Aki még nem tudná, Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből is film készül a nagyszerű Diane Kruger, Saoirse Ronan, William Hurt és a sármos Max Irons (Jeremy Irons fia) főszereplésével. A film, ahogy a könyv is a sci-fi / thriller világába kalauzolja el az érdeklődőket. Rendezője az az Andrew Niccol, aki - többek között - a Gattaca és a Lopott idő direktora is volt. Nagyszerű színészek, nagyszerű történet, melynek alapjául egy kiváló regény szolgál! Jövő tavasztól a mozikban! via Pro Video
Frissítés előzetessel!
- Csak a Skyfall volt nagyobb premier az elmúlt hétvégén Amerikában, és Mr. Bond egy elképesztően erős 88 milliós nyitóhétvégét produkált. A film világszintű összbevétele ezzel már meghaladja az 500 millió dollárt. Emellett Steven Spielberg Lincolnja is bemutatkozott, igaz, egyelőre mindössze 11 moziban.
- Bár a Csillagok háborúja VII is csak 2015-ben érkezik, már egy esetleges negyedik trilógia is tervben van, melyben Darth Vader korai éveit ismerhetjük majd meg. Persze ez csak nagyjából tíz év múlva lesz esedékes, de a Disney szeret előre tervezni.
- Zack Snyder azt mondta az Acélemberről, hogy sokkal komolyabb lesz benne Superman karaktere, mint bármelyik eddigi filmben, és olyannak láthatjuk őt, mint még soha.
- Marc Webb megerősítette, hogy A csodálatos Pókember 2-ben valóban új hálóvetője lesz hősünknek.
- James Wan fogja rendezni a MacGyver filmet.
- A Transformers 4 négy évvel a harmadik rész történései után fog játszódni.
- Loretta Devine, Ali Larter és Jason Ritter is szerepet kaptak a You're Not You című drámában.
- Jerry Bruckheimer lesz a Beware the Night című thriller producere, mely egy olyan rendőrről szól, aki természetfeletti ügyeket old meg.
- Sean Penn kapta a The Prone Gunman főszerepét, és egy visszavonulni készülő bérgyilkost fog alakítani, akinek mégsem sikerül kiszállnia, és egy egész Európát átszelő macska-egér harcba keveredik.
Sebastián Codero (Cronicas) rendezésében, Sharlto Copley (District 9), Michael Nyqvist (Mission: Impossible - Ghost Protocol), Daniel Wu, Anamaria Marinca (4 Months, 3 Weeks, 2 Days), Christian Camargo és Karolina Wydra főszereplésével készült el az Europa Report című sci-fi, melyben egy hat fős csapat a Jupiter egyik holdjára, az Európára utazik.
a Django elszabadul (Django Unchained) új posztere
Címkék: poszter Django Unchained
2012.11.12. 19:50
A Yahoo! Movies hozta Quentin Tarantino Django elszabadul (Django Unchained) című filmjének legújabb plakátját.
Óz, a hatalmas (Oz: The Great and Powerful) képkockák
Címkék: Oz: The Great and Powerful
2012.11.12. 19:47
Hat jelenetkép a két nap múlva debütáló Óz, a hatalmas második előzeteséből.
A poszter után a Machinima.com-on debütált a Másnaposok íróinak 21 and Over című vígjátékának előzetese.
Twilight menü
Címkék: sajtóközlemény sajtóhír The Twilight Saga Breaking Dawn - Part 2
2012.11.12. 17:43
November 15-én indul útjára a Twilight utolsó részének utolsó epizódja, megtudhatjuk hogyan is alakul Edward és Bella szerelmének története. A rajongók már november 14-től, az éjszakai előadás előtt megvásárolhatják az új Twilight menüt a Corvin mozi büféjében.
Az éjszakai előadásra, illetve már a teljes műsorhétre is a jegyek már kaphatók, a menüt pedig keressétek a büfében. via Corvin mozi
Az előzetes után új posztert kapott Jonathan Levine (Fifti-fifti, Majd meghalnak Mandy Lane-ért) Warm Bodies (Meleg testek) című zombis romkomja.
Poszter a sokszereplős (Elizabeth Banks, Kristen Bell, Halle Berry, Leslie Bibb, Kate Bosworth, Gerard Butler, Bobby Cannavale, Common, Kieran Culkin, Josh Duhamel, Anna Faris, Richard Gere, John Hodgman, Terrence Howard, Hugh Jackman, Greg Kinnear, Johnny Knoxville, Justin Long, Stephen Merchant, Christopher Mintz-Plasse, Chloë Grace Moretz, Chris Pratt, Dennis Quaid, Liev Schreiber, Seann William Scott, Emma Stone, Jason Sudeikis, Uma Thurman, Naomi Watts, Kate Winslet.) és sokrendezős (Steven Brill, Peter Farrelly, Will Graham, Steve Carr, Griffin Dunne, James Duffy, Jonathan Van Tulleken, Elizabeth Banks, Patrik Forsberg, Brett Ratner, Rusty Cundieff, James Gunn ) Movie 43 című R-besorolású vígjátékhoz. Producer(ek): Peter Farrelly (Hall Pass, Shallow Hal) és Charles Wessler (There's Something About Mary, Dumb & Dumber).
Díjnyertes rövidfilmek a budapesti EUShorts Fesztiválon
Címkék: sajtóközlemény sajtóhír
2012.11.12. 15:39
Munkanélküli vámpírok, buszon menekülő erdei állatok és komikus párok. Az idei EUShorts Európai Rövidfilm Fesztivál minden eddiginél színesebb programmal, Oscar- jelölt és fesztiválgyőztes alkotásokkal, valamint fiatal magyar rendezők munkáival várja a nézőket november 16. és 22. között a budapesti Toldi Moziban. A díszvendég Erwin Olaf világhírű holland fotós-képzőművész-rendező.
Hasadás (The Divide) korhatáros magyar feliratos előzetes
Címkék: előzetes The Divide
2012.11.12. 10:15
New York utcáin totális a káosz, a lakosság egy atombomba pusztítása elől menekül. A „szerencsések” időben elérik a bunkereket, pincéket, hogy aztán a továbbiakon rágódjanak. Egy csoport egy toronyház alatt vészeli át az első napokat – szép lassan belátva, hogy a jövő teljesen reménytelen. A kétségbeesés, a fogyó tartalékok és a bezártság hihetetlen tempóban őrli fel a lent lévőket. Egyre sűrűbbek a viták, verekedések. Az őrületet túlélők egyike törékeny tervvel szabadulna föld alatti börtönéből, vállalva a felszínen rá váró veszélyeket...
Utolsó kommentek