A rettegett St Trinian's iskolában megkezdődik az új tanév, és Kelly (Gemma Arterton) Annabelle-t (Talulah Riley) jelöli ki a lányok új vezetőjének. Ez persze több konfliktushoz is vezet, melynek során a csajok ráakadnak egy aranygyűrűre, melyről kiderül, hogy egy kalóz kincséhez tartozik, aki Fritton igazgatónő (Rupert Everett) egyik felmenője volt. A lányok megtudják, hogy a gyűrű egyúttal egy nyom is a kincs hollétéhez, ám ahhoz, hogy a pontos helyet megtudják határozni, a gyűrű párjára is szükségük van. Hősnőink természetesen nekivágnak a nagy kalandnak és Miss Fritton nagy örömére Geoffrey Thwaites (Colin Firth) is segít nekik.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11737763_88eeeed31244408488fd8c64f8fb7072_m.jpg

Az első részről pár hónappal ezelőtt már megírtam, hogy a kedvenceim közé tartozik és talán ez is az egyik oka annak, hogy eddig halogattam a folytatás megnézését. Ez is egy olyan film ugyanis, ahol nem éreztem, hogy indokolt lenne a második rész és az alapötlet is kicsit furcsának tűnt. A nyitó kalózos jelenet nem is túl biztató (bár jópofa), utána viszont irány a suli, dögös zenével és a visszatérő lányokkal, tehát itt maximálisan visszaköszön az első rész hangulata. Nagy kár, hogy kevés ilyen jelenet van, hiszen az elsőt pont ezek miatt imádom főleg. Ehelyett kapunk aranyosnak szánt poénokat a két kisebb lánytól, amikkel nincs is különösebb baj, de azért eléggé kilógnak a St Trinian's hangulatból. A másik nem túl nyerő ötlet néhány klasszikus film parodizálása volt, amik szintén nem illettek ide, még ha akadt is köztük néhány jó is.

Pozitívumnak viszont itt vannak ismét a csajok, akik karaktere még mindig telitalálat, ráadásul néhány új arccal is megismerkedhetünk. Rupert Everettnek ezúttal is nagyon jól áll Fritton szerepe, Colin Firthszel közös jeleneteik pedig egyszerűen hatalmasak, jó volt az immár Oscar-díjas "királyt" ismét ebben a szerepben, pár percre pedig Gemma Arterton is feltűnik, ami szintén egy jó pont a filmnek. A St Trinian's 2 viszont így is csak egy egyszer nézős alkotás, kár volt a csajokat ennyire messzire vinni a sulitól. Így én csak 6/10-et tudok rá adni.

süti beállítások módosítása