Diane Kruger és az ufók

Címkék: the host

2013.03.28. 15:27

Rajongók ezrei várják világszerte, hogy a nagy sikerű Alkonyat-sorozat írójának regényéből készült romantikus sci-fi, A burok (12) Hajtói és Ellenállói hogyan  is elevenednek meg a mozivásznon. A Gattaca, és a Loptott idő rendezőjének látványos filmjére a hazai közönség is nagy számban gyűlt össze, hogy premier előtt nézze meg, ahogy Diane Kruger  üldözőbe veszi az utolsó emberi ellenállókat, és hogy miként bontakozik ki egy különleges szerelmi háromszög Max Irons, Saoirse Ronan, és Jake Abel között.

403027_566491266717628_1491657737_n.jpg

Az első hazai teltházas vetítésen a rajongók együtt moziztak a sztárokkal: volt aki Stephenie Meyer könyvét már olvasta, és azért volt kíváncsi a jövőben játszódó, akciókkal, és romantikával teli filmre, de akadt olyan is, aki a rendező különleges hangulatú, futurisztikus világáért van oda, és ezért szerette volna mindenképp látni az új sci-fijét.  Lola Puskás Petivel mozizott, a Unique együttes énekesnője Völgyesi Gabi párjával, Judy anyukájával, Varga Viktor barátnőjével érkezett a vetítésre. A Dal döntőse, Cserpes Laura  fehér színű ruhában jelent meg, ahogy a Hajtók is végig fehér színű öltözetet viselnek a sci-fiben,  köztük a Hajtók egyik vezetőjét alakító Diane Kruger is. Kruger A burok (12) Hollywood-i premierjén viccesen megjegyezte: ’ Fantasztikusan néznek ki a vásznon a Hajtók. De azért kicsit mókás, hogy végig tiszta fehérben vannak a sivatag kellős közepén. Úgy látszik a földönkívüliek rájöttek a mosás fortélyára. ’
AZ X-Faktor énekesnője Kováts Vera is nagy rajongója Meyer regényének, amiben a Földet békés idegenek szállják meg, és veszik át az irányítást az emberek elméje felett. Vera a vetítés után lelkesen mesélte, hogy mi fogta meg leginkább a filmben:’ Nagyon tetszett a Melaniet alakító Saoirse Ronan hiteles játéka. Lehetett látni, hogy mi játszódik le a fejében, hogyan kel életre benne egyszerre Melanie és Vanda.’ A bájos énekesnő még azt is hozzátette, hogy rég látott ennyire hangulatos regényadaptációt.
Mától, a világpremier előtt egy nappal a hazai közönség is végre szemtanúja lehet, milyen az amikor beleköltözik az emberi testbe egy Lélek, vagy hogy kiállja-e a próbát a főszereplő Melanie (Saoirse Ronan), és meg tudja-e menteni szeretteit a közelgő végtől. A burok március 28-tól a mozikban.

THE HOST - 'Love Never Dies' Trailer

The Host jelenetek

Címkék: the host

2013.03.18. 10:21

Öt jelenet Stephenie Meyer, a nagy sikerű Alkonyat-sorozat írójának regényéből készült filmből.

Stephenie Meyer, a nagy sikerű Alkonyat-sorozat írójának regényéből készült sci-fi, A BUROK a szerelem és az önfeláldozás története egy nem is olyan távoli jövőben, amikor a Földet idegenek foglalják el, a Lelkek. A burok egy látványos, fordulatos, érzelmes film olyan fantasztikus színészekkel a főszerepben, mint Saoirse Ronan, Max Irons, Jake Abel, Diane Kruger, William Hurt. Andrew Niccol, a Gattaca, és a Lopott idő rendezőjének új filmje A BUROK március 28-tól látható a hazai mozikban.

A feliratos összeállításban megszólalnak a főszereplő színészek, és maga az írónő is, Stephenie Meyer, és megtudhatjuk hogy mitől is olyan bonyolult Jared és Melanie románca.

Stephenie Meyer, a nagy sikerű Alkonyat-sorozat írójának következő regényadaptációja, A burok (12E) egy izgalmas témát feszeget: milyen is lehet egy olyan elképzelt jövő a Földön, amikor az emberi testet idegen lények uralják. A tehetséges fiatal sztárokat felvonultató látványos sci-fiben talán a legnehezebb feladata az Oscar-jelölt Saoirse Ronannak volt, aki szinte végig kettős szerepben látható a mozivásznon. Egy testben lakozik Melanie, a fiatal lány, és Vanda, a már ezer éves Lélek, aki számos univerzumot is megjárt.

TH_00855.jpg

A tehetséges színésznő egy internetes interjúban elmondta, hogy a két karakter közül nagy kihívást jelentett Vandát eljátszania, aki kissé kimért, negatív érzelmektől mentes, de a történet alatt egyre emberibbé, és érzékenyebbé válik. Elmesélte azt is, hogy Melanie szövegét előre felvették, amit végig egy fülesben hallgatott, és arra reagált, mint Vanda. – Elég sokat beszélek magamban a film alatt, és ehhez a stáb is elég jól hozzászokott.  Néha már nem is tűnt fel a többieknek, hogy a forgatási szünetben is csak mondom-mondom a magamét (nevet).’
Jeremy Irons fia, a jóképű Max Irons játssza Melanie szerelmét, Jaredet, aki számára az egyik legmeghatóbb jelenet az volt, mikor egyszerre találkozik Vandával és Melanieval, amit a törékeny Saoirse kelt életre. – ’Ez egy igazi szexi, érzelmes sci-fi, amiben az emberségesség, és a szeretet ereje áll a középpontban. Persze vannak benne szuper akciójelenetek – nem hiába gyúrtam folyamatosan a forgatások alatt is - de a hangsúly mégis az emberi kapcsolatokon áll.’
A regény írója, Stephenie Meyer is bevallotta, hogy ez volt az első olyan alkalom, amikor elsírta magát egy forgatás alatt, mert annyira szépnek találta Saoirse játékát, és már izgatottan várja, hogy a mozivásznon is lássa, hogyan is kel életre az általa megálmodott fantasztikus világ Andrew Niccol (Gattaca, Lopott idő) rendezése alatt. A hazai mozinézők az amerikai premier előtt egy nappal, március 28-án láthatják A burok futurisztikus, izgalmas, és lebilincselő történetét. via Pro Video

TH_00355.jpg

A burok (The Host) magyar poszter

Címkék: poszter the host

2013.02.28. 16:41

Elkészült a magyar plakát Stephenie Meyer bestseller regénye alapján készült filmhez.

Host_B1_Online.JPG

Alább négy TV Spot látható a fentebb említett filmekhez.

The Host Trailer 3

Címkék: előzetes the host

2013.02.15. 00:37

Az Alkonyat-sorozat írója, Stephenie Meyer bestseller regénye alapján készült A burok, a közeli jövőben játszódik, amikor a Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el, és átveszik az irányítást az emberek elméje fölött. Az Oscar®-díjra jelölt Saoirse Ronan alakítja az utolsó emberi ellenállók egyikét, aki kétségbeesett küzdelembe kezd, hogy megmentse magát és szeretteit.

A burok méltó folytatása Stephenie Meyer fantasztikus sikerű Alkonyat-könyveinek. A burok 26 hétig állt a New York Times sikerlistájának élén, ami elgondolkodtató, érzelmes történetével már az egész világot meghódította. A sikeres könyv alapján a film forgatókönyvét Andrew Niccol (Gattaca, Lopott idő) írta, aki a filmet rendezőként is jegyzi. Saoirse Ronan szerelmét a fiatal feltörekvő tehetség Jeremy Irons fia, Max Irons (A lány és a farkas) kelti életre, míg az idegenek egyik vezérének szerepében a gyönyörű Diane Krugert láthatjuk.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17958169_ed0188b1e2691934a07f2ad214874371_xl.jpg

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják.

A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket.

Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat.

A Hajtók üldözik Vándort, mert információkat akarnak kiszedni Melanie emlékezetéből, hogy hol lehetnek az emberi ellenállók, köztük Melanie szerelme, Jared (Max Irons), 11 éves öccse, Jamie (Chandler Canterbury), nagybátyja, Jeb (William Hurt), valamint Ian (Jake Abel), akibe Vándor bele fog szeretni. Erős akaratával Melanie azonban meggyőzi a vonakodó Vándort, hogy lépjen vele szövetségre, és együtt veszélyes küldetésre indulnak: meg akarják menteni Melanie családját és mindkettejük szerelmét.

Diane Kruger legutóbb a 18. században kalandozott Marie Antoanett szerepében, hamarosan pedig egy elképzelt jövőbeli világban láthatjuk viszont a mozikban, a fantasztikus világsikereket elért Alkonyat-sorozat írója, Stephenie Meyer következő filmes adaptációjában, A burok-ban (12E, The Host, hazai bemutató: március 28.).

Kruger egy olyan földönkívüli lényt, egy Hajtót játszik, akinek feladata, hogy ebben a poszt-apokaliptikus világban az utolsó embereket is megtalálja a Földön, hogy az ő testük felett is átvegyék az idegen bolygóról érkezett lények a hatalmat. Diane imádta az Alkonyat-sorozatot is, és nagyon örült mikor felkérték, hogy szerepeljen a következő Meyer-regény alapján készült filmben. Elmondása szerint az meg csak ráadás volt, hogy a sci-fi filmek híres rendezőjével, Andrew Nicollal (Gattaca, Lopott idő) dolgozhatott együtt. Diane szerint a film hangulatához nagyban hozzájárult a tökéletes futurisztikus jelmez is. ’Mindegyik Hajtó fehér színű ruhát visel, és tökéletes rajtuk minden: a hajuk, a smink, és a ruhatáruk. Nagyon élveztem! Egyik kedvenc jelenetem, mikor egy hatalmas motoron száguldok a sivatagban, és mindezt fehérben.’
A brit Galmour magazinnak azt is elmesélte, hogy miért is tudott azonosulni azzal a gondolattal, hogy két ellentmondó személyiség lakozhat egy emberben. ’Szerintem a legtöbb embernek nem csak egy személyisége van. Bár nem tudunk úgy kapcsolatba lépni a bennünk lakozó másik énnel, mint a filmben pl. Melanie (Saoirse Ronan), akiben egyszerre ott az ember, és a teste felett a hatalmat átvevő lény is, de sokszor érezzük úgy, hogy egyszerűen mások szeretnénk lenni, és az a valaki ott lakozik bennünk.’

860830_538118729556114_1253523961_o.jpg

Hogy vajon eléri-e a célját a Diane Kruger által játszott Hajtó, megtalálja-e az utolsó embereket is a Földön, és hogy milyen is az mikor egy kettős személyiségű fiatal lány két különböző férfiba szeret bele, az március végén kiderül a hazai mozikban.

Ezúttal Jake Abel kapott burkos karakter plakátot, aki Ian O'Sheat alakítja a produkcióban.

860428_538118769556110_1646056199_o.jpg

The Host jelenetképek

Címkék: the host

2013.01.22. 14:57

Az Open Road Films négy új képkockát közölt Andrew Niccol (Lopott idő,  Fegyvernepper) A burok (The Host) című adaptációjából, melyeken Saoirse Ronan, William Hurt, Max Irons és Jake Abel látható.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17775647_1f8675c93d31539f59eb3cf185e7d099_xl.jpg

A burok (The Host) featurette

Címkék: the host

2013.01.18. 15:11

Színfalak mögötti videók Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből készült filmhez.

Karakter plakátok Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből készült filmhez.


819202_538118796222774_1807645357_o.jpg

képek A burokból

Címkék: the host

2013.01.11. 13:09

Tizenhárom új képkocka Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből készült filmhez.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17704511_f1fdb1e2bbe3c6019ad0442aabe6747c_xl.jpg

A burok (The Host) poszterek

Címkék: poszter the host

2013.01.04. 18:19

Új poszterek Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből készült filmhez.

Host-Banner-10x4-6-01-1--jpg_163055.jpg

The Host képkockák

Címkék: the host

2012.12.07. 01:02

Hat jelenetkép Stephenie Meyer A burok (The Host) című regényéből készült filmből.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17459607_57c50deb82832cd74597f57d748a381a_l.jpg

süti beállítások módosítása