June Evans (Cameron Diaz) egyszerű kisvárosi nő, aki húga esküvőjére készül eljutni repülővel. A reptéren találkozik a titokzatos Roy Millerrel (Tom Cruise), akibe első látásra beleszeret, és azt gondolja, hogy talán ő álmai férfija. A gépen azonban kiderül, hogy Roy valójában ügynök, akinek ráadásul elég sokan vannak a nyomában, és így June is az események részesévé válik, mivel kénytelen a férfival tartani, aki a legváratlanabb helyeken és időben bukkan fel. A páros csak egymásra számít, de vajon meg tudnak-e bízni a másikban egy ilyen kezdés után?

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10144137_d1afb8dc5e8c4ed794c484bea715fbdd_l.jpg

James Mangold rendező neve bizonyára sokaknak ismerősen cseng, neki köszönhetjük az Észvesztőt, a Kate és Leopoldot, valamint a Börtönvonat Yumába című filmet is. Ezúttal a biztosra ment, és a két hollywoodi nagyágyú főszereplésével egy nagyon laza akcióvígjátékot vezényelt le, amelyet egy percig sem lehet komolyan venni, és éppen ez a legnagyobb előnye.

Tom Cruise szemlátomást nagyon élvezte a szerepet, és az időnként elképesztően szürreális akciójelenetekben némileg korábbi szerepeit is kiparodizálta egy kicsit, Cameron Diaz meg egyszerűen aranyos volt, mint mindig, de ez a film úgysem a színészi alakítások miatt marad emlékezetes senkinek.

A Kéjjel-nappal egy nagyon szórakoztató film, amivel bármikor fel lehet egy unalmas estét dobni, bár maradandó nyomot aligha hagy bárkiben is, legfeljebb az igencsak eltúlzott akciójeleneteken röhögünk még napokkal később is.

Mindent összevetve, én nagyon jól szórakoztam végig a filmen, így egy 8/10-et adok is rá, és bátran ajánlom mindenkinek, aki egy laza szórakozásra vágyik.

Készülj fel az őrületes akciókra és a fergeteges poénokra a Kéjjel-nappal kibővített kiadásában. Tom Cruise és Cameron Diaz, a mozivászon két szupersztárja szexi akcióvígjátékában együtt rúg fel minden szabályt.

Amikor June (Diaz) a kisvárosi lány összefut egy titokzatos idegennel, úgy érzi megtalálta álmai pasiját. Ám hamarosan rádöbben, hogy lovagja szökésben lévő szuperkém, aki hamarosan őrületes, több kontinensen keresztül vezető menekülésbe sodorja magával. A szűnni nem akaró golyózáporban June-nek döntenie kell, hogy sármos lovagja hétpróbás gazember-e vagy élete szerelme.

DVD megjelenés: 2010. december 01.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9745883_08d0906b96e058d514d3b0d17fefd781_xl.jpg

Pénteken volt az amerikai bemutatója a Kéjjel nappal című akció-vígjátéknak, míg a hazai mozikban július 15-én debütál az InterCom forgalmazásában. A blogon egyszer már mutattam magyar posztert a James Mangold rendezte alkotáshoz, ám ez egy újabb verzió.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8360897_e3b98507390448952c2afa5985ae56a2_xl.jpg

Holnap mutatják be az amerikai mozikban a Tom Cruise és Cameron Diaz főszereplésével készült Knight and Day (magyarul: Kéjjel nappal; hazai premier: július 15. Forgalmazza: InterCom) akció-vígjátékot, melyhez mutatok még egy utolsó posztert.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8318947_f86e0399995a114ac11d05a16e3637b6_xl.jpg

Reggel tettem ki az angol posztert, erre befutott a  Kéjjel nappal magyar posztere is, az InterCom jóvoltából. Július 15-től a hazai mozikban!

Az első, szerintem katasztrofális poszter után, kaptunk még egyet, ami már egy fokkal tűrhetőbb. A produkciót Kéjjel nappal (Knight and Day) címmel július 15-től kell keresni a hazai vásznakon, az InterCom forgalmazásában.

A 20th Century Fox kiadott egy új videót melyben Tom Cruise és Cameron Diaz beszélnek a Kéjjel nappal (Knight and Day) című vígjáték forgatásáról. A James Mangold rendezte film június 25-én nyit az amerikai mozikban, míg mi a hazai vásznakon július 15-től lesz látható.

Amikor egy kisvárosi nő (Cameron Diaz) találkozik egy rejtélyes férfival (Tom Cruise), aki láthatóan nem fél semmitől, titkokkal teli, és mindig a legváratlanabb pillanatokban bukkan fel, azt gondolja talán ő az, ő álmai pasija. Azonban hamarosan gyanítani kezdi, hogy valami nem stimmel, és rájön, hogy a férfi nem más, mit egy profi ügynök. Nincs sok választása, vele kell tartania, és egyszer csak egy árulásokkal, átverésekkel teli helyzetben találja magát. Halálos kalandokon verekszik keresztül magukat, meghökkentő helyzeteket cseleznek ki közös erővel. A túlélésük egyetlen záloga, ha bíznak egymásban. De vajon az ügynök az akinek mutatja magát?

A film egy pörgős akció-vígjáték, melyben korunk két legsikeresebb és legvonzóbb színésze sziporkázik és akiket a Vanília égbolt után most újra együtt láthatunk a vásznon. A Mission Impossible-filmek sztárja, Tom Cruise és a szupernőci, Cameron Diaz kirobbanó vígjátéka, férfiaknak és nőknek egyaránt kellemes szórakozást nyújt. A kontinenseket átszelő kalandokat Észak-Amerika mellett Jamaikában és több európai országban (Spanyolország, Ausztria) forgatták.

"A film forgatása 2009 szeptemberében kezdődött Bostonban és Bridgewaterben  (Massachusetts). A repülőteres jelenetet Worcesterben vették fel, a Massachusetts Repülőterén. Mindeközben Massachusetts Melrose részén is forgattak. A spanyolországi Sevilla városában, az ausztriai Salzburgban  és Danversben forgattak még."

A hazai bemutató dátuma: 2010. július 15. (Forgalmazó: Intercom)

A 20th Century Fox kiadott két új képet a Kéjjel nappal (Knight and Day) című romantikus akció-vígjátékból, melyben  Tom Cruise és Cameron Diaz lesz látható a főszerepben. Az amerikai premier június 25-én esedékes, míg mi július 15-től láthatjuk a hazai mozikban.


Cameron Diaz és Tom Cruise főszereplésével július másodikán érkezik a Kéjjel nappal című romantikus akció-vígjáték, melyhez két reklám érkezett, íme:

Új előzetest  kapott a Cameron Diaz és Tom Cruise főszereplésével készült Kéjjel nappal (Knight and Day) című romantikus akció-vígjáték, melyet James Maggold rendezésében július 02-án mutatnak be az amerikai mozikban.

Cameron Diaz és Tom Cruise lesznek a főszereplői a Knight and Day című akció/vígjátéknak, amit James Maggold rendezésében, július 02-án mutatnak be az amerikai mozikban. szinkronos előzetes erre. Íme néhény fotó:

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6947107_446626a4efc318551eaff4b132f27365_m.jpg

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6947105_497079741f6c75af355ad71c4ba240e1_m.jpg

Cameron Diaz és Tom Cruise lesznek a főszereplői a Knight and Day című akció/vígjátéknak, amit James Maggold rendezésében, 2010-07-02-án mutatnak be Amerikában. A filmhez megérkezett az első (szörnyű) teaser posztert, íme:

süti beállítások módosítása