Magyar feliratos bemutatót kapott James McTeigue (V mint vérbosszú) A holló (The Raven) című filmje, melyben John Cusack Edgar Allan Poe írót játssza, akinek élete utolsó öt napját elevenítik fel.
Egy hónap múlva kerül a hazai mozikba Liam Neeson főszereplésével a Fehér pokol (The Grey) című film, melyet Joe Carnahan (A zsaruk becsülete, A szupercsapat).
- Mark Millar egy interjúban azt mondta, hogy valamikor nyáron kezdik el forgatni a Kick-Ass 2-t.
- Orlando Bloom és Djimon Hounsou lesznek a Zulu főszereplői, mely egy rendőrről szól, aki egy 18 éves lány meggyilkolásának ügyében nyomoz.
- James Caviezel leszerződött Sylvester Stallone és Arnold Schwarzenegger mellé a The Tomb című filmhez, és a börtönigazgatót fogja alakítani.
Szintén az Empire magazinban jelentek meg az alább látható képek.
Az Empire magazinban az alábbi fotó jelent meg, melyen Hawkeye (Jeremy Renner) Black Widow (Scarlett Johansson) és Captain America (Chris Evans) látható.
Két plakátot kapott a Piranha 3DD, melyet John Gulager (A dög, A dög 2. - Darálós pillanatok, A dög 3.) készített el Patrick Melton és Marcus Dunstan (Fűrész, The Collector) forgatókönyve alapján.
Mallory Kane magasan képzett ügynök, aki az amerikai kormány részére megbízásokat teljesítő biztonsági vállalatnak dolgozik, és a világ legveszélyesebb sarkaiban hajt végre feladatokat. Egy sikeres akció után azonban gyilkossággal vádolják, és hamarosan profi bérgyilkosok hada kezdi üldözni, akik minden trükkjét ismerik. Mallory rádöbben: valaki elárulta.Több országhatáron átkelve menekül hatóságok és magáncégek specialistái elől, miközben a lehetőségei egyre szűkülnek. Sarokba szorítva Mallory briliáns – és veszélyes – csapdát állít, hogy végre tisztázza magát, és kiderítse, ki az igazi áruló.
A bűn hálójában rendezője Steven Soderbergh, forgatókönyvíró: Lem Dobbs. Szereplők: Mallory Kane – Gina Carano, Kenneth – Ewan McGregor, Paul – Michael Fassbender, Coblenz –Michael Douglas, Aaron - Channing Tatum, Rodrigo - Antonio Banderas, Studer – Mathieu Kassovitz.
Hazai mozibemutató: 2012. március 1. Forgalmazza: Pro Video Film & Distribution Kft.
*Frissítés magyar plakáttal!!
Lazacfogás Jemenben magyar feliratos bemutató [UPDATE]
Címkék: salmon fishing in the yemen
2012.02.21. 12:41
Kijött az Ewan McGregor és Emily Blunt főszereplésével készült Lazacfogás Jemenben (Salmon Fishing in the Yemen) magyar feliratos bemutatója.
*Frissítés magyar plakáttal!!
Egy hónap múlva kerül a hazai mozikba Gary Ross adaptációja, melyhez most egy banner került fel a netre!
Weekend Box Office February 17-19, 2012
Bár három új bemutató is volt Amerikában, mégis a múlt heti második Védhetetlen szerezte meg a Box Office lista első helyét 24 millió dollárral. Az új belépők közül a Ghost Rider 2 szerepelt legjobban: 22 milliós nyitása a harmadik helyre volt elég. A Kémes hármas 17,6 millióval az ötödik, a The Secret World of Arrietty pedig 6,4 millióval a kilencedik helyen kezdett.
- Jane Levy azt nyilatkozta, hogy a Gonosz halott remake nagyon sötét hangulatú és véres lesz.
- Adrianne Palicki szerepelni fog a Coffee Town című vígjátékba, és egy ápolónőt fog alakítani, akibe belezúg Glenn Howerton karaktere.
- A Transformers filmek után a Pain and Gainen is együtt dolgozhat Michael Bay és John Turturro, ugyanis a rendező egy fontos szerepet szán a színésznek a vígjátékban.
- Nonso Anozie, Stevie Ray Dallimore és Andrea Powell szerepelni fognak az Ender's Game-ben.
- Antonio Banderas lesz a 33 Days főszereplője, és Pablo Picassót fogja megformálni. A film a festő azon időszakára fókuszál, amikor a Guernica című képén dolgozott, mely a baszk kisváros 1937-es lebombázását ábrázolja. Picasso épp alkotói válságban volt ekkor, amelyből ez a munkája mozdította ki. Emellett pedig francia szeretőjével való kapcsolatát is megismerhetjük.
Tükröm, tükröm (Mirror Mirror) magyar karakter poszterek [UPDATE]
Címkék: előzetes poszter mirror mirror
2012.02.20. 18:20
Alább kát magyar plakát látható Tarsem Singh (Halhatatlanok, Zuhanás, A sejt) hófehérkés filmjéhez, melyeken Lily Collins és Julia Roberts látható.
Utolsó kommentek