Gonosz mostohaapja a Lennox Elmegyógyintézetbe küldi Baby Dollt (Emily Browning), ahol rendesen kihasználják a lányokat és eszükben sincs segíteni rajtuk. A lány elhatározza, hogy amint tud, megszökik és ehhez társakra is lel Rocket (Jena Malone), Blondie (Vanessa Hudgens), Amber (Jamie Chung) és Sweet Pea (Abbie Cornish) személyében. A lányoknak egyetlen esélyük van: a képzeletük világában különböző harcokat kell megvívniuk, hogy összegyűjtsék a szabadulásukhoz szükséges öt tárgyat. Fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) azonban rájön, mire készülnek, így már az idő is szorítja őket, és egy percig sincsenek biztonságban.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11179263_91ccede16228be9def889631444b0ef4_m.jpg

Zack Snyderről sok mindent el lehet mondani, de azt, hogy beskatulyázná magát, semmiképp. Filmjei között egyaránt találunk horrort (A holtak hajnala), történelmi témájú akciófilmet (300), képregény adaptációt (Watchmen) és hős baglyokról szóló animációs filmet (Az őrzők legendája) is. Az biztos, hogy az Álomháború is egy újabb műfaj a rendező színes repertoárjában, csak az nem derül ki róla, hogy mi is ez. A történetről nyugodtan kijelenthető, hogy gyakorlatilag nincs, így valószínűleg a forgatókönyv megírása nem sok időt vett el Snyder életéből. A tipikus, papírmasé karaktereket szintén nem lehetett túl nehéz megalkotni, a csatajelenetek megvalósítása viszont ütős lett, így minden bizonnyal elsősorban ezek miatt akarta Snyder összehozni a filmet.

A történet hiánya valószínűleg egy idő után neki is feltűnt, mert az utolsó fél órában megpróbáltak bedobni néhány drámainak szánt jelenetet, amelyekkel viszont csak még rosszabbá sikerült tenni a filmet, hiszen abszolút nem illettek ide és teljesen súlytalanok is voltak. Színészi játékra lényegében senki részéről nem volt szükség, ám ennek tükrében különösen érdekes, hogy Vanessa Hudgenshez mennyire nem passzolt a karakter, és még ebben a klisés szerepben is csak szenvedett, néhány egy-egy lazának szánt mosollyal próbálva javítani az összképet, sikertelenül. Oscar Isaac pedig átesett a ló túl oldalára, mert a kelleténél jobban túljátszott a fő gonosz szerepét.

A harcok viszont egy-két túlhúzott jeleneten kívül tényleg nagyon jók lettek és mindezt olyan szinten videojátékos megvalósításban kaptuk, hogy időnként szinte a joystickot is elkezdjük keresgélni a film közben. A végére persze jut még néhány nagyon okos gondolat és tanulság, de az előző 98 perc alapján ezek hitelessége erősen megkérdőjelezhető.

Az Álomháború így megmaradt egy nagy kihagyott ziccernek, amit egyedül a harcok vagy a szép főszereplő hölgyek miatt érdemes megnézni, azt meg ki-ki döntse el maga, hogy ez a két dolog megér-e 100 percet az életéből. Én a magam részéről egy 4/10-et adok rá.

Alább két magyar nyelvő TV szpot látható. Az egyik az Álomháború (Sucker Punch) a másik a Maci Laci (Yogi Bear).

Egy lányt megfosztanak a szabadságától. Babydoll (Emily Browning) azonban nem adja fel. Mindenre hajlandó, hogy kikerüljön a rács mögül, és meggyőzi négy társát, hogy szökjenek együtt. A szabad szájú Rocket (Jena Malone), a ravasz Blondie (Vanessa Hudgens), a hűséges Amber (Jamie Chung) és a magának való Sweet Pea (Abbie Cornish) egyesült erővel lázad fel a sors és fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) valamint emberei, Madam Gorski (Carla Gugino) és High Roller (Jon Hamm) ellen. És amikor úgy érzik, hogy még sincs esélyük, felfedezik, hogy a borzasztó valóság elől van egy másik menekülő-útvonal is: a fantázia. A bezárt lányok fejében elképesztő küzdelem zajlik. Világháborús lövészárokban, sárkányok között, a középkori japánban; hihetetlen és valószerűtlen lények, szörnyek és gonosztevők ellen harcol az öt harisnyatartós, neccharisnyás, géppuskás szökevény – de már egyikül sem tudja, mi igaz, és mi a képzelet szörnyszülöttje.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10929853_cb66397442e2afc49524fbcf8b9708ba_xl.jpg

A magyar szinkronos bemutatót itt találod+itt film hivatalos magyar oldala

Sucker Punch Trailer Painter

Címkék: suckerpunch

2011.02.23. 16:25

Alább a sokadik mozgóanyagot láthatjuk az Álomháborúhoz, amit az InterCom a jövő hónapban fog bemutatni a hazai mozikban.

Álomháború - A film hivatalos magyar oldala

Álomháború tévéreklámok

Címkék: suckerpunch

2011.02.15. 17:40

Alább két amerikai tévéreklám látható Zack Snyder Álomháborújához.

Álomháború (Sucker Punch)

Címkék: suckerpunch

2011.01.25. 01:15

Egy lányt megfosztanak a szabadságától. Babydoll (Emily Browning) azonban nem adja fel. Mindenre hajlandó, hogy kikerüljön a rács mögül, és meggyőzi négy társát, hogy szökjenek együtt. A szabad szájú Rocket (Jena Malone), a ravasz Blondie (Vanessa Hudgens), a hűséges Amber (Jamie Chung) és a magának való Sweet Pea (Abbie Cornish) egyesült erővel lázad fel a sors és fogva tartójuk, Blue (Oscar Isaac) valamint emberei, Madam Gorski (Carla Gugino) és High Roller (Jon Hamm) ellen. És amikor úgy érzik, hogy még sincs esélyük, felfedezik, hogy a borzasztó valóság elől van egy másik menekülő-útvonal is: a fantáziájuk. Babydoll vezetésével a bezárt lányok elképesztő küzdelmet kezdenek szamurájok, sárkányok, valószerűtlen gonosz lények ellen. Azonban a közös harc során el kell dönteniük, hogy mi az, amit képesek feláldozni a túlélésért, és a szabadságuk visszaszerzéséért.

A 300 és a Watchmen - Őrzők kreatív rendezője, Zack Snyder elképesztő látványvilágú filmjében minden lehetséges, a fantázia határtalan. Snyder ismét valami új, eddig még nem látott világot tár elénk, amihez egy rendkívüli női szereplőgárdát gyűjtött össze: Emily Borwling, Vanessa Hudgens, Abbie Cornish, Jena Malone, Carla Gugino. A további szerepekben Jon Hamm (Tolvajok városa, Mad Men - Reklámőrültek), Scott Glenn (A Bourne-ultimátum), és Oscar Isaac (Robin Hood) látható.

Álomháború karakterposzterek

Címkék: suckerpunch

2011.01.25. 00:53

Zack Snyder (300 és a Watchmen) Álomháborúja kapott öt karakterposztert, amin Emily Browning, Vanessa Hudgens, Abbie Cornish, Jamie Chung és Jena Malone látható.

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10610029_d84343179cc6065c0af7e48ede8f569b_xl.jpg

The Hangover Part II, Unknown, Take Me Home Tonight, Sucker Punch, Source Code, Water for Elephants, Larry Crowne, Footloose és Tower Heist, Scream 4, The Help, Abduction hivatalos fotó.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10538495_0d5fa1173aeffcef1f2cf807f002d639_m.jpg

Egymás után kerülnek fel a netre a jobbnál jobb fotók. Alább a Másnaposok folytatása, a Towe Heist, a Sucker Punch, a Red Riding Hood és a Sherlock Holmes 2 kapott egy-egy képet.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11013307_aeae9ec8d7281fb3e1b6a0bd7c33cffe_xl.jpg

Sucker Punch poszter

Címkék: suckerpunch

2011.01.14. 01:02

Zack Snyder Sucker Punch című fantasy-je itthon Álomháború címmel kerül moziba. Alább a produkció sokadik plakátja látható.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10594159_223ad5858c624ff789971d6e839cfca3_xl.jpg

Sucker Punch poszter

Címkék: suckerpunch

2011.01.14. 00:53

 

 

Sucker Punch banner

Címkék: suckerpunch

2011.01.11. 18:05

Álomháború címmel kerül a hazai mozikba március 24-én Zack Snyder (300) akció-thrillerje, melyhez tegnap napvilágot látott egy banner.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10489743_2c17073de467db57e01b2c1b6f2873c6_xl.jpg

képek az Álomháborúból

Címkék: suckerpunch

2010.12.30. 11:45

Alább három fotó látható Zack Snyder Sucker Punch (Álomháború) című fantasyjéből, melyet március 24-én küld mozikba az InterCom.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10369137_7a9b073e1426d6326404c47f3de22278_xl.jpg

Kijött egy színfalak mögötti videó Zack Snyder Sucker Punch című akció-fantasy-jéhez, mely itthon Álomháború címmel kerül mozikba március 24-én.

Az InterComnak hála megkaptuk az Álomháború (Sucker Punch) magyar szinkronos bemutatóját.

süti beállítások módosítása