Sammy, a teknősbéka 1959-ben bújik ki a tojásból Kalifornia partjainál, és már az első lépések kalandosan alakulnak a számára, mivel először lemarad a többiekről, majd megmenti a szintén aznap született Shellyt egy sirálytól. Sammy és Shelly azonban így is szem elől tévesztik egymást, és kis hősünk egyedül vág neki a nagy tengernek egy tutajon. Hamarosan összetalálkozik egy másik fiatal teknőssel, Rayjel, akivel együtt folytatják útjukat, és nagyon jó barátok lesznek. Az emberek azonban időről időre felbukkannak körülöttük, és ennek köszönhetően Sammy és Ray elveszítik egymást, és Sammy egy hippi családhoz kerül, majd az egész világot körbeutazza, hogy rátaláljon Shellyre, aki szintén nem felejtette el őt.

http://img2.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/9524613_2bbcefb4220b5b8fdf33222648292ca6_l.jpg

Előzetesen nem igazán tudtam, hogy mit várjak a Sammy nagy kalandjától, sőt, sokáig nem is terveztem, hogy moziban fogom nézni, de végül mégis így alakult, és bizony nem bántam meg. Nem vagyok híve a 3D-s filmeknek, de ennek a rajzfilmnek nagyon jól állt ez a technológia, és így sokszor mi is a tenger mélyén érezhettük magunkat, vagy éppen egy sirály csőrében.

Az is látszott, hogy az alkotók szívüket-lelküket beleadták a rajzfilm elkészítésébe, és nagyon szép animációt alkalmaztak, ráadásul remek karaktereket is találtak ki, mint például egy francia akcentussal beszélő kandúrt. Külön tetszett, hogy a film történetét a már nagypapa korú Sammy "mesélte el", akinek hangját a magyar változatban Koroknay Géza kölcsönözte, de az egész szinkronra elmondható, hogy nagyon jól sikerült, ráadásul a Rayt szinkronizáló Kálloy Molnár Péter is ott volt a moziban a családjával.

A Sammy nagy kalandját mindenkinek bátran ajánlom, akik szeretnének megnézni egy kedves, humoros, helyenként elgondolkodtató, nagyon jól megalkotott, és rendkívül aranyos animációs filmet. A pontok tekintetében pedig egy 8/10-et adnék rá.

Szeptember 30-tól a hazai mozikban is látható lesz a Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró (Sammy's avonturen: De geheime doorgang) című 3D-s animáció, melyhez befutott a szinkronos előzetes. (poszterek és történetleírás)

Sammy nagy kalandja: A titkos átjáró (Sammy's avonturen: De geheime doorgang) szeptember 30-tól a hazai mozikban, a Fórum Hungary forgalmazásában.

1959-et írunk. Sammy a tengeri teknős, ahogy megszületik Kalifornia tengerpartján, bemászik a vízbe és azonnal megtalálja, majd el is veszíti élete szerelmét, a gyönyörű és szintén bébi teknős Shellyt. Minden teknős elindul felfedezni az Óceánt mielőtt visszatér a partra ahol született, így tesz Sammy is, aki a hősies utazás során minden veszélyt kicselez annak reményében, hogy újra lássa Shellyt. Sammy 50 éven át ’járja’ a világ Óceánjait miközben legjobb barátjával, Ray-jel együtt tapasztalja meg, hogy az emberek hogyan ártanak a Földnek. Sammy piranha-kkal harcol, megmenekül egy halászsas elől és misztikus úti titkok után kutat. Majd egy nap, számos kihívást túlélve, Sammy megtalálja Shellyt. Ő sem felejtette el Sammyt soha…

http://img7.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8605295_1a214f45fadb6918231adcde579ef0c1_xl.jpg

süti beállítások módosítása