Azt már a Comic-Con óta tudjuk, hogy Mark Ruffalo lesz Hulk a The Avengersben, azaz A bosszú angyalaiban, a Vulture-nek adott interjújában azonban azt is elárulta, hogy ugyanazt a motion-capture technológiát fogják alkalmazni, amit James Cameron az Avatarnál, így Hulkot is ő maga fogja játszani.

Kroábban erre még sosem volt példa, a karaktert mindig CGI-jal jelenítették meg. Ruffalo azt is elmondta, hogy elsősorban Bill Bixby alakításához igyekszik majd hű lenni, aki a The Incredible Hulk című sorozatban alakította a karaktert.

A The Avengers 2012. május 4-én kerül a mozikba.

Az MTV Splash Page a Tolvajok városa (The Town) egyik sajtótájékoztatóján beszélt Jeremy Rennerrel, aki Hawkeye, vagyis Sólyomszem karakterét fogja alakítani a 2012-ben érkező A bosszú angyalaiban (The Avengers).

Renner elsősorban a karakter realisztikus ábrázolására tért ki, és mint mondta, meg fogják változtatni a képregényből ismert lila jelmezt, hogy valósághűbb legyen a figura. Mint mondta, ez a nézők szempontjából is fontos, hiszen így jobban tudnak vele azonosulni.

Illetve arról is beszélt, hogy lesz közte és Scarlett Johansonn által alakított Fekete özvegy (Black Widow) között valamilyen kapcsolat, de még ő sem tudja, hogy milyen szinten fog ez megjelenni, annyi biztos, hogy csapattársak lesznek.

A képregényrajongóknak igazi örömünnep volt a Comic-Con tegnapi napja, ugyanis a Marvel paneljén Kevin Feige, a cége elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy Josh Whedon rendezi a The Avengerst (A bosszú angyalai), és a film főszereplőit is bemutatták.

http://img10.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8670079_8a478f524669c2e3a3baf3dc9d83ca35_xl.jpg

Több visszatérőt is láthatunk: a Vasember ezúttal is Robert Downey Jr. lesz, a Fekete özvegy Scarlett Johansson, Nick Fury pedig Samuel L. Jackson. A Thor és az Amerika Kapitány mozifilmek már készülnek, a karaktereket pedig A bosszú angyalaiban is Chris Hemsworth és Chris Evans fogják alakítani. Hawkeye, azaz Sólyomszem Jeremy Renner (A bombák földjén), Hulk pedig Mark Ruffalo lesz.

A The Avengers 2012. május 4-én kerül az amerikai mozikba.

süti beállítások módosítása