Stephanie Plum (Katherine Heigl) teljesen le van égve: már fél éve munkanélküli, és a tartozásai miatt a kocsiját is elvették. Mivel sürgősen pénzre van szüksége, kijátssza az utolsó lapját: meggyőzi hanyag unokatestvérét, hogy adjon neki munkát a vállalatában óvadékbehajtó ügynökként. Stephanie első megbízásával rögtön a környék legnagyobb simlise, az ex-zsaru és gyilkossági gyanúsított Joe Morelli (Jason O'Mara) nyomába szegődik - annak a Joe Morellinek, aki a gimi idején elcsábította, majd lepattintotta. Nyakon csípni Morellit érzelmi és anyagi értelemben egyaránt kielégítő bosszú lenne, de miközben Stephanie megtanulja a szakma fortélyait Rangertől (Daniel Sunjata), vagány és vérprofi kollégájától, arra is rájön, hogy a Morelli elleni vád talán nem is teljesen megalapozott.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13465313_b6388df57b6e54b1351ff2c7aca2f842_xl.jpg

Különösebb elvárások nélkül ültem le a film elé, és ezt kell mondjam, abszolút kellemes csalódásként értek a látottak. Katherine Heiglről erős túlzás lenne azt állítani, hogy sorra örvendeztet meg minket Oscar-esélyes alakításaival, és ez a "veszély" bizony ezúttal sem fenyeget minket, de Stephanie szerepét azért gond nélkül megoldotta. Daniel Sunjata és Jason O'Mara figurái ugyan elég sablonosak, de mindketten hozzá tudnék tenni egy kicsit, így az ő jelenlétük végig üde színfoltot jelent a filmben, akárcsak néhány furcsa karakter, mint például a két örömlány és a kínai srác feltűnése.

Egy biztos: a történet kidolgozásával nem vesződtek sokat. Persze mondhatni könnyű dolguk volt, hiszen csak fogták Janet Evanovich könyvét, sőt, van egy olyan gyanúm, hogy egy kicsit még egyszerűsítettek is a dolgokon, hogy a film elsősorban Stephanie és Joe macska-egér játékáról szóljon, ami el kell ismerni, többnyire kifejezetten szórakoztató, és egy ilyen filmtől nem is igen vár el ennél többet az ember. A szingli fejvadász nem egy világmegváltó alkotás meg a műfaján belül sem, de egy olyan másfél óra, ami után úgy áll fel az ember, hogy egy kicsit sikerült kikapcsolódnia. 7/10.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15426369_c183a84344f1fd6f216902fc1646573c_m.jpgIsten hozott a New Jersey-ben található Trentonban, az okosfiúk és hétköznapi emberek városában, ahol Stephanie Plum él hatalmas attitűdjével, és még nagyobb pénzügyi gondjaival - miután elvesztette állását mint áruházi fehérnemű eladó. Stephanie-nak mielőbb pénzre van szüksége, ezért rákényszerül, hogy azokhoz forduljon, akikhez csak a legelszántabbak merészkednek: a családhoz… Stephanie a kicsit szétesett unokatestvére óvadék ügynökségénél megkapja az első melóját, nulla tapasztalattal, ezen felül pedig még kezelnie kell a családjában eluralkodó káoszt is.
A film alapjául Janet Evanovich bestseller könyvsorozata, a Stephanie Plum, A szingli fejvadász szolgált, ami egy mai, vidám, akcióval megtűzdelt 21. századi komédia.

Isten hozott a New Jersey-ben található Trentonban, az okosfiúk és hétköznapi emberek városában ahol Stephanie Plum él hatalmas attit?djével, és még nagyobb pénzügyi gondjaival - miután elvesztette állását mint áruházi fehérnemű eladó. Stephanie-nak gyorsan pénzre van szüksége, de kemény időket élünk és rákényszerül, hogy azokhoz forduljon akikhez csak a legelszántabbak merészkednek: a családjához…

Stephanie megkapja az első melóját a kicsit szétesett unokatestvére óvadék ügynökségénél, nulla tapasztalattal - de ez nem számít. Mint ahogy az sem, hogy a szabadlábra helyezett férfi a helyi beépített rendőr, Joe Morelli. Az első  pillanattól kezdve amikor alaposan megvizsgálja Steph-et, majd később amikor közelebb kerül hozzá, majd amikor Steph elütöti apja Buick-jával, Morelli neve egyet jelent a nagybetűs VESZÉLY-el. És a forrófejű srác talpa alatt most ég a talaj gyilkossági körözés miatt…

A szegénység remek motiválóként szolgál új képességek elsajátításához. Néhány barát segítségével, Ranger-rel - a szakma legjobbjával -, Stephanie megtanulja mit?l válik valaki dörzsölt felderítő ügynökké. Munkája során magára vonja Ramirez-nek - a nők eltüntetéséről elhíresült nehézsúlyú boxolónak - nem kívánt figyelmét, továbbá remek barátja lesz Lulának és Jackienek, a két utcalánynak - akik a fülüket mindig nyitva tartják -, majd ellopja Morelli kocsiját és később megállapodásra (kiegyezésre) jut magával Morellivel.

Mindezeken túl kezelnie kell nyomulós anyukáját, Őrült nagymamáját, és az apját aki inkább elfordítja a fejét az otthoni káosztól. Hát nem egy hétköznapi módja annak, hogy eltöltsd az első két hetedet az új melódban!

Az „Stephanie Plum, a szingli fejvadász” alapjául Janet Evanovich bestseller könyvsorozata szolgált, ami egy mai, vidám, akcióval megtűzdelt 21. századi komédia. [magyar szinkronos bemutató]

Hazai mozipremier: 2012. február 2. Forgalmazza: Big Bang Media

http://petrusblogja.freeblog.hu/files/2012/166990_169069269862811_107452059357866_190786_617913009_n.jpg

Isten hozott a New Jersey-ben található Trentonban, az okosfiúk és hétköznapi emberek városában ahol Stephanie Plum él hatalmas attit?djével, és még nagyobb pénzügyi gondjaival - miután elvesztette állását mint áruházi fehérnemű eladó. Stephanie-nak gyorsan pénzre van szüksége, de kemény időket élünk és rákényszerül, hogy azokhoz forduljon akikhez csak a legelszántabbak merészkednek: a családjához…

Stephanie megkapja az első melóját a kicsit szétesett unokatestvére óvadék ügynökségénél, nulla tapasztalattal - de ez nem számít. Mint ahogy az sem, hogy a szabadlábra helyezett férfi a helyi beépített rendőr, Joe Morelli. Az első  pillanattól kezdve amikor alaposan megvizsgálja Steph-et, majd később amikor közelebb kerül hozzá, majd amikor Steph elütöti apja Buick-jával, Morelli neve egyet jelent a nagybetűs VESZÉLY-el. És a forrófejű srác talpa alatt most ég a talaj gyilkossági körözés miatt…

A szegénység remek motiválóként szolgál új képességek elsajátításához. Néhány barát segítségével, Ranger-rel - a szakma legjobbjával -, Stephanie megtanulja mit?l válik valaki dörzsölt felderítő ügynökké. Munkája során magára vonja Ramirez-nek - a nők eltüntetéséről elhíresült nehézsúlyú boxolónak - nem kívánt figyelmét, továbbá remek barátja lesz Lulának és Jackienek, a két utcalánynak - akik a fülüket mindig nyitva tartják -, majd ellopja Morelli kocsiját és később megállapodásra (kiegyezésre) jut magával Morellivel.

Mindezeken túl kezelnie kell nyomulós anyukáját, Őrült nagymamáját, és az apját aki inkább elfordítja a fejét az otthoni káosztól. Hát nem egy hétköznapi módja annak, hogy eltöltsd az első két hetedet az új melódban!

Az „Stephanie Plum, a szingli fejvadász” alapjául Janet Evanovich bestseller könyvsorozata szolgált, ami egy mai, vidám, akcióval megtűzdelt 21. századi komédia.

Magyar szinkronos bemutatót kapott Julie Ann Robinson (Az utolsó dal) A szingli fejvadász (One for the Money) című filmje, mely Janet Evanovich azonos című (magyarul: Stephanie Plum, a szingli fejvadász) regényének adaptációja lesz Katherine Heigl főszereplésével.

A Lionsgate január 27-én mutatja be Katherine Heigl főszereplésével a One for the Money című drámát, melyet Julie Ann Robinson (Az utolsó dal) rendezett Janet Evanovich azonos című (magyarul: Stephanie Plum, a szingli fejvadász) regénye nyomán.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13465311_b159ffbea8ab402b1557df0e2fcd5694_xl.jpg

A hazai premierről annyit tudok, hogy a Big Bang Media Kft. hozza!

One for the Money Trailer

Címkék: one for the money

2011.09.24. 12:09

Kijött Julie Ann Robinson (Az utolsó dal) One for the Money című filmjének első bemutatója. A film Janet Evanovich azonos című (magyarul: Stephanie Plum, a szingli fejvadász) regényének adaptációja lesz Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguiziamo, Debbie Reynolds és Debra Monk főszereplésével! [poszter]

One for the Money poszter

Címkék: one for the money

2011.09.08. 14:03

A Lionsgate 2012. január 27-én mutatja be Julie Ann Robinson (Az utolsó dal) One for the Money című filmjét, mely Janet Evanovich azonos című (magyarul: Stephanie Plum, a szingli fejvadász) regényének adaptációja lesz Katherine Heigl, Jason O'Mara, Daniel Sunjata, John Leguiziamo, Debbie Reynolds és Debra Monk főszereplésével!

http://img3.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13093651_3f878447b5d1be71b57d17e82aca4b9b_xl.jpg

süti beállítások módosítása