétvége alatt majd 50 ezren, pontosan 48 616-an voltak kíváncsiak, és ezzel a Django elszabadult megszerezte a mozis toplista első helyét, a második helyre szorítva a 3 hete sikert sikerre halmozó Pi életét. IC Press
Márciusban jön az Alkonyat – Hajnalhasadás II. rész (12) DVD-n, és Blu-rayen
Címkék: The Twilight Saga Breaking Dawn - Part 2 dvd megjelenések
2013.01.21. 16:12
A Stephenie Meyer bestselleréből készült világsikerű Alkonyat-sorozat lezáró része, az Alkonyat – Hajnalhasadás II. rész hazánkban március 20-án jelenik meg egylemezes DVD-n, számos izgalmas extrát tartalmazó kétlemezes DVD-n, valamint egylemezes Blu-rayen. Ezzel egyidőben az Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész is újra megjelenik DVD-n. Az új lemez különlegessége, hogy hét, eddig még sosem látott magyar szinkronos filmrészletet, és Bill Condon rendező vadonatúj audiokommentárját is tartalmazza majd.
A 2012 novemberében bemutatott, Kristen Stewart, Robert Pattinson, Taylor Lautner főszereplésével készült Alkonyat - Hajnalhasadás II. rész 821,8 millió dolláros összbevételével a franchise legsikeresebb filmje lett, az öt filmre pedig világszerte már 3,3 milliárd dollár értékben váltottak jegyet. Magyarországon is töretlen az Alkonyat-sorozat utolsó része iránt az érdeklődés: a bemutatótól, 2012. november 15-től 2013. január 16-ig összesen 312 942 néző volt kíváncsi a természetfeletti képességekkel rendelkező vámpírok és vérfarkasok történetére, így hazánkban is a sorozat legsikeresebb darabja lett.
A mozis sikerek mellett a Twilight-saga előző négy részének (Alkonyat, Alkonyat – Újhold, Alkonyat – Napfogyatkozás, Alkonyat – Hajnalhasadás I. rész) DVD, és Blu-ray megjelenései az USA-ban a legsikeresebb címek lettek, az eladásokból világszerte pedig 116 millió dollár bevétel származott.
Az Alkonyat – Hajnalhasadás II. rész Blu-ray, és a kétlemezes DVD több órás extrái egy hét részes dokumentumfilmet is tartalmaznak, amellyel a rajongók bepillantást nyerhetnek a forgatás kulisszái mögé: külön fejezetet kapott Bella újjászületése és átalakulása, és a rendkívül látványos, mindent lezáró végső csatajelenet részletes bemutatása a forgatásra való felkészüléstől a trükkökön át a veszélyes kaszkadőrjelenetekig. Bill Condon rendező érdekes audiokommentárjával a film alkotási folyamataiba is betekintést nyernek a filmrajongók, megtudhatják, hogy milyen kihívásokkal néztek szembe a stábtagok a Hajnalhasadás I. és II. rész forgatása alatt. Sőt, az extrák között a Green Day érzelmes balladájának a „The Forgotten”-nek a videoklipje is megtalálható lesz. A leglelkesebb rajongók pedig egy gombnyomás segítségével rákereshetnek kedvencükre, és egymás után nézhetik meg csak Edward, vagy csak Jacob jeleneteit.
’Az Alkonyat –sorozat szenzációs világsikere a film DVD, és Blu-ray megjelenésével tovább folytatódik, és most végre a teljes sorozat eljut minden rajongó otthonába. A Twilight-sorozat utolsó filmjének DVD, és Blu-ray megjelenését a mozibemutatóhoz hasonlóan hatalmas várakozás övezi.’ – nyilatkozta Ron Schwartz a Lionsgate Home Entertainment alelnöke.’
Utolsó kommentek