Last minute alakítást nyújt Rira Ora a Halálos iramban 6 című szuperprodukcióban, mert alig kérték fel, másnap már mennie is kellett forgatni. Az albán származású brit popsztár egy autós banda vezetőjét alakítja, aki megadja a startjelet a kocsiknak az illegális gyorsulási verseny kezdetén a film londoni jelenetében. Az énekesnőnek nem olyan hosszú a szerepe, hogy elmélyült drámai alakítást nyújthasson, de a rajongók így is örülni fognak. Hát még ő. – Semmilyen kaszkadőrmutatványt nem mutatok be, és túl sok szövegem sincs, mert amint rábólintottam a szerepre, másnap már rohantam is forgatni – meséli Rita. – A legjobbkor jött a felkérés, mert az elmúlt évben sokat változtam, és szerintem pont megértem arra, hogy ilyen menő vezércsajt alakítsak egy nagy moziban.
Az énekesnőnek már csak azért sem lehet oka panaszra, mert valószínű, hogy a Halálos iramban következő részében komolyabb szerepet szánnak neki a forgatókönyvírók, így volt ez a többi új szereplővel is a széria hosszú története során. A Halálos iramban 7 forgatása hamarosan kezdődik, alig pár héttel azután, hogy a mostani hatodik rész megjelent a mozikban.
(Fast & Furious 6. – hazai bemutató: 2013. május 23.)

Szép sikere van a Pain & Gain című thrillervígjátéknak, amelyben Mark Wahlberg és Dwayne Johnson testépítőket alakítanak, akikből botcsinálta bűnözők lesznek. A páros kitűnő összjátékán annyira felbátorodott az HBO, hogy sorozatot bíztak rájuk. Az egyelőre cím nélküli drámai vígjátékban a Szikla visszavonult sportolót alakít, Wahlberg viszont most nem színészi feladatot kapott, hanem executive producer lesz. Johnson számára ez lesz az első alkalom, hogy tévésorozatban játszik.
(Pain & Gain – hazai bemutató: 2013. augusztus 8.)

479459_319861844808649_438524357_o.jpg

Életben maradni egy ezer éve elnéptelenedett bolygón, ahol hatalmas vadállatok, meghökkentő természeti jelenségek és elszabadult szörnyek uralkodnak – nem kis feladat, de A Föld után (12E) (After Earth, hazai bemutató: június 6.) című sci-fi/kalandban Will Smith és Jaden Smith – apa és fia életben és filmben – megpróbálja a lehetetlent. Ám a nyilatkozataikból úgy tűnik, hogy családi körben forgatni legalább ilyen nehéz.
– Apám tulajdonképpen egy megelevenedett, nagyra nőtt, fekete Yoda – tette közhírré Will Smith 14 éves, máris sztárrá vált fia, Jaden Smith. – Forgatás közben folyamatosan osztotta az észt, mindenre tartogatott nekem egy bölcsességet.

A_Fold_utan_Cancun_foto.JPG

– Én úgy csináltam karriert, hogy a filmezés nekem örök harc – mutatta meg válaszul Will Smith, hogy tényleg tud bölcseket mondani. – Ha forgatok, az nekem olyan, mintha a ringben lennék. Szóval, elég nehéz volt most úgy filmet csinálni, hogy átkapcsoljak apába. De azért, remélem, komolyan senki sem sérült meg…
IC Press

Beyoncé, a királynő (6E)

Címkék: epic

2013.05.12. 22:53

Ő a pop királynője. És most el is játszhatja a királynőt. A Jégkorszak és a Rio alkotói új animációs kalandfilmjük, A zöld urai (6E) (Epic, hazai bemutató: május 23.) készítéséhez Beyoncé segítségét kérték. Nemcsak a hangját kölcsönzi az egyik legfontosabb szereplőnek, Tara királynőnek, de az arcvonási és a mozdulatai is nyomot hagytak a mágikus, különleges figurán – sőt a film végén egy Beyoncé-dal is felhangzik.

A Zold urai_jelenetfotok (4).jpg

– A szülésem után ez volt az első munkám – mosolygott Beyoncé. – A hormonjaim játszottak velem, a film magával ragadott, és a stúdióban körülbelül kétmondatonként elsírtam magam. Amikor Tara királynő kiválasztja utódját, a Rügyet, akkor végképp bőgni kezdtem. Iszonyú zavarba hoztam Chris Wedge-et, a rendezőt. Ő egy látványos, vicces, kalandos filmet csinált, én meg folyton meghatódtam tőle – nem nagyon értette, mi van.
IC Press

A nagy szereposztás (12)

Címkék: The Great Gatsby

2013.05.12. 22:51

A rendezőknek hinni kell. Ezt tanulta Tobey Maguire, igaz, a tanulság meglehetősen lassan érett be. 1994-ben ugyanis szereposztó meghallgatáson vett részt. Baz Luhrmann készülő Rómeó + Júlia filmjének egy szerepét szerette volna megkapni. A meghallgatás során jó volt a hangulat, Maguire, aki még nem is sejthette, hogy néhány évvel később Pókemberként lesz világhírű, elégedett volt magával, és úgy érezte, tetszik a rendezőnek. És nem kapta meg a szerepet.

920339_534960753213011_649763148_o.jpg

– Azt mondta, tetszik, amit csinálok, de ide mást keres – mentegette a rendezőt új, közös filmjük, A nagy Gatsby (12) (The Great Gatsby, hazai bemutató: május 16.) előtt Maguire. – Én meg azt gondoltam, hogy persze, ez csak üres, udvarias duma. Mentegetőzés, és nem lesz belőle soha semmi. Úgyhogy, hamar el is felejtettem az egészet.
Baz Luhrmann azonban nem felejtett. Csinált még két különleges látványvilágú filmet, a Moulin Rouge!-t és az Ausztráliá-t, és amikor A nagy Gatsby-re kezdett készülni, tudta, ki kell neki, aki csodálkozó szemmel nézheti a vad, részeg, őrült jazz-világot.
– Gatsby ártatlan barátjaként, tudtam, hogy kiváló lesz – mondta a rendező. Így szerződtette Tobey Maguire-t egy 16 évvel korábbi meghallgatás alapján, hogy legyen Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan partnere.
IC Press

A Warner Bros. Pictures/Legendary Pictures két új posztert töltött fel a Man of Steel hivatalos facebookjára.

466100_533618560017437_1700446943_o.jpg

Carrie - anyáknapi köszöntő

Címkék: Carrie

2013.05.11. 22:28

Anyák napi köszöntő a Stephen King regénye alapján készült horror remakehez.

901226_375402679245855_456590916_o.jpg

Júniusban jelenik meg Blu-rayen a jól ismert Mackótestvér 1. és 2. része, és folytatódnak DVD-n Phineas és Ferb kalandjai is. A Disneynature sorozat következő filmje most az afrikai esőerdő mélyére kalauzolja a természetfilmek kedvelőit, ahol megismerkedhetnek  Oscar, a csimpánz történetével. A DVD extrái között természetvédelemről, és a csimpánzok védelméről szóló kisfilmeket is megtekinthetnek a nézők.

A Ryan Gosling, Emma Stone, Sean Penn, Josh Brolin főszereplésével készült Gengszterosztag június 12-én jelenik meg Blu-rayen, és DVD-n. Ezzel a kiadvánnyal egy időben lát napvilágot a Gengszterfilmes gyűjtemény DVD-n, olyan izgalmas filmekkel, mint a Volt egyszer egy Amerika, A tégla, és a Szemtől szemben. A Megtört város is ebben a hónapban jön DVD-n, a feszült thriller főszerepeiben Russell Crowe, Mark Wahlberg, és Catherine Zeta-Jones látható.  

A romantikus műfajon belül a misztikus történetek kedvelői végre beszerezhetik a Jeremy Irons, Alden Ehrenreich, Alice Englert, Emmy Rossum, és Emma Thompson főszereplésével készült látványos, természetfölötti love storyt, a  Lenyűgöző teremtmények-et. És kedvenc orvosaink között is bonyolódnak a romantikus szálak, jön A Grace klinika 8. évada.

A Jim Carrey, Steve Carell, Steve Buscemi, Olivia Wilde, Alan Arkin főszereplésével készült fergeteges vígjáték is júniusban jelenik meg DVD-n, A fantasztikus Burt Wonderstone. Jön a Hollywood színe javát felvonultató, szemérmetlen vígjáték, a Movie 43: Botrányfilm, valamint egy misztikus thriller William Dafoe és Anton Yelchin főszereplésve, az Odd Thomas – A halottlátó. Sylvester Stallone, a bájos Sarah Shahi oldalán tér vissza egy a vérbeli akciófilmben, aFejlövés-ben, ami június 19-én jelenik meg DVD-n.

Az Oscar-díjas Kathry Bigelow rendezőnő megdöbbentő drámája, a Zero Dark Thirty – A Bin Laden hajsza, az alakításáért Oscar-díjra jelölt Jessica Chastain főszereplésével június 26-án jelenik meg DVD-n.

FRISSÍTÉS VÁRHATÓ BORÍTÓKÉPEKKEL!

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/18566331_a83a22796df78f170e091b9b685605af_xl.jpg

Brother Bear_1_BD_hun_2D.jpg

Brother Bear_2_BD_hun_2D.jpg

Beautiful Creatures_2D_HU.jpg

Broken City-DVD_2D pack.jpg

Chimpanzee_DVD_HUN_2d.jpg

Gangster Squad-DVD_2D pack.jpg

Killer Joe-DVD_2D pack.jpg

LEGO_THE BATMAN MOVIE_2D_HU.jpg

Movie 43-DVD_2D pack.jpg

Odd Thomas-DVD_2D pack.jpg

Texas Chainsaw Massacre 3D-DVD_2D pack.jpg

Zero Dark Thirty-DVD_2D pack.jpg

The Incredible Burt Wonderstone-DVD_2D pack.jpg

A hivatalos logó után Matt Reeves (Cloverfield,  Let Me In) tweetelte az első képkockát A majmok bolygója – Lázadás forgatásáról.

hr_Dawn_of_the_Planet_of_the_Apes_1.jpg

Marc Webb tweetelte az alább látható képet, melyen Paul Giamatti látható, aki Rhinót (Aleksei Sytsevich), Pókember egyik ellenfelét alakítja. (másik ellenfele Max Dillon / Electro lesz, akit Jamie Foxx alakít)

paul-giamatti-amazing-spider-man-2.jpg

A The Weinstein Company július 12-én mutatja be limitáltan Ryan Coogler Fruitvale Station című drámáját, melyben Michael B. Jordan, Octavia Spencer, Melonie Diaz, Ahna O'Reilly, Kevin Durand és Chad Michael Murray kapott szerepet. A film egy ténylegesen megtörtént 2008-as oaklandi gyilkosságot mutat be.

fruitvale_station_xxlg.jpg

Simon Lewis - A hű barát
A VÉGZET EREKLYÉI - CSONTVÁROS AUGUSZTUSTÓL A MOZIKBAN!

460405_463648013711944_1730865455_o.jpg

Valentine Morgenstern szerepében Jonathan Rhys-Meyers - a legszexibb Árnyvadász.

465857_464022450341167_2061045418_o.jpg

Godfrey Gao, mint Magnus Bane

Magnus Bane, a Brooklyn-i Boszorkánymester nem csak az Alvilágiaknak adott partyjairól híres, hanem hatalmas erejéről is.

466548_464425906967488_1038649393_o.jpg

A Twentieth Century Fox Film 2014. február 14-én mutatja be Wes Ball The Maze Runner című regényadaptációját, mely egy csapat gyerekről szól, akik rejtélyes módon egy labirintusba kerülnek. A forgatókönyv alapját James Dashner könyvei képezik. Főszerepben Dylan O'Brien, Will Poulter, Kaya Scodelario, Aml Ameen, Thomas Brodie-Sangster és Ki Hong Lee lesz látható.

maze-runner_718x1078.jpg

Október 24-én debütál a hazai mozikban Benson Lee Battle of the Year: The Dream Team című táncos filmje, melyhez új bemutató érkezett.

battle_of_the_year_xxlg.jpg

James McAvoy látható a legújabb X-Men: Days of Future Past forgatási képkockán.

james-mcavoy-x-men-days-of-future-past.jpg

süti beállítások módosítása