Négy jó barát csapott egy eszelős bulit, másnapra totális rövidzárlatra ébredt, és fejfájósan próbálta kideríteni, mi történhetett vele az előző éjjel - a Golden Globe-díjas film 2009. nyarának legnagyobb mozis szenzációja lett, azóta pedig kultikus tiszteletnek örvend azok körében, akik voltak már valaha másnaposak, vagy tervezik, hogy legyenek. Ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu - tanulva az eddigiekből - óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás: ember tervez… és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül - hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11665949_6a0b936aba48cec6504564d39194d72d_m.jpg

Az első rész nagyon tetszett, ezért természetesen a farkasfalka ámokfutásának második felvonását sem hagyhattam ki. A film pontosan ugyanúgy van felépítve, mint az első rész, a nyitójelenet is teljesen ugyanaz, de szerintem ez így volt jó. A poénok zseniálisak voltak, és szerintem minden, a moziban tartózkodó ember nevében mondhatom, hogy könnyesre röhögtük magunkat a fiúk lehetetlen szituációin és káromkodásokkal bővelkedő reakcióin. Az első DHB-nál határozottan mondhatom, hogy ez durvábbra és néhol gyomorforgatóbbra sikerült, ami miatt jócskán kell rá az a 16-os karika.

A fantasztikus szereposztás hál' istennek ugyanaz maradt, mint az előző moziban, kiegészülve Jamie Chung-gal (Nagyfiúk, Álomháború) és Mason Lee-vel. Zach Galifianakis (It's kind of a funny story, Terhes Társaság) megint csak zseniálisan adta vissza Alan karakterét, Ed Helms-nek pedig még többet sikerült kihoznia Stu figurájából. Míg Ken Jeong (Vámpíros film, Transformers 3.) több szerepet kapott, úgy szorult háttérbe kissé Bradley Cooper (A szupercsapat, Csúcshatás), amit nagyon sajnálok.

Todd Philips megint egy ütős vígjátékot tett le az asztalra, ami garantáltan hasfájást fog okozni a sok nevetéstől.

Értékelés: 8/10

Az alább látható videó a Másnaposok 2 amerikai díszbemutatóján készült.

három Másnaposok 2 TV szpot

Címkék: másnaposok2

2011.05.16. 10:58

Már nem kell sokat várni, ugyanis jövő hét csütörtökön debütál idehaza.

Kijött az első magyar nyelvű TV szpot a Másnaposok második részéhez.

Másnaposok 2 TV reklám

Címkék: másnaposok2

2011.05.06. 19:20

Alább egy 15 másodperces TV szpot látható a Másnaposok folytatásához.

Másnaposok 2 filmzene

Címkék: másnaposok2

2011.05.05. 15:21

Május 24-től a boltokban is megvásárolható lesz a Másnaposok 2. filmzene, mely 12 dalt és 8,a filmből vett dialógust fog tartalmazni.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11587241_3f4cc165742b9b6614195f87caf63dcb_xl.jpg

Másnaposok 2 magyar plakátok

Címkék: másnaposok2

2011.05.02. 18:41

A szinkronos bemutató után két magyar nyelvű plakát érkezett a május 26-án debütáló vígjátékhoz!

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11812075_a9788118e994906ca9a14d08d459f1ce_xl.jpg

Másnaposok 2 banner

Címkék: másnaposok2

2011.04.28. 21:55

Ezúttal egy bannert kaptak másnaposaik.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11506689_c77a685de234eab228850d4df9620545_xl.jpg

Alább látható egy-egy Másnaposok 2. (The Hangover Part II), X-Men: Az elsők (X-Men: First Class), Larry Crowne, Cowboyok és űrlények (Cowboys & Aliens), Testcsere (The Change-Up), Conan the Barbarian, Az adósság (The Debt), Beginners, Rossz tanár (Bad Teacher), Amerika Kapitány: Az első bosszúálló (Captain America: The First Avenger) és Spy Kids 4: All the Time in the World fotó.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11476315_8ffae373bc8db9a606a60cc4e4e296df_m.jpg

Másnaposok 2 tévéreklámok

Címkék: másnaposok2

2011.04.22. 01:02

Durván egy hónap múlva kerül mozikba a Másnaposok 2, melyhez alább négy tévéreklám látható sok-sok új jelenettel!

Alább két nemzetközi poszter látható a május 26-án érkező Másnaposok 2-höz (The Hangover Part II).

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11421927_239706beb08258be3f3d7bc0366d638d_xl.jpg

Másnaposok 2 karakterposzterek

Címkék: másnaposok2

2011.04.15. 11:35

Négy jó barátcsapott egy eszelős bulit, másnapra totális rövidzárlatra ébredt, és fejfájósan próbálta kideríteni, mi történhetett vele az előző éjjel - a Golden Globe-díjas film 2009. nyarának legnagyobb mozis szenzációja lett, azóta pedig kultikus tiszteletnek örvend azok körében, akik voltak már valaha másnaposak, vagy tervezik, hogy legyenek.

Ezúttal Stu (Ed Helms) mondja ki a boldogító igent, méghozzá Thaiföldön. A szesztestvérek természetesen így sem maradnak ki a mulatságból, de csalódottan kell tapasztalniuk, hogy Stu – tanulva az eddigiekből – óvatos kerti partit tervez a hepajozás helyett. Ám még a legtávolabbi földrészeken is igaz a régi mondás:ember tervez… és aztán mások végeznek vele. Las Vegas semmi ahhoz képest, ami Bangkokban történhet. A haverok újabb agyatlan kalandok során mennek keresztül– hiszen lételemük a botrány, a káosz és pár doboz fejfájás elleni gyógyszer.

Minden idők legsikeresebb korhatáros vígjátékának rendezője, Todd Phillips, és a szereplők újra összefogtak, hogy megnevettessék a világot – és egymást.
A Thaiföldön és Los Angeles-ben  forgatott második rész egy még őrültebb, váratlanabb, és poénokkal teli vígjáték!

Hazai mozipremier: 2011. május 26. Forgalmazza: InterCom

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/11498105_6bf61323174592d94281f41c2c94b893_xl.jpg

Magyar szinkronos bemutatót erre találsz.

Másnaposok 2 szinkronos bemutató

Címkék: másnaposok2

2011.04.13. 13:29

Május 26-án érkezik a magyar mozikba a Másnaposok 2 (The Hangover II.) melyhez alább a magyar szinkronos előzetes látható.

Kijött a Másnaposok 2 hosszú előzetesének magyar feliratos verziója.

The Hangover Part 2 Trailer #2

Címkék: másnaposok2

2011.04.01. 02:11

Kijött a teljes hosszúságú Másnaposok 2 bemutató.

süti beállítások módosítása