Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára.
Nagy elvárásokkal ültem le a film elé, hiszen mindenfelé csupa jót lehetett olvasni és hallani róla, és a különféle oldalakon kapott pontszámai és százalékai is igencsak meggyőzőek voltak. És azt kell mondjam, ez bizony nem is véletlen, ugyanis több mint egy hete láttam a filmet, és még mindig a hatása alatt vagyok, és gyakran eszembe jut.
Az az alapfelállás, mely szerint két teljesen különböző típusú főszereplőt "eresztenek össze" már sokszor sikerrel vizsgázott, de esetünkben még ennél is bonyolultabb a helyzet Philippe állapota miatt. A két színész alakítását csakis a zseniális, fantasztikus és ehhez hasonló jelzőkkel lehetne illetni, így ettől el is tekintenék. Ami rajtuk kívül a film legnagyobb erőssége, hogy hiába a két főszereplő maga drámája és Philippe betegsége, végig könnyed hangvételű marad, számos megindító és legalább ennyi megmosolyogtató és megnevettető jelenettel. Sőt, egy idő után azon kapja magát az ember, hogy már várja, mi lesz a következő "őrültség", amit a páros kitalál. Ha már fentebb dicsértem a színészeket, ugyanezt meg kell tennem az őket szinkronizáló Dunai Tamás és Galambos Péter kapcsán, akik még egy kis pluszt tudtak hozzátenni ehhez a nagyszerű filmhez. És ezúttal a "kinek ajánlanám?" kérdésre is könnyen meg tudom adni a választ: mindenkinek. És ez, azt hiszem, mindennél beszédesebb. 9/10.
Utolsó kommentek