Hírek röviden 11. 11.

Címkék: hírek röviden

2014.11.11. 14:51

  • Két nagyobb premier volt az elmúlt hétvégén Amerikában, és a Hős6os meg is szerezte a Box Office lista első helyét 56,2 millió dollárral, igaz, 165-be került, úgyhogy még van hová fejlődnie. Hasonló a Csillagok között helyzete is, ami ugyanennyiből készült, és az első hétvégéjén 47,5 millió dollárt hozott.
  • Toby Kebbell elmondta, hogy Fátum Doktor (Doctor Doom) új nevet és eredettörténetet kap A fantasztikus négyes rebootban.
  • Matt Reeves elárulta, hogy Caesar még jobb vezetővé fejlődik majd A majmok bolygója 3. részében.
  • Quentin Tarantino egy interjúban azt mondta, a tizedik filmje után visszavonul a rendezéstől. A jövőre érkező The Hateful Eight a nyolcadik alkotása lesz, melynek kapcsán elmondta, hogy 70 mm-es szalaggal forgatnak, így ez lesz az elmúlt negyven év legnagyobb szabású szélesvásznú filmje.
  • A Starz tíz részt rendelt be a Gonosz halott sorozatból, mely jövőre kerül a képernyőkre, így Sam Raimi és Bruce Campbell ismét együtt dolgozhatnak, hiszen utóbbi visszatér Ash szerepében.
  • 2015. május 29. helyett pár nappal később, június 5-én nyit az Insidious 3.
  • Christopher Nolan elmondta, hogy kíváncsian várja a J.J. Abrams rendezésében készülő Csillagok háborúja filmet, mely immár The Force Awakens címen fut, de ő maga sosem rendezne Star Wars filmet. James Bond mozit viszont szívesen rendezett volna, többször tárgyalt is a producerekkel, de sosem jött össze a megállapodás. Nagyon örül neki, hogy a Bond 24-en Sam Mendes dolgozik, és már alig várja, hogy láthassa.
  • A Disney két animációs filmmel is jelentkezik 2016-ben. A Zootopia március 4-én, a Moana pedig november 23-án kerül majd mozikba.
  • A Warner felajánlotta a Csodanő film rendezését egy rendezőnőnek, de nem árulták el, kiről van szó.
  • Bár a Warner és a DC nem reagált a hírre, állítólag Margot Robbie aláírt Harley Quinn szerepére az Öngyilkos osztaghoz. Egy másik hír a filmmel kapcsolatban, hogy állítólag Jared Leto a kiszemelt Joker szerepére.
  • Matt Damon és Ben Affleck poénkodtak egy kicsit, hogy ki nyerne egy Batman-Jason Bourne ütközetben. Damon: "Először is: Batman nem létezik, míg Jason Bourne igen." Affleck: "Ha Batman Supermannel küzd meg, egyértelmű, hogy nem a Bourne-félék ligájában játszik." Damon: "Nem értem, miért küzdene Batman Supermannel. De majd megnézem a filmet."
  • És ha már Matt Damon: 2016-ban végre valóban érkezik a Bourne 5 Paul Greengrass rendezésében.
  • Bette Midler elárulta, hogy beszélgetett egykori szereplőtársaival a Hókuszpókusz 2-ről, és mindannyian benne lennének, úgyhogy csakis a Disneyn múlik a dolog.
  • Adrianne Palicki, aki Mockingjayt alakítja A S.H.I.E.L.D. ügynökei sorozatban, biztosra veszi, hogy karaktere és Sólyomszem előbb-utóbb összejönnek, és nem kizárt, hogy ezt a románcot a sorozatban vezetik majd fel.
  • Rupert Friend jövőre debütál rendezőként a Barton & Charlie & Checco & Bill című romantikus vígjátékkal, melyben az egyik főszerep is az övé, de Emily Bluntot is láthatjuk majd. A történet egy szélhámosról szól, aki elhatározza, hogy megtanítja minden piszkos trükkjét egy nőnek. Útra kelnek és egy mexikói kisfiú is csatlakozik hozzájuk, ám hamarosan egy újságíró ered a nyomukba.
  • Frank Grillo elmondta, hogy több filmre szóló szerződést kötött a Marvellel, így hamarosan újra láthatjuk majd Crossbonest.
  • Mark Waters (Bajos csajok) fogja rendezni a #Catfightot, mely egy végzős lányról szól, aki épp álmai főiskoláján készül felvételi elbeszélgetésre, amikor megtudja, hogy a barátja őrült exét kiengedték a javítóból, és meg akarja őt verni.
  • A Summit kitűzött két új premierdátumot: Criminal - 2015. augusztus 21., A mestergyilkos 2 - 2016. január 22.
  • Állítólag Sam Smith énekelheti a Bond 24 főcímdalát, mivel sikerült maga mögé utasítania Lana Del Reyt.
  • Anne Hathaway elmondta, hogy szívesen eljátszaná újra Macskanőt, de csak akkor, ha Christopher Nolan is érintett lenne a projektben. Szerinte egyébként a karakter jobban működne mellékszereplőként, mint egy saját film főhőseként.
  • James Gunn elmondta, hogy már akkor voltak ötletei A galaxis őrzői 3-mal kapcsolatban, amikor még az első rész forgatókönyvét írta.
  • A Disney Channel egyik sztárja, Olivia Holt aláírt a Same Kind of Different as Me egyik szerepére, melyben Renée Zellweger és Greg Kinnear oldalán tűnik majd fel.
  • Rashida Jones és Will McCormack fogják írni a Toy Story 4 forgatókönyvét. Premier 2017. június 4-én.
  • Sylvester Stallone és Ian McKellen is hangját adja majd az Animal Crackers című animációs filmhez, mely egy családról szól, melynek tagjai egy cirkuszt és egy dobozt örökölnek, melyben állatos kekszek vannak. Méghozzá nem is akármilyenek: Ha valaki megeszik egyet, felveszi az adott állat alakját.
  • Csütörtökön érkezik A szürke ötven árnyalata következő előzetese.
  • A túlélő után ismét Peter Berg rendezővel dolgozik majd Mark Wahlberg, ő kapta ugyanis a The Six Billion Dollar Man főszerepét, mely egy űrhajósról szól, aki egy tesztrepülés során súlyos balesetet szenved. Tudósok egy csoportja azonban megmenti őt: robot lábakat, kart és bal szemet kap, a kormány pedig titkos fegyverként használja őt.
  • Michael Shannon lesznek az Elvis & Nixon főszereplői, mely a két férfi legendás találkozására fókuszál, amikor a Király arra kérte az akkori elnököt, hogy avassa őt tiszteletbeli szövetségi ügynökké.
  • A Netflix sorozatot készít a Lemony Snicket: A balszerencse áradása alapján.
  • Az eddig tévés íróként és producerként ismert Cindy Chupack 2016-ban rendezőként is debütál: William Sutcliffe Whatever Makes You Happy című regényét adaptálja Susan Sarandon, Allison Janney és Stephen Amell főszereplésével. A történet három barátról szól, akik New Yorkba utaznak a fiaikhoz.
  • John Malkovich és Toni Collette szerepet kaptak az Unlockedban, melyben Noomi Rapace egy CIA-s vallatótisztet alakít, akinek meg kell akadályoznia egy londoni terrortámadást.
  • Al Pacino és Brian De Palma, A sebhelyesarcú után ismét egyesítik erőiket a Retriboution című thrilelrhez, mely egy bérgyilkosról és egy rendőrről szól, akik közösen veszik fel a harcot egy gyerekpornográfiával foglalkozó bűnszervezet ellen.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr516887101

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2015.01.28. 14:18:21

"A túlélő után ismét Peter Berg rendezővel dolgozik majd Mark Wahlberg, ő kapta ugyanis a The Six Billion Dollar Man főszerepét,"

Ezt kíváncsian várom, az eredeti még mindig nagy kultstátusznak örvend az USA-ban (és a spin-offja a Bionic Woman is) szóval az elvárások nagyon nagyok.

Anno 2007-ben a Bionic Woman tévés remake-jébe rendesen bele is tört a bicskája az NBC-nek. (Annak remake-nek a főszereplőjét egyébként valamennyire ismerem személyesen, és mesélt ezt-azt.)
süti beállítások módosítása