Hírek röviden 04. 07.

Címkék: hírekröviden

2016.04.07. 14:08

  • A Trónok harcából ismert Kristofer Hivju fogja alakítani a Halálos iramban 8 egyik rosszfiúját. A forgatás várhatóan még a hónapban megkezdődik.
  • Az Öngyilkos osztag egyes jeleneteit nemcsak azért forgatják újra, hogy a film viccesebb legyen, hanem azért is, hogy több akció és tartalom kerüljön bele.
  • A Csodanő film a tervezett előtt pár héttel korábban, 2017. június 2-án kerül mozikba, ahol jelen állás szerint a Bad Boys 3-mal kell majd összecsapnia, azonban ez még változhat, ugyanis Will Smith-ék filmje csúszhat, ha a forgatókönyv nem lesz megfelelő. A The Jungle Book: Origins premierdátuma pedig a másik irányba mozdult el: 2017. október 6. helyett október 19-én érkezik majd.
  • Cillian Murphy az Eredet és A sötét lovag-trilógia után ismét együtt dolgozhat Christopher Nolannel a második világháborús Dunkirk című thrilleren.
  • Mark Hamill állítása szerint a Csillagok háborúja VIII története a múltban játszódik majd egy távoli naprendszerben és Luke nagyobb szerephez jut benne, mint Az ébredő Erőben.
  • A Warner Speedy Gonzales animációs filmet készít, amelyben Eugenio Derbez lesz a villámgyors egér hangja.
  • A megtisztulás éjszakája 3 középpontjában egy politikai összeesküvés áll majd, melynek alapját az amerikai elnökjelöltek kampánya adja.
  • A Disney Hófehérke testvéréről készít élőszereplős filmet Rose Red címmel.
  • Rob Letterman fogja rendezni a Dungeons & Dragons filmet.
  • Első filmes főszerepét kapta az Agymenők Sheldonja, Jim Parsons, aki a Man-Witchben tűnik majd fel, és egy olyan tanárt alakít, aki megtudja, hogy boszorkány.
  • Tom Hiddleston azt nyilatkozta, hogy a Thor: Ragnarok lesz az utolsó filmje Lokiként.

Hírek röviden 02. 12.

Címkék: hírekröviden

2016.02.12. 18:23

  • Három Transformers film érkezik a közeljövőben, és már a premierdátumok is megvannak: Transformers 5 - 2017. június 23., Transformers 6 - 2018. június 8., Transformers 7 - 2019. június 28.
  • Robert Englund, Kane Hodder, Danny Trejo, Dee Wallace, Bill Moseley, Ken Foree és sok más jól ismert horrorlegenda főszereplésével készül majd el a Death House, amelyet a műfaj The Expendables-ének szánnak.
  • Utoljára 2014-ben lehetett hallani a Sonic the Hedgehog filmről, és most is csupán annyi derült ki, hogy 2018-ban érkezik majd.
  • Ryan Reynolds elmondta, hogy annak idején csupán négy embernek volt hozzáférése a kiszivárgott Deadpool próbafelvételekhez: neki, Rhett Reese-nek, Paul Wernicknek és Tim Miller rendezőnek, és fel is merült köztük, hogy valamelyiküknek ki kellene szivárogtatnia, Reynolds azonban 70%-ig biztos benne, hogy ezt végül nem ő tette meg. A második rész máris zöld utat kapott, Rhett Reese és Paul Wernick pedig már el is kezdtek dolgozni a forgatókönyvön.
  • Elkezdődött a Csillagok háborúja VIII forgatása.
  • Johnny Depp lesz a The Invisible Man remake főszereplője, mely a Universal filmes univerzumához tartozik majd.
  • Az ABC jövőre bemutat egy Jégvarázs rövidfilmet.
  • F. Gary Gray rendező és Chris Morgan forgatókönyvíró egy női negatív karakteren dolgoznak a Halálos iramban 8-hoz, és Charlize Theront szeretnék megnyerni a szerepre.
  • Will Smith egy rádióinterjúban jelentette be, hogy ő és Martin Lawrence is visszatérnek a Bad Boys 3-ban.
  • A Warner nem meglepő módon úgy döntött, nem indítja rá a Ready Player One-t a Csillagok háborúja VIII-ra, így Spielberg filmje csak 2018. március 30-án kerül mozikba.
  • Mégsem Robert Schwentke rendezi majd A beavatott: A hűséges 2. részét, mert az előző két filmet gyakorlatilag egyszerre forgatták, és úgy érzi, szüksége van egy kis szünetre.
  • Egy fontos karakter meghal majd az Amerika Kapitány: Polgárháborúban, és ezzel gyökeres változások állnak be a Marvel filmes univerzumában.
  • Eunice Olumide szupermodell egy nomád lázadót fog alakítani a Star Wars: Rogue One-ban, akinek a rohamosztagosokkal gyűlik meg a baja.
  • A Universal egy R-es korhatár besorolású musical vígjátékot készít Channing Tatum és Joseph Gordon-Levitt főszereplésével.
  • Igencsak népszerű lett MacGyver, ugyanis a CBS sorozatot tervez, a Lionsgate pedig egy filmen dolgozik.

Hírek röviden 12. 31.

Címkék: hírekröviden

2015.12.31. 17:02

  • Bob Iger, a Disney vezérigazgatója annyit mondott, hogy az Indiana Jones 5 biztosan elkészül, de időpontot és részleteket nem árult el.
  • Quentin Tarantino ugyan konkrétumokba nem bocsátkozott, de arra tett utalásokat, hogy könnyen lehet, hogy a közeljövőben ismét elhozza nekünk a Menyasszonyt, vagyis elkészíti a Kill Bill 3-t. A rendező emellett elárulta, hogy az idei filmek közül a Mad Max: A harag útja volt a kedvence, amelynek megtekintését sokáig halogatta, de végül annyira tetszett neki, hogy egymás után háromszor is megnézte. QT azt is elárulta, hogy örül, hogy nem egy fiatalabb színésznőnek adta Daisy Domergue szerepét az Aljas nyolcasban, mert Jennifer Jason Leigh életkora sokkal jobban illik a karakterhez. Az eredeti kiszemelt Jennifer Lawrence volt, de az ő szerződtetése igazából nem egy pillanatig sem tűnt reálisnak, hiszen akkor még Az éhezők viadala promóciós körútján vett részt, és már forgatta a Joy-t David O. Russell-lel.
  • Kevin Feige elárulta, hogy Fekete Párduc nagyon fontos szereplője a Marvel Filmes Univerzumnak, olyannyira, hogy az ő filmje közvetlenül vezeti majd fel az Infinity War történetét.
  • Leonardo DiCaprio a minap egy interjúban elárulta, hogy annak idején találkozott George Lucasszal, aki felajánlotta neki Anakin szerepét a Csillagok háborújában, ő azonban úgy érezte, nem áll készen rá. Nem ez volt az egyetlen ilyen: Joel Schumacher a Mindörökké Batmanben látta volna őt szívesen Robinként, Sam Raimi pedig Pókember szerepét ajánlotta fel neki.
  • Az ébredő Erőnek csupán tizenkét nap kellett ahhoz, hogy átlépje az egymilliárd dolláros bevételi határt, ami még egy filmnek sem sikerült ilyen rövid idő alatt.
  • Christopher Nolan állítólag egy második világháborús mozival jelentkezik 2017-ben, melyben azt mutatja be, hogyan söpörték ki a szövetséges csapatokat a francia Dunkerque városából.
  • Lawrence Kasdan, Az ébredő Erő egyik írója elárulta, hogy bár több ötlet is felmerült, egyelőre senki sem tudja, hogy pontosan hogyan végződik majd az új Csillagok háborúja trilógia.

Hírek röviden 12. 23.

Címkék: hírekröviden

2015.12.23. 14:33

  • Az ébredő Erő minden eddigi rekordot megdöntött a nyitóhétvégéjével, és csak Amerikában 248 millió dollárt gyűjtött. Természetesen minden más filmre csak jóval kevesebben váltottak jegyet, így az Alvin és a mókusok 4 - Mókás menet 14,3 millióval lett második, míg Amy Poehler és Tina Fey közös vígjátéka, a Lánytesók 14 millió dollárt gyűjtött, amivel a gyártási költség felét sem hozta vissza.
  • A Sony 2018. december 21-re tette át a Pókember animációs film premierjét.
  • Az Igazság Ligája tagjai nem játszanak fontos szerepet a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában, azonban történik egy váratlan esemény, amely összehozza a hősöket. Ben Aflleck szerint egyébként Lex Luthor a legérdekesebb karakter a filmben.
  • Kurt Russellnek felajánlottak egy szerepet A Galaxis őrzői 2-ben, azonban csak akkor kaphatja meg, ha előbb megnézni az első részt, és tetszeni is fog neki.
  • James Cameron elmondása szerint minden Avatar folytatásfilmnek meglesz a saját története, de összekapcsolódnak majd egy nagy egésszé.
  • Tim Roth elmondta, hogy Az aljas nyolcas kapcsolódik a Becstelen brigantykhoz, ugyanis a film egyik karaktere az utóbbi mozi egyik szereplőjének ükapja. Azt pedig Quentin Tarantinótól tudjuk, hogy Ennio Morricone néhány olyan ötletét is felhasználta a film zenéjéhez, amelyeket még A dologhoz írt.
  • Daisy Ridley már olvasta a Csillagok háborúja VIII teljes forgatókönyvét, és véleménye szerint nagyon jó lesz.
  • Steven Spielberg elmondta, hogy sosem készítené el a Cápa remake-jét.
  • Jövőre lesz 25 éves a Terminator 2, ezért ismét mozikba kerül, méghozzá 3D-ben.
  • Samuel L. Jackson visszatér a xXx 3-ban.
  • Stephen Amell elmondása szerint a Tini Nindzsa Teknőcök 2-ben megismerhetjük Casey Jones eredettörténetét.
  • Mark Wahlberg maga jelentette be, hogy visszatér a Transformers 5-ben.
  • Anrthony Mackie szerint a Chadwick Boseman főszereplésével készülő Fekete Párduc film időtlen lesz.
  • Cate Blanchett-tel tárgyalnak a Thor 3 egyik főszerepére, és valószínűleg egy valkűrről van szó.
  • Kathleen Kennedy elmondta, hogy nem az összes Csillagok háborúja spinoff előzményfilm lesz, hanem bárhol elhelyezkedhetnek az időben.

Hírek röviden 11. 21.

Címkék: hírekröviden

2015.11.21. 15:18

  • Úgy tűnik, a Transformers írószobája hozta az elvárt eredményeket, ugyanis a Paramount és a Hasbro úgy döntött, a G.I. Joe és a Micronauts kapcsán is ezzel a módszerrel dolgoznak majd.
  • Kathy Bates írt alá a címszereplő anyjának szerepére a Tapló télapó 2-höz.
  • David Heyman rendező szerint a Legendás állatok és megfigyelésük leginkább A tűz serlegéhez hasonlít a Harry Potter filmek közül.
  • Zenei szempontból is izgalmasnak ígérkezik az Aljas nyolcas, ugyanis Ennio Morricone, a White Stripes és Roy Orbison is szerez hozzá egy-egy dalt.
  • Francis Lawrence szerint nem kellene előzményfilmet készíteni Az éhezők viadalához, viszont ha esetleg valamikor lenne folytatása, szívesen megrendezné.
  • Eddig A Sötét Lovag - Felemelkedés tartotta az elővételes jegyeladásokból származó bevétel rekordját, azonban Az ébredő Erő erre már ráduplázott, és 50 millió dollár felett jár.
  • Evan Peters 22 napig forgatta Higanyszál jelenetét az X-Men: Apokalipszishez, ami jobb és még ütősebb lesz, mint Az eljövendő múlt napjaiban látott jelenete.
  • Alexandra Daddario kapta a Baywatch film női főszerepét.
  • Egyes hírek szerint a Justice League Darkhoz Colin Farrell a kiszemelt Constantine szerepére, Xanadu karakterét pedig Monica Belluccinak szánják.
  • Roar Uthaug norvég rendező vezényelheti le a Tomb Raider rebootot, de Geneva Robertson-Dworet előbb újraírja a forgatókönyvet.
  • Elképzelhető, hogy Noomi Rapace nem tér vissza az Alien: Covenantban.
  • Scott Adkins aláírt a Doktor Strange-hez.
  • Az Igazság Ligája film forgatása jövő tavasszal kezdődik Londonban.
  • Mégsem Paul Thomas Anderson rendezi a Pinokkió filmet, amelyhez Robert Downey Jr. írt alá.
  • James Foley rendezésében egyszerre forgatják le A szürke ötven árnyalata két folytatását.
  • Csak PG-13 besorolást kap majd az Öngyilkos osztag, viszont a készítők ígérik, hogy mindent kimaxolnak, ami ebbe a kategóriába belefér.
  • A Thor 3 fő gonosza állítólag egy nő lesz, és könnyen lehet, hogy Amora karakteréről van szó.

Hírek röviden 11. 06.

Címkék: hírekröviden

2015.11.06. 16:37

  • Tomasz Baginski rendezésében készül el a The Witcher film, melynek alapját a népszerű videojátékokat is ihlető regénysorozat képezi.
  • A Disney és a LucasFilm lehetővé tette, hogy egy súlyosan beteg rajongó jóval a premier előtt megnézhesse a Star Wars: Az ébredő Erőt.
  • Elképzelhető, hogy a Csodanő film gonosza valamilyen formában kapcsolódik majd a Batman Superman ellen: Az igazság hajnalához. A stúdió állítólag azt szeretné, ha Nicole Kidman is szerepet kapna a Csodanőben.
  • Colin Trevorrow és Steven Spielberg közösen dolgoznak azon, hogy trilógiává bővítsék a Jurassic Worldöt.
  • Corin Hardy rendező új szerződést kötött a Relativity Mediával, melynek értelmében jövő márciusban megkezdődik A holló remake forgatása.
  • Hosszú betegség után 65 éves korában elhunyt az E.T. forgatókönyvírója, Melissa Mathison.
  • Zajlanak tárgyalások, hogy A Lego kaland 2-ben a Ki vagy, doki? Doktora is feltűnhessen. Az pedig biztos, hogy Batman komornyikja, vagyis Alfred eredeti hangja Ralph Fiennes lesz.
  • Steven Knight forgatókönyvíró elárulta, hogy teljesen rebootolják A tetovált lányt Amerikában, és azontúl, hogy átugorják az első két regényt, sem David Fincher, sem Rooney Mara, sem Daniel Craig nem tér vissza.
  • 2018. szeptember 21-én kerül mozikba a Hotel Transylvania 3.
  • Hamarosan érkezik az X-Men: Apokalipszis első előzetese.
  • Michael Stuhlbarg kapta Nicodemus West szerepét a Doktor Strange-ben, aki a főszereplő egyik riválisa.
  • 2017. december 22-én kerül mozikba a Mark Wahlberg főszereplésével készülő The Six Billion Dollar Man.
  • 2016 karácsonyán kerül mozikba a Tapló télapó 2, melynek forgatása januárban kezdődik.
  • Az Alien: Paradise Lost miatt határozatlan időre elnapolták Neill Blomkamp Alien 5-jét.
  • Pom Klementieff kapta Mantis szerepét A Galaxis őrzői 2-ben.
  • New Yorkban megkezdődött a John Wick 2 forgatása.
  • Dan Aykroyd szerint elképzelhető, hogy a Szellemirtók reboot jobb lesz, mint az eredeti film, és elárulta, hogy nem neheztel Bill Murrayre, amiért nemet mondott a cameoszerepre.
  • Egyes pletykák szerint Vízióval valami olyasmi történik az Amerika Kapitány 3-ban, ami miatt több későbbi Marvel-filmben is feltűnik majd.

Hírek röviden 10. 22.

Címkék: hírekröviden

2015.10.22. 19:03

  • A Marvel azt szeretné, ha Peyton Reed rendezné A Hangya 2-t.
  • Az Orange is the New Black című sorozatból ismert Laverne Cox lesz Frank-N-Furter a Rocky Horror Picture Show remake-ben.
  • Tegnap volt az a nap, amelyen Marty McFly és a Doki megérkeztek a jövőbe, és ennek kapcsán természetesen rengeteg helyen foglalkoztak a Vissza a jövőbe filmekkel. A legérdekesebb hír talán az, hogy elképzelhető, hogy valamelyik jubileumon bemutatásra kerül majd az a változat, amelyekben az Eric Stoltzcal leforgatott jelenetek láthatók.
  • Bruce Willis szerint nagyon okos és ütős lesz a Die Hard 6.
  • Chris Rock lesz a 2016-os Oscar-gála házigazdája.
  • 2017. június 16-án kerül mozikba a Kingsman 2. A Robin Hood pedig épp a Kingsman 2 forgatása miatt vsúszik, ugyanis mindenképp meg akarják várni Taron Egertont.
  • Dacre Montgomery lesz a piros ranger a Power Rangers rebootban.
  • A Paramount 2017-ig eltolta a Péntek 13 rebootját.
  • Jon Hamm szerepet kapott a Baby Driver című akcióvígjátékban, melyhez Ansel Elgort, Lily James és Jamie Foxx már korábban aláírt. A film középpontjában egy Baby becenevű fiatal srác áll, aki sofőrként dolgozik és a bűntények helyszíneiről szállítja el a betörőket. Amikor azonban a maffiának kezd dolgozni és az egyik szökés rosszul sül el, menekülnie kell.
  • Judy Greer visszatér Cornelia szerepében A majmok bolygója 3-ban.
  • Vin Diesel csak akkor ír alá az Inhumanshez, ha a Marvel egy ütős forgatókönyvvel és egy kiváló rendezővel áll elő.
  • Kate Beckinsale és Theo James főszereplésében már zajlik Prágában az Underworld 5 forgatása.
  • Channing Tatum azt szeretné, ha Doug Liman rendezné a Gambitet.
  • Az első részhez hasonlóan az Annabelle 2 forgatókönyvét is Gary Dauberman írja, azonban John Leonetti rendező nem biztos, hogy visszatér.
  • Nick Cassavettes rendezheti az Országúti diszkó remake-et.
  • Charlize Theron írt alá a The Gray Man című kémfilm főszerepére, melyben egy különleges ügynök próbálja megmenteni lányai életét.

Hírek röviden 10. 15.

Címkék: hírekröviden

2015.10.15. 16:17

  • Alvinék nem félnek, ugyanis az Alvin és a mókusok 4. része Amerikában december 18-án kerül mozikba, egy napon a Csillagok háborúja: Az ébredő Erővel.
  • Ryan Coogler (Creed, Fruitvale Station) az első számú esélyes a Fekete párduc film rendezői posztjára.
  • Elkészül a Die Hard 6. része, ami egy '70-es években játszódó előzményfilm lesz, de Bruce Willis is feltűnik majd benne John McClane jelenkori énjeként.
  • A Paramount állítólag nem készíti el a Boszorkányvadászok 2-t, hanem inkább egy tévésorozatot csinál.
  • A Warner bejelentette, hogy 2020-ban érkezik a Godzilla Vs Kong.
  • Gondok lehetnek a Tarzan rebootnál, ugyanis David Yates rendezőnek még bőven lenne munkája a filmen, csakhogy ő már a Legendás állatok és megfigyelésüket forgatja.
  • Robert Rodriguez fogja rendezni az Alita: Battle Angelt, melynek producere James Cameron és Jon Landau lesz.
  • Matthew Senreich, Tom Sheppard és Zeb Wells (Robot Chicken) írják majd a Rabbids film forgatókönyvét, melyben élőszereplős és stop-motion részek is lesznek.
  • Vin Diesel azt állítja, hogy a Dungeons and Dragons alkotói azt szeretnék, ha az ő története adná a film alapját, a színész pedig azt mondta, hogy a főszerepet csak abban az esetben vállalja el, ha tökéletes lesz a forgatókönyv.
  • A Universal állítólag női főszereplőt szeretne A múmia reboothoz.
  • Egyes hírek szerint a Marvel azért Taika Waititi rendezőt választotta a Thor: Ragnarokhoz, hogy egy kis komikus hangvételt csempésszen a filmbe, a forgatókönyv ugyanis az eddigi legsötétebb hangulatú lett a Marvel-filmek közül.
  • Joss Whedon azt állítja, hogy a Dr. Horrible-lel többet keresett, mint a Bosszúállókkal.
  • Jennifer Lawrence aláírt Darren Aronofsky egyelőre cím nélküli következő filmjéhez, nem sokkal azután, hogy kilépett a The Rosie Project stábjából.
  • Az egyik új képregényben Deadpool csatlakozik a Bosszúállók csapatához, de azt egyelőre nem tudni, hogy ez a filmes univerzumban is így lesz-e.
  • A Warner a legjobb film, a legjobb rendező, valamint a legjobb férfi és női főszereplő kategóriában is jelöli a Mad Max: A harag útját az Oscarra. George Miller egyébként megerősítette, hogy Furiosa karaktere nem fog szerepelni a következő részben, de nem kizárt, hogy még találkozhatnak vele a nézők.
  • Steven Spielberg Harrison Forddal szeretné elkészíteni az Indiana Jones 5-öt.
  • Vin Diesel nemrég megemlítette, hogy Groot karaktere mellett egy másik figurát is kaphat a Marveltől, ahol a beszéd helyett inkább a megjelenésén lesz a hangsúly, és ebből sokan arra következtetnek, hogy Fekete Villámról van szó, akit az Inhumansben láthatunk majd. Szintén a színésztől érkezett a bejelentés, hogy D.J. Caruso rendezi majd az XXX 3: Return of Xander Cage-et.
  • J.J. Abrams elmondta, hogy övé az utolsó vágás joga Az ébredő Erőnél, és nagyon dicsérte a Disney hozzáállását, ugyanis véleménye szerint pontosan tisztában vannak azzal, hogy mennyire komoly projektről van szó, és mindent ennek megfelelően csinálnak.
  • Kelly Marcel (A szürke ötven árnyalata) írja az élőszereplős Szörnyella film forgatókönyvét.

Hírek röviden 10. 08.

Címkék: hírekröviden

2015.10.08. 16:30

  • A Csodanő film története állítólag száz évet ölel majd fel, és három különböző idősíkon fog játszódni.
  • Naomi Scott írt alá elsőként a Power Rangers filmhez, méghozzá a rózsaszín ranger szerepére.
  • Rick Moranis elárulta, hogy felkérték őt egy cameo szerepre a Szellemirtók reboothoz, de nemet mondott.
  • A Sykdance Media bejelentette, hogy folytatják a Terminator franchise-t, de lesznek bizonyos változtatások.
  • Will Smith szerint 12-16 hónapon belül mozikba kerülhet a Bad Boys 3.
  • A Universal állítólag F. Gary Grayt választotta a Halálos iramban 8 rendezőjének.
  • Tom Hiddleston elmondta, hogy felvettek vele egy jelenetet a Bosszúállók: Ultron korához, de mint tudjuk, ezt végül valamiért kivágták.
  • Geena Davis elmondta, hogy a Beetlejuice az egyik kedvenc filmje, és amennyiben megkeresik őt, szívesen visszatér a 2. részben.
  • Gemma Chan, Jon Voight és Carmen Ejogo csatlakozott a Legendás állatok és megfigyelésük stábjához.
  • Keanu Reeves elmondása szerint a John Wick 2-ben fontos szerepet kap a karakter múltja és új harcművészeti fogásokat is láthatunk tőle.
  • Seth Grahame-Smith fogja írni és rendezni a Flash filmet, melynek főszerepére még korábban Ezra Miller írt alá.
  • George Miller már elkészült két további Mad Max forgatókönyvvel, de előbb egy kis független filmet vezényel le.
  • Junkie XL szerzi a Deadpool zenéjét.
  • David Leitch rendezheti a Coldest City-t, melynek főszerepében Charlize Theront láthatjuk majd.
  • A Hasbro bejelentette, hogy elkészül a Transformers 6., 7. és 8. része is.

Hírek röviden 10. 01.

Címkék: hírekröviden

2015.10.01. 14:54

  • Eredetileg novemberben került volna mozikba A kör folytatása, a Rings, a Paramount azonban elnapolta, és csak valamikor 2016 elején mutatja majd be.
  • Kevin Feige azt mondta, a Marvelnek már olyan franchise-okkal is vannak tervei, amelyek jogai hamarosan visszakerülnek hozzájuk. Bár konkrét címeket nem mondott, valószínűleg az X-Menről és A fantasztikus négyesről van szó. Feige emellett arra is kitért, hogy Pókembernek jelentős szerepe lesz a Marvel Filmes Univerzumában, valamint a négy Netflix sorozattal (Daredevil, Jessica Jones, Luke Cage, Iron Fist) kapcsolatban elmondta, hogy elkerülhetetlen, hogy a karakterek idővel felbukkanjanak valamelyik filmben.
  • George R.R. Martin elmondása szerint egyelőre még nem dolgoznak a Trónok harca filmen, de előbb-utóbb biztosan elkészül majd, igaz, nélküle, neki ugyanis még két regényt be kell fejeznie.
  • Gendy Tartakovsky elmondta, hogy elkészül a Hotel Transylvania 3, de nem ő fogja rendezni.
  • Amerikában PG-13 korhatár-besorolást kapott a Batman Superman ellen  - Az igazság hajnala, amiben semmi meglepő nincs, de az indoklásban talán igen, ugyanis durva és intim jeleneteket említettek.
  • Megkezdődtek a Playmobil: Robbers, Thieves and Rebels munkálatai, de a film csak valamikor 2018 végén kerül a mozikba.
  • Mark Millar elmondta, hogy dolgoznak azon, hogy Colin Firth visszatérhessen a Kingsman 2-ben.
  • Idén 25 éves a film, ami nélkül nincs karácsony, vagyis a Reszkessetek, betörők!, amit novemberben ismét mozikba kerül Amerikában.
  • Anna Paquin a Twitteren árulta el, hogy Vadóc nem szerepel majd a Gambitben, ami a képregény és a sorozat rajongói számára furcsa lehet, ugyanis mindkettőben hangsúlyos szál volt a szerelmük, ami Vadóc adottságai miatt nem teljesedhetett be.
  • Vin Diesel Facebook-bejegyzése szerint a Halálos iramban 8 a zárótrilógia első része lesz, és hamarosan mindhárom film rendezőjét bejelenti.
  • Sean Astin biztos benne, hogy elkészül a Kincsvadászok 2, de azt nem tudja, hogy ő visszatér-e. De az biztos, hogy ha megkeresik, nem fog nemet mondani.
  • Idris Elba szerint a Star Trek 3-ban játszott karaktere új színt visz majd a franchise-ba, mert bár részben tipikus rosszfiú, mégis egy nagyon összetett és érdekes figuráról van szó.
  • Robert Englund elmondta, hogy ő jobban örülne egy Rémálom az Elm utcában előzmény- vagy folytatásfilmnek, mint egy újabb remake-nek.

Hírek röviden 09. 07.

Címkék: hírekröviden

2015.09.07. 14:10

  • Második hetében a War Room volt a legnézettebb film Amerikában, így beelőzte a Straight Outta Comptont, amely azért még így is hozott újabb 8,8 millió dollárt. A három új bemutató közül az A Walk in the Woods 8,4 millióval a harmadik helyen kezdett, A szállító - Örökség 7,1 millió dollárral indult, míg a mexikói Un Gallo con Muchos Huevos című animációs film 395 teremben hozott 3,4 millió dollárt, ami igencsak figyelemre méltó eredmény. A Miénk a világ a rettenetes nyitóhétvégéje után 63,8%-ot esett, és csak 640 ezer dollárt szerzett
  • A 20th Century Fox és a Chernin Entertainment közösen készít filmet a népszerű Nintendo játék, a Mega Man alapján.
  • Shia LaBeouf az utóbbi időben nem filmjei, hanem sokkal inkább furcsa, időnként botrányos megnyilvánulásai miatt került a figyelem középpontjába, de most talán változik a helyzet, ugyanis a napokban mutatták be Man Down című filmjét a Velencei Filmfesztiválon. A színész elmondta, hogy Dito Montiel rendező akkor kereste meg őt, amikor igazán mélyponton volt, és a film egyfajta terápiaként szolgált számára.
  • Tom Hardy elmondta, hogy szívesen összemérné az erejét Bane-ként Supermannel és Batmannel is, és véleménye szerint nem kérdés, hogy ő győzne. Supermant egyébként nemcsak ő szeretné elpáholni: Dwayne Johnson szintén bejelentkezett a feladatra, és szerinte a Shazam pont megfelelő alkalom is lenne arra, hogy elintézze őt.
  • Steve Wozniak, az Apple társalapítója szerint nagyszerűen sikerült a Steve Jobs életrajzi film, ami elsősorban annak köszönhető, hogy az alkotók megfelelően értelmezték és vitték vászonra a történetet.
  • Tommy Wiseau szívesen megrendezné A fantasztikus négyes 2-t, amennyiben a 20th Century Fox valóban elkészíti.
  • Jason Momoa szerint Aquaman egyáltalán nem egy nagy vicc lesz a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában, hanem egy nagyon is komolyan vehető karakter.
  • Rebel Wilson helyett Kate Hudson kölcsönzi majd hangját a Mei Mei nevű karakternek a Kung fu panda 3-ban, ugyanis a film forgatása elhúzódott, így Wilson mégsem tudja vállalni a feladatot. Mei Mei egyébként egy pandalány, aki beleszeret Póba.
  • Az Amerika Kapitány: Polgárháború egy szálon komolyan eltér majd a képregényektől, ugyanis egy fontos dolgot megváltoztatnak.
  • Jeff Cohen nem szeretne visszatérni a Kincsvadászok 2-ben Chuck szerepében.

Hírek röviden 07. 12.

Címkék: hírekröviden

2015.07.12. 20:23

  • Duncan Jones rendező a Comic-Conon árulta el, hogy valamikor novemberben érkezik a Warcraft első előzetese.
  • Bár ez a dolog már tárgytalan, Denis Leary elárulta, hogy A csodálatos Pókember 3-ban visszatért volna karaktere, Stacy kapitány.
  • Miles Teller és Jamie Bell szerint nincs szó A fantasztikus négyes-X-Men crossover filmről, de ha valaki előáll egy jó ötlettel, aminek nemcsak a pénzlehúzás a lényege, akkor ők benne vannak.
  • Quentin Tarantino elárulta, hogy a The Hateful Eight zenéjét a legendás Ennio Morricone szerzi majd, ő pedig a film után ismét egy westernt rendez majd.
  • Kathleen Kennedy elmondta, hogy a Csillagok háborúja: Az ébredő erő következő előzetese csak valamikor ősszel érkezik majd. A Rogue One alcímet viselő spin-off forgatása pedig három hét múlva kezdődik.
  • A Batman: The Killing Joke lesz az egyik a jövőre érkező három DC animációs film közül.
  • Leslie Uggams csatlakozott a Deadpool stábjához, és egy fontos marveles karaktert alakít majd.
  • Wesley Snipes szerint van esély a Penge 4 elkészítésére, de ha mégsem valósulna meg, akkor valamelyik másik marveles projektben láthatjuk majd.
  • Jada Pinkett Smith szeretné eljátszani Vixen karakterét az Öngyilkos osztag 2-ben.

Hírek röviden 06. 26.

Címkék: hírekröviden

2015.06.26. 14:21

  • Adrian Grenier jelenleg épp az Entourage filmet promótálja, és megkérdezték tőle, vállalna-e cameószerepet az Aquamanben. A színész örömmel benne lenne a dologban, de egy kikötése van: Johnny Dramának (Kevin Dillon) is fel kell tűnnie a filmben.
  • Benicio del Toro elmondta, hogy szívesen visszatérne a Gyűjtő szerepében A Galaxis őrzői 2-ben, de egyelőre nem keresték őt meg.
  • William Hurt elárulta, hogy Ross tábornok karaktere komoly változásokon esik majd át az Amerika Kapitány: Polgárháborúban.
  • Jeffrey Dean Morgan Jimmy Kimmelnél arra tett utalásokat, hogy szerepelni fog a Batman v Supermanben.
  • Elkezdődött a Star Trek 3 forgatása.
  • Chris Evans a Twitteren gratulált Tom Hollandnek Pókember szerepéhez, aki szerinte rászolgált erre a lehetőégre és a színészek mind nagyon boldogok, hogy csatlakozott a Marvel univerzumához.

Hírek röviden 06. 06.

Címkék: hírekröviden

2015.06.06. 19:41

  • A Stephen King regényén alapuló Végítéletből előbb egy nyolcrészes minisorozat készül el a Showtime-nál, ami felvezeti majd a filmet.
  • Scott Eastwood a minap jelentkezett az Öngyilkos osztag forgatásáról, ás elmondása szerint Jaredo Leto annyira eggyé vált Jokerrel, hogy jobbnak látta, ha nem megy kollégája közelébe, nehogy valamivel megzavarja őt.
  • Jason Momoa az Instagramon lelkendezett, amiért James Wan aláírt az Aquaman rendezői posztjára. Wan egyébként nem érte be egy projekttel: a Sonyval is megegyezett a Robotech megrendezését illetően.
  • Kristen Wiig és Will Ferrell titokban elkészítette az A Deadly Adoption című Lifetime-filmet, melyről korábban azt mondták, hogy mivel túl hamar kiszivárgott a projekt híre, nem lesz belőle semmi. A film azonban 20-án a képernyőkre kerül.
  • Michael Bay rendezheti a Time Salvager című sci-fi adaptációt, melynek középpontjában egy időutazó csapat áll, akiket azért küldenek vissza a múltba, hogy megakadályozzák a Föld pusztulását. Egyikük azonban megment egy nőt, akinek meg kellene halnia, és magával viszi a jövőbe, ahol menekülniük kell.
  • James Gunn elmondta, hogy A Galaxis őrzői 2-ben kevesebb karakter lesz, mint az első részben, de egy újat biztosan láthatunk.
  • Justin Lin elmondta, hogy a Star Trek 3-ban eddig nem látott világokat és fajokat is megismerhetünk. A forgatókönyv már teljesen elkészült.
  • A Warnernél lassan egy évtizede van tervezési stádiumban a Meg című cápás thriller, amelyhez most Dean Georgaris írt egy új forgatókönyvet.
  • Clint Eastwood Sully Sullenbergerről rendez életrajzi filmet. A pilóta nagy hőstetteket hajtott végre, amelyekkel több száz életet mentett meg.
  • A Bosszúállók: Ultron kora átlépte a 900 millió dolláros összbevételt.
  • Christina Hodson és Lindsay Beer személyében a franchise történelmében először két hölgy is részt vesz a következő Transformers film történetének kidolgozásában.
  • Nikolaj Arcellel tárgyalnak, hogy írja újra és rendezze meg A setét tornyot.
  • A Spectre után lejárnak a Sony forgalmazási jogai a James Bond franchise-t illetően, és valószínűleg a Warnerhez kerülnek majd.
  • A szokásos "kreatív különbségek" indokra hivatkozva Sofia Coppola otthagyta az élőszereplős A kis hablány film rendezői székét.
  • Paul Feig elárulta, hogy többször is tettek neki ajánlatot, hogy rendezze meg a Szellemirtók 3-t, de ő mindannyiszor nemet mondott, mert inkább a női rebootot szerette volna elkészíteni.
  • A hónapban megjelenik A szürke ötven árnyalata negyedik része, melyben Christian Grey szemszögéből láthatjuk a történéseket, de ebből a tervek szerint nem készül majd film, hiszen a trilógia eseményei lesznek benne.

Hírek röviden 04. 16.

Címkék: hírekröviden

2015.04.16. 07:46

  • Az NBC tavaly passzolta az Óz, a csodák csodája világában játszódó Emerald Cityt, most viszont tíz részt rendeltek be a sorozatból.
  • Patty Jenkins vette át a Csodanő film rendezői székét Michelle MacLarentől, aki állítólag azért távozott, mert annyira megváltoztatta volna a karakter mitológiáját, hogy az már nem tetszett volna a rajongóknak. Jenkins egyébként annak idején a Thor: Sötét világ megrendezésére is esélyes volt.
  • Scarlett Johansson elmondása szerint jó esély van rá, hogy előbb-utóbb elkészül a Fekete özvegy film.
  • A Warnertől a Relativity Mediához került a Fletch rebootja, melynek főszerepére Jason Sudeikist szeretnék megszerezni.
  • James Gunn szerint A Galaxis őrzői 2 zenéje jobb lesz, mint az első részé volt.
  • A Universal szerezte meg Bill Dubuque The Real McCoy című forgatókönyvét. A film főszerepe Chris Pratté.
  • Matthew Vaughn rendezheti a Flash Gordon remake-et.
  • Emma Watson és Miles Teller helyett végül Emma Stone és Ryan Gosling lesznek a La La Land főszereplői, melyet Damien Chazelle (Whiplash) rendez.
  • A hírek szerint ma érkezik a Batman v Superman teasere, hétfőn pedig a teljes előzetest is láthatjuk.
  • Kevin Feige elmondta, hogy a Bosszúállók: Ultron kora egyik új karaktere az Amerika kapitány 3-ban is feltűnik majd.
  • Brad Bird elmondta, hogy nem szeretné, ha A hihetetlen család 2 egy tipikus szuperhős film lenne, vagy ha túl sokat utalgatnának a különböző képregényfilmekre. Ő inkább egy karakterközpontú kalandfilmet akar készíteni.
  • Nicole Perlman és Meg LeFauve írhatják a Captain Marvel forgatókönyvét.
  • Mark Ruffalo elmondta, hogy egyelőre azért nem készülhet újabb Hulk film, mert a jogok még a Universalnál vannak.
  • Miles Teller lesz a Home Is Burning egyik főszereplője, melyben egy fiatalembert játszik, aki testvéreivel együtt megpróbál segíteni súlyosan beteg szülein.
  • Olivia Munn kapta Psziché szerepét az X-Men: Apokalipszisben.
  • Gugu Mbatha-Raw írt alá Plumette szerepére az élőszereplős A szépség és a szörnyeteghez. Ian McKellen pedig Cogsworth-t alakítja majd.
  • Kevin Feige megerősítette, hogy Peter Parker középiskolás lesz az új Pókember filmben.
  • Rebel Wilson elmondta, hogy elkészül a Tökéletes hang 3, és ő biztosan visszatér.
  • J.K. Rowling azt nyilatkozta, nem zárkózik el az elől, hogy valamikor elkészüljön a Harry Potter 8, de egyelőre nem tervezi. És ha már Harry Potter: A legendás állatok és megfigyelésük című spin-off főszerepére Eddie Redmayne a kiszemelt.
  • Joss Whedon elmondta, hogy azért nem ő rendezi a Bosszúállók 3-4. részét, mert nem tudná megvalósítani azt, ami a filmhez szükséges, ugyanis ehhez fiatalabb rendezőkre van szükség. A két film forgatókönyvét egyébként Christopher Markus és Stephen McFeely írják majd.
  • A Fox egy kétórás tévéfilmes remake-kel ünnepli a Rocky Horror Picture Show negyvenedik évfordulóját.
  • Sofia Boutella kapta a Star Trek 3 női főszerepét.
  • James Wan az első számú kiszemelt az Aquaman megrendezésére.
  • Brent SPiner és Joey King szerepet kaptak A függetlenség napja 2-ben.

A Sony ismét elkezdett foglalkozni A setét torony filmekkel és sorozattal.

Guillermo del Toro már évek óta tervezgeti Haunted Mansion című projektjét, melynek főszerepére most Ryan Golsinggal tárgyalnak.

A Unverisal Scarlett Johanssont szeretné megszerezni A fekete lagúna szörnye remake főszerepére.

Elképzelhető, hogy Davind Fincher nélkül készülnek el A tetovált lány folytatásfilmjei, de még egy csavar van a dologban: a második filmhez összegyúrnák A lány, aki a tűzzel játszott és A lány, aki darázsfészekbe nyúlt történetét, a harmadik alapját pedig David Lagercrantz szeptemberben megjelenő Spider's Web című könyve adná, melyben tovább viszi Lisbeth történetét.

süti beállítások módosítása