Jessica Alba, Kate Hudson és Casey Affleck a főszereplője a The Killer Inside Me című thrillernek, melyhez megérkezett a második poszter. Az öt perces előzetes erre található.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6863533_b7c9062242434993e7c61e4f942f31e3_l.jpg

A ProVideo forgalmazásában márciusban jelenik meg DVD-n a hat részből álló, a Terminator: Megváltás előzményeit feldolgozó Machinima-sorozat DVD-n, amely a filmet kísérő játék motorjával készült.

2016-ban az Ellenállás katonája, Blair Williams életveszélyes küldetésre indul: a veszélyforrást keresi, amely gyengíti az emberiség védelmi erejét a Skynet nevű mesterséges intelligencia és annak Terminátorai ellen. Moon Bloodgood a Terminátor – Megváltás után ezúttal a hangját kölcsönzi Williamsnek, aki szembeszáll a T-600-asokkal, a Moto-Terminátorokkal, az Aerostatokkal és a Fejvadászokkal. A Machinima csupa izgalom és akció, különleges látványvilágát pedig videojáték-motorok és videojáték-grafikák segítségével teremtették.

A Terminátor - Megváltás: A Machinima-sorozat 2010. március 24-én érkezik DVD-n a ProVideo forgalmazásában. A kiadvány a hatrészes minisorozat valamennyi epizódját tartalmazza (összesen 74 percben), méghozzá eredeti (1.78:1) képaránnyal, sztereó magyar és DD5.1-es angol hang, valamint magyar és angol felirat kíséretében. A következő eredeti nyelvű extrák segítségével bepillanthatunk a kulisszák mögé:

  • Az Így készült a Terminátor – Megváltás: A Machinima-sorozat bemutatja, hogyan alakulnak a játékelemek filmmé, interjúkat tartalmaz a fejlesztőkkel és a producerekkel, és kiderül belőle, hogyan kölcsönözte Moon Bloodgood a hangját Blair Williamsnek.
  • A Blair Williams karakterprofilja részletes jellemrajzot ad az Ellenállás harcosáról, és bemutatja, hogyan használták az alkotók a machinimát a történet elmeséléséhez.

FORRÁS: WWW.DVDEXTRA.HU

 

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6854915_4cbd95f1059abc1d91addf397669de9a_l.jpg

Az Antal Nimród rendezte Predators július 07-én debütál az amerikai mozikban...pár kép érkezett mely a forgatás helyszínén készült.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6858523_aa68635427843f35097dfc56b168c251_m.jpg

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6858521_29ed0dbb605a315a57e9c6601711b1e5_m.jpg

Érkezett két poszter a 3D-s, Joe Dante rendezte The Hole című fantasy-thrillerhez. Főbb szerepekben Chris Massoglia (Rémségek cirkusza), Haley Bennett, Nathan Gamble, Bruce Dern és Teri Polo lesz látható. A premire egyenlőre ismeretlen. további anyagok erre.

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6851791_cae7935648af238d8a64f826aadc4ced_m.jpg

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6851797_64270b7576f365e00c7363f331bb7c77_m.jpg

sok-sok Eclipse kép

Címkék: fantasy dráma eclipse twilight

2010.02.15. 20:00

Június 30-án kerül az amerikai mozikba az Alkonyat harmadik része az Eclipse - Napfogyatkozás melyhez sok-sok kép látott napvilágot.

Lassan jöhetne már a mozgó anyag is a filmből...

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6849699_83cd863d935cd04597aeb789ece1976e_m.jpg

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6849697_d40dff2af8107e4b0eb80870720eeccf_m.jpg

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6849695_9d850435f58f20c921741a00699ba393_m.jpg

Richard Gere, Don Cheadle, Ethan Hawke és Wesley Snipes főszereplésével április 29 -én a Palace Picture forgalmazásában érkezik a magyar mozikba a Broolyn's Finest című krimi. A filmet Michael C. Martin forgatókönyve alapján Antoine Fuqua rendezte.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6849655_68f4be8afab367557874ea5c87269559_m.jpg

Jennifer Lopez új mozijához érkezett két fektetett poszter, rajta a helyes dátummal - mert ugye egy hetet késik, azaz csak április 23-án kerül az amerikai mozikba. Hazai premier valamikor júniusban várható.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6849639_1f003091910630895b1a05a7dfbece14_m.jpg

Érkezett pár kép a DreamWorks márciusban érkező animációjához...

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6848591_89348113f65f5eee72d764ef965adf9f_m.jpg

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6848585_a7e8cf2236172b681a7a0945406b8906_m.jpg

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6848571_d462d7421d9f8c7a392ab18a8d4d7ecb_m.jpg

 

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6847947_4d406a67ce193ac7adbb747bbf00326a_m.jpg

Az új főnök, John lasseter unszolására a Disney öt hosszú év szünet után tért vissza a komputeranimációs filmek világából a hagyományos RAJZfilmekhez ezzel a klasszikus mesével, melynek a választott háttér ad új szvinget.

Bár a kiadványok tartalmáról nincs még pontos információink, de az InterComtól kapott információink szerint A hercegnő és a béka valószínűleg áprilisban jelenik meg DVD-n és BD-n.

forrás: www.dvdextra.hu

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6846969_f12b7ad745a3141343a4461bbaa92145_m.jpg

hírek röviden 02.15

Címkék: hírekröviden

2010.02.15. 10:50

A hétvégi tízes toplista (USA) (zárójelben a hétvégi bevétel és az eddigi összbevétel)
1. Valentin nap ($52,4/$52,4)
2. Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak ($31,1/$31,1)
3. Farkasember ($30,6/$30,6)
4. Avatar ($22/$659,6)
5. Dear John ($15,3/$53,2)
6. Tooth Fairy ($5,6/$41,5)
7. From Paris with Love ($4,7/$15,9)
8. A sötétség határán ($4,6/$36,1)
9. Crazy Heart ($4/$16,5)
10. Minden kút Rómába vezet ($3,4/$26)

süti beállítások módosítása