Michael Haller (Matthew McConaughey) ravasz, menő Los Angeles-i ügyvéd, aki Lincoln Continental kocsiját használja ügyvédi irodájaként. Eddig jobbára kisebb ügyek jutottak neki,  és elsőre Louis Roulet (Ryan Phillippe) is egyszerűnek tűnik, amivel ráadásul még sokat is kaszálhat. A férfit azzal vádolják, hogy megölt egy prostituáltat és Haller hamarosan összefüggést talál az eset és egy korábbi ügye között, melyben lefizetett valakit, hogy ülje le védence helyett a börtönbüntetést. A szálak egyre inkább bonyolódnak és Hallernek saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie, miközben volt feleségéhez és kislányához is próbál közelebb kerülni.

http://img7.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/11964957_29ff5e8324cce568d72d25b2070cbbbf_m.jpg

Miért? Ez a kérdés merült fel bennem legelőször a filmmel kapcsolatban. Mármint annak kapcsán, hogy miért várt Matthew McConaughey 18 évet, hogy megmutassa, hogy valójában ő egy nagyon jó színész. Persze erre a kérdésre egy interjúban ő maga is megadta a választ, mikor azt mondta, miért váltana a romantikus vígjátékokról, mikor jól megfizetik értük? Szerencsére azonban Matthew mégis váltott és Mick Haller karakterénél jobbat nem is választhatott volna magának. Bár az ügyvéd karaktere meglehetősen sokrétű és összetett, egyértelműen olyan szerep, amit kimondottan neki találták ki és ő élt is a lehetőséggel. A mellékszereplők leginkább csak asszisztálnak az alakításához, de azért Ryan Phillippe-et és a Haller volt feleségét alakító Marisa Tomeit érdemes megemlíteni, mert mindketten kihozták a maximumot a figurájukból.

Bár Brad Furman rendező neve mellett ezen kívül csak a 2007-es Különleges indíték című filmet találjuk, ez a "rutintalanság" abszolút nem látszik meg a filmen és ügyesen játszik az arcokra való ráközelítés és távolodás váltogatásával. Emellett arra is ráérzett, hogy egy sima ügyvédes drámára nem biztos, hogy túl sokan kíváncsiak lennének, így izgalmas csavarokkal, poénokkal és elsőre abszolút nem ideillő (mégis remekül működő) hip-hop, R 'n' B és soul zenékkel dobta fel azt. Ugyan a film a közepe felé egy kicsit leül, de aztán ismét felpörögnek az események, így garantáltan nem erre fogunk utólag emlékezni.

Az igazság ára egy jól összerakott, fordulatos és a szó minden értelmében izgalmas krimi, Matthew McConaughey jutalomjátékával, így már csak emiatt is kihagyhatatlan. Én egy 8/10-et adnék rá.

Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael "Mick" Hallert alakítja, aki Lincoln Continental kupéjának hátsó ülését használja irodaként. Mick eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie.

Hazai mozipremier: 2011. június 9. Forgalmazza: ProVideo

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11502835_7b9425033ebe362a2a40bf04469a0b2b_xl.jpg

A Michael Connelly nemzetközi bestsellere alapján készült Az igazság ára című fordulatos thrillerben Matthew McConaughey a dörzsölt, karizmatikus Los Angeles-i bűnügyi védőügyvédet, Michael „Mick” Hallert alakítja, aki Lincoln Continental kupéjának hátsó ülését használja irodaként. Mick eddig javarészt piti bűnözők védelmét látta el, ám most úgy érzi, megfogta az isten lábát: egy gazdag Beverly Hills-i playboy (Ryan Phillippe) ügyét bízzák rá, akit emberölési kísérlettel vádolnak. Az ügyvéd azt hiszi, könnyű dolga lesz, ám a rengeteg pénzzel kecsegtető eset, amely pofonegyszerűnek ígérkezik, hamarosan halálos játszmává alakul át. Hallernek nemcsak egy hozzá hasonlóan mesteri manipulátorral, de saját lelkiismeretével is meg kell küzdenie…
Szereplők: Matthew McConaughey, Marisa Tomei, Ryan Phillippe, Josh Lucas, John Leguizamo és William H. Macy.

Az igazság ára 2011. június 9-én debütál a magyarországi mozikban.

 

A ProVideo március 31-én mutatja be a hazai mozikban Az igazság ára (The Lincoln Lawyer) című thrillert, melyben Ryan Phillippe, Marisa Tomei és Matthew McConaughey lesz látható főszerepben.

The Lincoln Lawyer Trailer #2

Címkék: thelincolnlawyer

2010.12.22. 14:35

Kijött Brad Furman legújabb alkotásának, a The Lincoln Lawyernek a második bemutatója.

The Lincoln Lawyer fotók

Címkék: thelincolnlawyer

2010.12.14. 12:08

A tegnapi poszter után exclusive képeket tett közzé a ComingSoon.net, a Matthew McConaughey főszereplésével készült thrillerhez.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10242457_02f8f4505369ebe26435f550760b3dda_xl.jpg

The Lincoln Lawyer poszter

Címkék: thelincolnlawyer

2010.12.13. 20:25

A Lionsgate március 18-án mutatja be az amerikai mozikban a The Lincoln Lawyer című thrillert, mely Michael Connelly azonos című bestsellerén alapul, és amihez a trailer után a posztert is szemügyre vehetjük.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10239013_b9ff6415de9a29401000b4f9bc2e0cb6_xl.jpg

The Lincoln Lawyer Trailer

Címkék: thelincolnlawyer

2010.11.20. 10:38

Matthew McConaughey, Marisa Tomei, Ryan Phillippe, William H. Macy, John Leguizamo, Michael Pena, Trace Adkins, Katherine Moennig és Erin Carufel főszereplésével készült a The Lincoln Lawyer című thriller, mely Michael Connelly azonos című bestsellerén alapul. A produkciót Brad Furman rendezte Michael Connelly és John Romano forgatókönyve alapján. Amerikai bemutató 2011. március 18.

A történet középpontjában egy Los Angeles-i bűnügyi ügyvéd, Mickey Haller (Matthew McConaughey) áll, akinek következő megbízása egy playboy védelme, akiről hamarosan kiderül, hogy kapcsolatban áll egy korábbi gyilkossági üggyel, melyet szintén Haller intézett. És a látszólag egyszerű eset, hirtelen halálos túlélési játékot eredményez.

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8981233_1d0659ba2a19c5ccbe74756aa8f78d4c_xl.jpg

John Romano rendezésében, Matthew McConaughey, Marisa Tomei és Ryan Phillippe főszereplésével készül  a The Lincoln Lawyer című thriller, melyhez újabb forgatási képek érkeztek. A produkció Michael Connolly 2005-ben megjelent Little, Brown könyvén alapszik, melyben egy Los Angeles-i bűnügyi ügyvéd, Mickey Haller (Matthew McConaughey) következő megbízása egy playboy védelme, akiről hamarosan kiderül, hogy kapcsolatban áll egy korábbi gyilkossági üggyel, melyet szintén Haller intézett. És a látszólag egyszerű eset, hirtelen halálos túlélési játékot eredményez. (további forgatási képek)

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8910709_cd0d15e09fdf5da6108b74fe3df18a86_m.jpg

Matthew McConaughey, Marisa Tomei, Ryan Phillippe, William H. Macy, John Leguizamo, Michael Pena, Trace Adkins, Katherine Moennig és Erin Carufel főszereplésével készül a The Lincoln Lawyer című thriller, mely Michael Connelly azonos című bestsellerén alapul. A produkció forgatása jelenleg is zajlik Brad Furman (Különleges indíték) dirigálásával Los Angelesben. A stúdió (Lionsgate) tervei szerint a film valamikor jövő tavasszal kerülhet a mozikba.

A történet középpontjában egy Los Angeles-i bűnügyi ügyvéd, Mickey Haller (Matthew McConaughey) áll, akinek következő megbízása egy playboy védelme, akiről hamarosan kiderül, hogy kapcsolatban áll egy korábbi gyilkossági üggyel, melyet szintén Haller intézett. És a látszólag egyszerű eset, hirtelen halálos túlélési játékot eredményez.

http://img8.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8567441_2c19935185dc3ce6d8d6b74e78a03da1_l.jpg

süti beállítások módosítása