Kijött Zack Snyder (300, Watchmen) Sucker Punch című akció-fantasyjének a második előzetese. A produkció 2011. március 25-én kerül az amerikai mozikba, a Warner Bros. Pictures égisze alatt Emily Browning, Vanessa Hudgens, Abbie Cornish, Jamie Chung, Jena Malone és Carla Gugino főszereplésével.

A Pevensie-gyerekek körül a leghétköznapibb dolgok is csodává válnak. Ezúttal egy festménnyel kezdődik minden: a vásznon árválkodó hajó életre kel, és Lucy, Edmund és a kissé elviselhetetlen unokatestvérük az óceánba zuhannak. Szerencsére a Hajnalvándor legénysége kimenti őket…és így az ifjú kalandoroknak egyre újabb, izgalmasabb és veszélyesebb próbákat kell kiállniuk. A hajó és rajta Caspian király Narnia hét elveszett urát keresi a Magányos Szigetek környékén, ahol rabszolga-kereskedők, trónbitorlók, tengeri viharok, a mélység fenekén élő szörnyek és láthatatlan lények várnak az expedíció tagjaira. Narnia mesés teremtményei az angol gyerekek segítsége nélkül ismét benne volnának a slamasztikában!

A hatalmas sikerű, látványos és kalandos sorozat harmadik része egyre izgalmasabb és egyre több meglepetést, fantasztikus trükköt tartogat rajongóinak, ráadásul már 3D-ben lesznek élvezhetőek a kalandok! (magyar szinkronos bemutató)

Hazai mozibemutató: 2010. december 09. Forgalmazza: InterCom

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9878269_626d9dcd77e649fe6333b1e9b56f7d5b_xl.jpg

Befutottak az első forgatási fotók az Utazás a Föld középpontja felé folytatásáról, mely a Journey 2: The Mysterious Island címet viseli.

Kristen Davis, Vanessa Hudgens, Dwayne Johnson, Josh Hutcherson, Anita Briem és Michael Caine főszereplésével készül a produkció, melyben Hutcherson ismét Sean Anderson bőrébe bújhat, aki arra kényszerül, hogy édesanyjával eltűnt nagyapja után kutasson egy mitikus és szörnyekkel teli szigeten. Michael Caine Hutcherson karakterének (Sean Anderson) a nagyapját fogja alakítani.

A szkript nem fogja szorosan követni Jules Verne: The Mysterious Island (azaz, Verne Gyula - A rejtelmes sziget) című könyvét.

A forgatás Hawaii-on és Észak-Carolinában zajlik. Amerikai mozibemutató 2011. szeptember 23.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9771213_0b22cbc3b67e946f00713c00213c1aca_xl.jpg

Guy Ritchie rendezésében Robert Downey Jr., Jude Law, Noomi Rapace, Stephen Fry és Jared Harris főszereplésével a Warner Bros. Pictures 2011. december 16-án küldi az amerikai mozikba a Sherlock Holmes 2-t, melyhez befutottak az első fotók, melyen Downey Jr. és Law látható a Londoni forgatáson.

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9697995_befe9b4167ceef203931e0d4e5291731_xl.jpg

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9639549_3a3ca6567133fb052f80348774ccdb2b_xl.jpg

Your Highness képek

Címkék: vígjáték kaland yourhighness

2010.10.06. 18:40

Danny McBride, James Franco, Natalie Portman, Zooey Deschanel, Justin Theroux, Toby Jones és Damian Lewis főszereplésével a Universal Pictures 2011. április 8-án mutatja be a Your Highness című kaland-vígjátékát, mely David Gordon Green rendezésében készült Danny McBride és Ben Best forgatókönyve alapján.

McBride és Franco (Thadeous és Fabious) két középkori lovagot fog alakítani a produkcióban, akik folyton-folyvást be vannak állva, ám küldetésük, hogy megmentsenek egy elrabolt hajadont.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9576253_04fbefbfb4ce7afbec349594bef7b209_l.jpg

Alex Pettyfer, Timothy Olyphant, Teresa Palmer, Dianna Agron, Kevin Durand, Callan McAuliffe és Jake Abel főszereplésével 2011. február 18-án kerül az amerikai filmszínházakba az I Am Number Four című kaland-sci-fi a DreamWorks Pictures égisze alatt. A forgatókönyvet James Frey és Joby Hughes ifjúsági könyve alapján Alfred Gough és Miles Millar (Smallville) készítette. A rendezői székben viszont D.J. Caruso (Sasszem) foglalt helyet.

John Smith különleges fiatalember, akinek menekülnie kell könyrtelen ellenségei elől, akiknek az a céljuk, hogy megöljék. Megváltoztatja a személyazonosságát, és városról városra jár testőrével, Henrivel, így John mindenhol az új fiú, akinek a múltjáról nem tudni semmit. Új otthonában, egy ohiói kisvárosban váratlan, sorsfordító dolgok történnek vele: először lesz szerelmes, új képességekre tesz szert, és kapcsolatba lép hozzá hasonló emberekkel.@Luke

A 20th Century Fox bemutatta a Gulliver’s Travels nemzetközi plakátját, melyen maga a főszereplő Jack Black látható. (poszter és trailer)

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9262709_4e4f94305b89b0f678854523ed8eceb2_xl.jpg

Újabb képek kerültek fel a netre a Battleship forgatásáról, melyen Taylor Kitsch és Rihanna látható. A klasszikus torpedó játék adaptációját Hawaii-on forgatják Peter Berg (A királyság, Hancock) vezényletével. (További Rihanna képek)

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9211905_eb5a444717e8f60e69be8a582abd6ef1_xl.jpg

A Warner Bros. újabb három képet tett közzé a november 19-én 3D-ben érkező Harry Potter és a Halál ereklyéi első részéhez.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9210305_f94caaedb836d89fdda3172ebbdf1e9a_l.jpg

Augusztus 30-án kezdődött Hawaii-on a Battleship című háborús akció-kalandfilm forgatása Peter Berg (Ronda ügy, A Királyság, Hancock) rendezésében, melyhez befutottak az első forgatási képek, melyen Rihanna látható.

További szerepekben feltünik még Taylor Kitsch, Alexander Skarsgard (True Blood), Brooklyn Decker, Tom Arnold (Két tűz között, Áldatlan állapotban) és Hamish Linklater.

A film, amit 2012 május 18-án küld az amerikai mozikba a Universal Pictures egy nemzetközi flottáról szól, akik túlvilági lények hajóhadával küzdenek meg.

Ja, és érdekesség még, hogy 200 millió dollárnál tart a produkció költségvetése.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9187609_6dcd6c8e9f1207b0779ebc8287eed939_xl.jpg

Az io9 két újabb képet tett közzé a Rise of the Apes san francisco-i forgatásáról, melyen Andy Serkis látható, ahogy "majomkodik" a motion-capture szerkezettel.

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9180463_a7bceccefc855a1edb3d37fd8722497d_l.jpg

Az Empire magazin októberi számának címlapján a hamarosan érkező Harry Potter and the Deathly Hallows: Part I (Harry Potter és a halál ereklyéi) látható, mely november 19-én debütál az amerikai mozikba, míg mi egy nappal hamarabb már jegyet válthatunk rá, akár 3D-ben is.

A tovább mögött két fotó is található, melyen Bill Nighy mint Remus Lupinand és David Thewlis mint Rufus Scrimgeour látható.

http://img2.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9186481_f92803a5a78c2581ef3fa2e1f1aa0014_l.jpg

Conan képek

Címkék: akció kaland conan fanatsy

2010.09.01. 17:37

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9180459_15a45894d466a49986ce9e1835acd11e_l.jpg

Újabb forgatási képek érkeztek a TF3-hoz, melyet a DreamWorks Pictures (Paramount) 2011. július 1-én küld az amerikai mozikba Ehren Kruger forgatókönyve alapján Michael Bay rendezésében. Főszerepben Shia LaBeouf, Rosie Huntington-Whiteley, Josh Duhamel, Tyrese Gibson, Kevin Dunn, Julie White, Frances McDormand, John Malkovich, Ken Jeong, Patrick Dempsey, Alan Tudyk és John Turturro lesz látható.

A harmadik részben Sam Witwicky (Shia LaBeouf) felnőtté válása folytatódik, miközben megmarad szövetsége Optimus Prime-al. A filmben nagy szerepet kap az USA és a Szovjetunió közötti űrversengés. És ami biztos, hogy Shockwave (Sokkoló) lesz a film főgonosza.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9105107_69bd41b5de1a9ccae9747e4fb06bc1f6_l.jpg

süti beállítások módosítása