Hírek röviden 03.10.

Címkék: hírekröviden

2012.03.10. 12:15

- Joss Whedon elmondta, hogy A Bosszúállókban többféle jelmezét is láthatjuk majd Vasembernek, és azt is megtudhatjuk, hogyan került az embléma a mellkasára.

- A Robotzsaru remake 2013. augusztus 9-én, a Cloudy 2: Revenge of the Leftovers (a Derült égből fasírt 2. része) pedig 2013. december 20-án kerül mozikba.

- Armie Hammer egy interjúban elmondta, hogy a The Lone Rangerben a maszk eredetét is megismerhetjük majd.

- Rosemarie DeWitt szerepelni fog a The Promised Land című filmben, melynek forgatókönyvét Matt Damon és John Krasinski írta, akik a főszerepeket, két rivális vállalat vezetőjét is alakítják. A rendezést Gus Van Sant fogja végezni.

- Úgy látszik, Tom Cruise-nak nagyon bejön a musical műfaj, ugyanis a Rock of Ages után most a Csillag születik remake egyik főszerepe iránt is érdeklődik. A filmet Clint Eastwood fogja rendezni, a női főszerepben pedig Beyoncét láthatjuk majd.

- Tobey Maguire producerként lesz jelen a The 5th Wave című sci-fi adaptációnál, melynek főhőse egy fiatal lány, aki túlél egy idegeninváziót. Ezután bátyja keresésére indul, melyben egy fiú érkezik a segítségére, azonban az űrlények képesek emberi alakot ölteni, és nem kizárt, hogy a fiatalember is közülük való.

- Edgar Ramirez írt alá a Corpus Christi című thriller főszerepére, mely egy iraki katona és gazdag felettese különös kapcsolatát mutatja be.

Hírek röviden 03.09.

Címkék: hírekröviden

2012.03.09. 15:02

- A Lionsgate arról tervez filmet forgatni, hogyan próbálta meg egy csapat képregényrajongó ellopni Nicolas Cage példányát a Superman képregény legelső, 1938-as számából.

- Tom Hardy szerződött le egy egyelőre cím nélküli Warner film főszerepében, és egy vietnami veteránt fog alakítani, aki 1969-ben tér haza San Franciscóba, ahol javában dúlnak a különféle zavargások. Hamarosan egy törvényen kívüli motoros bandában találja magát.

- Egyes amerikai mozikban IMAX 3D-ben is látható lesz a Prometheus.

- James Cameron a Föld legmélyebb pontján, a Mariana-árokban tervez 3D-s dokumentumfilmet forgatni, ahol a tervek szerint 6 órát tölt majd egy profi stáb kíséretében.

- A Hajnalhasadás II. részének első rövid előzetese 20-án, a hosszú (2 perc körüli) előzetes pedig 26-án kerül fel a netre.

- Sylvester Stallone még egy utolsó Rambo filmet tervez, amelyben Mexikóban tenne rendet a legendás hős, a film végén pedig a halálát is láthatnánk.

- A Fox Searchlight fogja forgalmazni Mark és Jay Duplass The Do-Deca Penthatlon című vígjátékát, mely két testvér rivalizálásáról szól, ami odáig fajul, hogy saját 25 számos olimpiát rendeznek, hogy kiderüljön, melyikük a jobb.

- Amy Poehler, Jessica Alba, Mary Elizabeth Winstead és Jane Lynch szerepelni fognak az A.C.O.D. című vígjátékban, mely egy felnőtt férfiről szól, aki még mindig nem bírja feldolgozni szülei válását.

- Andy Riley és Kevin Cecil elkezdtek dolgozni a Gnómeó és Júlia 2 forgatókönyvén, mely a Gnomeo and Juilet: Sherlock Gnomes címet viseli. A történet szerint a gnómok folyamatosan tűnnek el a kertből, ezért a legnagyobb nyomozó, Sherlock Gnomes segítségére van szükség. A zenéért az első részhez hasonlóan ismét Sir Elton John felel.

- Elle Fanning alakíthatja Csipkerózsikát a Maleficentben, mely a gonosz boszorkány szemszögéből meséli el a történetet, akit Angelina Jolie kelt majd életre.

- A Dimension Films elkészíti a dél-koreai Bácsi remake-jét, melynek főhőse egy zálogház tulajdonos, aki kénytelen felvenni a harcot egy kábítószer- és szervkereskedéssel foglalkozó bandával, akik elrabolták egyetlen barátját, egy kisfiút.

- Dwayne Johnsonnal már zajlanak a tárgyalások, hogy az Utazás a rejtélyes szigetre után a 3. rész főszerepét is vállalja el.

- A Warner szerezte meg a négy részből álló Lucid című könyvsorozat megfilmesítési jogait, melynek története egy párhuzamos univerzumban játszódik, ahol a mágia a mindennapok része.

- Matt Piedmont fogja rendezni a King Dork című vígjátékot, mely két haverról szól, akik a rockzene iránti rajongásuk segítségével élték túl a gimit, ahol kívülállóként kezelték őket.

- Na, ez nem tartott sokáig: Jake Gyllenhaal egy nap alatt visszadobta a Motor City főszerepét, mert kiderült, hogy ütközik egy másik filmjének forgatási dátumával.

- Viola Davis Mary Beth Rogers életrajzi könyve alapján tervez filmet készíteni Barbara Jordan politikusnőről, aki a polgárháború után, fekete nőként először, bekerült a texasi szenátusba, és beszédei emberek millióira voltak nagy hatással.

Chris Hemsworth a Rush forgatásán

Címkék: Rush

2012.03.09. 14:29

Ron Howard (A dilemma) Olivia Wilde, Daniel Brühl, Chris Hemsworth és Natalie Dormer főszereplésével készíti a Rush című életrajzi filmet, melyben Hemsworth a legendás brit autóversenyzőt, James Hunt-ot alakítja.

http://petrusblogja.freeblog.hu/files/2012/rushset001.jpg

Új bemutatót kapott Kirk Jones (Mindenki megvan, Nanny McPhee - A varázsdada) Várandósok Az a kilenc hónap című filmje, melyet június 7-én mutatnak be itthon a hazai mozikban.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14780551_8ad394523b4a888518dc42cdeb4d27e5_xl.jpg

Magyar posztert kapott a legújabb Amerikai pite mozifilm.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14823129_a87b2ccbb5921a727af56f54d3ae7b47_xl.jpg

hivatalos The Lone Ranger fotó

Címkék: The Lone Ranger

2012.03.09. 13:58

Itt az első hivatalos The Lone Ranger fotó, melyen Johnny Depp (Tonto) és Armie Hammer (Lone Ranger) látható. A képet a rendező, Gore Verbinski (Rango, A Karib-tenger kalózai)  töltötte fel twitterére.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14790155_ee8ea31d81849613bbc42138a531dc03_xl.jpg

Megérkezett a Jégkorszak 4. - Vándorló kontinens magyar szinkronos előzetese. A legújabb jégkorszaki vígjátékban főhőseink a tengerek rettegett kalózaival, szirénekkel és hatalmas rákokkal kerülnek összetűzésbe, miközben megpróbálnak hazajutni. A fantaszikus és animációs vígjáték nyáron 3D-ben a mozikban! via InterCom

Hírek röviden 03.08.

Címkék: hírekröviden

2012.03.08. 16:39

- A Dimension Films kivette idei bemutatóik közül az október 26-ra kitűzött Halloween 3D-t.

- Jessica Lucas szerepelni fog a Gonosz halott remake-ben.

- Genesis Rodriguez fel fog tűnni az Hours című filmben Paul Walker oldalán, aki egy apát alakít, aki megpróbálja életben tartani kislányát a Katrina hurrikán pusztítása után.

- Csere a Motor City stábjában: Dominic Cooper helyett Jake Gyllenhaal kapja a főszerepet.

- Alison Brie, Anna Kendrick, Bryan Cranston, Miles Teller, Nicholas Braun, Brandon T. Jackson és Christopher Mintz-Plasse lesznek a Get a Job főszereplői, melynek története négy végzős egyetemistáról szól, akik megpróbálnak munkát találni.

- A Fox felkérte az első rész forgatókönyvíróját, Max Landist, hogy írja meg Az erő krónikája 2 szkriptjét.

- Alexandre Aja szeretné elkészíteni az Undying Love című képregény filmváltozatát, mely egy volt katonáról szól, aki beleszeret egy nőbe, akiről kiderül, hogy vámpír, és csak akkor lehetnek együtt, ha a férfi megöli azt a vámpírt, aki szerelmét átváltoztatta.

Japánban jelent meg az alább látható bemutató a Hófehér és a vadászhoz.

Alább a legújabb feliratos bemutató, míg a tovább mögött három új banner és tíz hivatalos jelenetkép látható A titánok haragja 3D-hez.

Prometheus vírusanyag

Címkék: prometheus

2012.03.07. 22:18

Március 17-én debütál Ridley Scott Prometheus című Alien-előzményfilmjének új bemutatója. Alább pedig a film vírusmarketinges oldalán (WeylandIndustries.com) megjelent legújabb fotó látható.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14779929_635f5e32f42236725e0ff737b401a7e1_xl.jpg

Bad Ass Trailer

Címkék: bad ass

2012.03.07. 21:56

 

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14779927_c397e7620f783ec237a809889fd40633_xl.jpg

Itt a legújabb The Muppets videó, ami ezúttal Az éhezők viadalát (The Hunger Games) parodizálja ki. Amerikai DVD megjelenés március 20-án.

20-án egyébként a Yahoo! Movies-on debütál a legújabb THG bemutató.

Itt a napokban megjelent Sötét zsaruk 3. bemutató magyar szinkronos változata.

Hírek röviden 03.07.

Címkék: hírekröviden

2012.03.07. 14:42

- Josh Trank rendezőnek hála ismét feléledni látszik a Venom film ötlete, legalábbis a direktor nagyon szeretné elkészíteni.

- A Warner máris zöld utat adott a Project X 2-nek, Michael Bacall pedig már el is kezdte írni a forgatókönyvet.

- Szintén a Warnerrel kapcsolatos hír, hogy az Utazás a rejtélyes szigetre jó bevételei miatt a stúdió rábólintott a harmadik részre, melyet ismét Brad Peyton fog rendezni, a forgatókönyvet pedig ezúttal is Brian és Mark Gunn írják majd.

- Amerikában egyes mozikban IMAX 3D-ben is bemutatásra kerül majd október 5-től a Frankenweenie.

- Ugyan az MGM-nél fog készülni a Robotzsaru remake, de a nemzetközi forgalmazást a Sony Pictures intézi majd.

- Leslie Mann és Israel Broussand szerepelni fognak az igaz történet alapján készülő The Bling Ring című filmben, amely egy csapat tinédzserről szól, akik hírességek házaiba törtek be Hollywoodban.

- Michael Pena lesz az életrajzi ihletése Chavez főszereplője, amely Cesar E. Chavez történetét meséli el, aki a '70-es években nagyszabású békés demonstrációt szervezett a mezőgazdasági munkások alapvető jogainak elnyerése érdekében.

- A sötét lovag - Felemelkedés operatőre, Wally Pfister első rendezésére készül, melynek egyelőre még címe sincs és a történetét is titokban tartják.

- Etan Cohen rendezheti a Boy Scouts Vs Zombies című filmet, melyben egy cserkészcsapatot zombik támadnak meg egy kirándulás során.