Igazán jól indult a 2013-as év a "crossover mozi magyarországi nagykövete", a PARLUX Entertainment számára. A független filmforgalmazó december 27-én küldte a mozikba a Lánybúcsú című amerikai vígjátékot, amely hat kópiáról vetítve 22 ezer nézőnél és közel 30 millió forintos bevételnél tart. Január 10-én már az egyöntetű kritikai (és az európai országokban anyagi) sikert elkönyvelő Dredd című 3D-s akció-scifivel jelentkezett a PARLUX, mely másfél hét után 13 ezer nézőt és több mint 20 millió Ft box-office eredményt ért el. Ezen eredményeknek köszönhetően a tavalyi évben indult PARLUX Entertainment több kategóriát előrelépve felzárkózott a közepes és nagyobb magyarországi filmforgalmazókhoz.
Az erőteljes és meghökkentő marketingkampányairól is ismert filmes cég a múlt évben olyan alkotásokkal jelentkezett mint például a Torrente-sorozat negyedik része, az Oscar®-díjra jelölt WARRIOR-A végső menet vagy a megannyi fesztiváldíjat besöprő Államérdekből. A vállalkozás kiemelt figyelmet fordít az úgynevezett crossover mozira mint új nemzetközi trendre. (A crossover mozi kifejezés olyan alkotásokat takar, melyek magukon viselik ugyan alkotójuk jellegzetes kézjegyét, ám a szélesebb közönség figyelmére is számot tartanak.) A filmforgalmazáson kívül kommunikációs-, marketing- és sales-tanácsadással is foglalkoznak.
A cég következő filmbemutatójával január 31-én jelentkezik. A rajtaütés című amerikai-indonéz akciófilmet mutatják be a nagy vásznon magyar szinkronnal. A filmet a magyar kritikusok is dicsérik: „Ilyen egy hibátlan akciófilm.” írta a Filmvilág, míg a Filmkolónia „az utóbbi évek legjobb akciófilmjének" nevezte.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr605048576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása