A ProVideo forgalmazásában márciusban jelenik meg DVD-n a hat részből álló, a Terminator: Megváltás előzményeit feldolgozó Machinima-sorozat DVD-n, amely a filmet kísérő játék motorjával készült.

2016-ban az Ellenállás katonája, Blair Williams életveszélyes küldetésre indul: a veszélyforrást keresi, amely gyengíti az emberiség védelmi erejét a Skynet nevű mesterséges intelligencia és annak Terminátorai ellen. Moon Bloodgood a Terminátor – Megváltás után ezúttal a hangját kölcsönzi Williamsnek, aki szembeszáll a T-600-asokkal, a Moto-Terminátorokkal, az Aerostatokkal és a Fejvadászokkal. A Machinima csupa izgalom és akció, különleges látványvilágát pedig videojáték-motorok és videojáték-grafikák segítségével teremtették.

A Terminátor - Megváltás: A Machinima-sorozat 2010. március 24-én érkezik DVD-n a ProVideo forgalmazásában. A kiadvány a hatrészes minisorozat valamennyi epizódját tartalmazza (összesen 74 percben), méghozzá eredeti (1.78:1) képaránnyal, sztereó magyar és DD5.1-es angol hang, valamint magyar és angol felirat kíséretében. A következő eredeti nyelvű extrák segítségével bepillanthatunk a kulisszák mögé:

  • Az Így készült a Terminátor – Megváltás: A Machinima-sorozat bemutatja, hogyan alakulnak a játékelemek filmmé, interjúkat tartalmaz a fejlesztőkkel és a producerekkel, és kiderül belőle, hogyan kölcsönözte Moon Bloodgood a hangját Blair Williamsnek.
  • A Blair Williams karakterprofilja részletes jellemrajzot ad az Ellenállás harcosáról, és bemutatja, hogyan használták az alkotók a machinimát a történet elmeséléséhez.

FORRÁS: WWW.DVDEXTRA.HU

 

http://img1.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6854915_4cbd95f1059abc1d91addf397669de9a_l.jpg

Maurice Sendak rövidke, ám annál kultikusabb történetéből a Charlie Kaufman-forgatókönyveken és Fatboy Slim-videókon edződött Spike Jonze forgatott különleges mesefilmet.

A kilencéves Max elszökik otthonról, átkel a tengeren, és egy varázslatos birodalomban köt ki. Az ott élő hatalmas szőrmókok királyuknak választják, ám uralkodónak lenni nem is olyan könnyű! Spike Jonze rendező lenyűgöző látványvilágú filmet készített Maurice Sendak gyönyörű meséjéből, és felfedezőútra hív abba az örömteli és zabolátlan világba, amelyet úgy hívunk: gyermekkor.

2010. március 17-én derül fény arra a helyre, Ahol a vadak várnak. A ProVideo szervezésében induló kalandot DVD-n és BD-n is egyaránt eredeti (2.40:1) képarányban, DVD-n DD5.1-es magyar és angol hang, BD-n DD5.1-es magyar, dts-HD MA 5.1-es angol hang, továbbá magyar és angol felirat kíséretében élvezhetjük.

Extrák a DVD-n (magyar felirattal):

  • Lance Bangs Ahol a vadak várnak-kisfilmjei:
    • Képre vinni képtelenség – avagy hogyan filmezzünk egy kutyát, ami egyszerre fut és ugat
    • A stáb átveri a rendezőt
    • Vámpírtámadás: Max Records rövidfilmje
    • Amikor a gyerekek veszik át az uralmat

Extrák a BD-n:

  • HIGGLETY PIGGLETY POP! – RÖVIDFILM AZ AHOL A VADAK VÁRNAK ÍRÓJÁNAK KÖNYVÉBŐL
    A National Film Board of Canada és a Warner Home Video bemutatja Maurice Sedak könyvének új élő szereplős/animációs feldolgozását Meryl Streep és Forest Whitaker hangjával
  • HBO FIRST LOOK: AHOL A VADAK VÁRNAK
    Az HBO dokumentumfilmje a kulisszatitkokról
  • VALAMINT: LANCE BANGS AHOL A VADAK VÁRNAK-KISFILMJEI: Maurice és Spike, Max és Spike, A Records család, Carter Burwell, Képre vinni képtelenség – avagy hogyan filmezzünk egy kutyát, ami egyszerre fut és ugat, A stáb átveri a rendezőt, Vámpírtámadás: Max Records rövidfilmje és Amikor a gyerekek veszik át az uralmat

forrás: www.dvdextra.hu

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6870405_a211bdf823c2d12960d45cdde0fad2b6_l.jpg

MEGJELENÉS: 2010. február 3.
- Táncfilm (Dance Flick - 2009) DVD
-  UFÓk a padláson (Aliens in the Attic - 2009) DVD, BLU-RAY
- Varázslók a Waverly helyből - 1. évad 1. lemez (Wizards of Waverly Place - 2007) DVD
- Varázslók a Waverly helyből - A film (Wizards of Waverly Place: The Movie - 2009) DVD
- Lehetek az eseted? (I Love You, Beth Cooper - 2009) DVD
- Gimme Shelter
MEGJELENÉS: 2010. február 4.
- Személyes vonatkozás (Personal Effects - 2009) DVD
- Szeress és táncolj! (Love N Dancing - 2009) DVD
- Jane Austen magánélete (Becoming Jane - 2007) DVD
- Ki nevet a végén? (Funny People - 2009) DVD
- Anya a pácban (Motherhood - 2009) DVD
- Bazi rossz Valentin-nap (I Hate Valentines Day - 2009) DVD
- Hotelszoba, letolt gatya (Bart Got a Room - 2008) DVD
- Miért nősültem meg? (Why Did I Get Married? - 2007) DVD
- Camille - Egy halhatatlan szerelem története (Camille - 2007) DVD
MEGJELENÉS: 2010. február 10.
- Hasonmás (Surrogates - 2009) DVD, BLU-RAY
- Az időutazó felesége (The Time Travelers Wife - 2009) DVD
MEGJELENÉS: 2010. február 11.
- Shrink - Dilidoki kiütve (Shrink - 2009) DVD
- Tiszta napfény (Sunshine Cleaning - 2008) DVD
- Szárnyas teremtmények (Winged Creatures - 2008) DVD
- Ádám feltámadása (Adam Resurrected - 2008) DVD
- A Lazarus-terv (The Lazarus Project - 2008) DVD
- Kettős azonosság (Double Identity - 2010) DVD

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6701397_2f1705fed98c19afa000e74c7303e10f_m.jpg
MEGJELENÉS: 2010. február 17.
- A Karib-tenger kalózai - A fekete gyöngy átka (Pirates of the Caribbean: The Curse of the Black Pearl - 2003) BLU-RAY
- A Karib-tenger kalózai 2. – A holtak kincse (Pirates of the Caribbean: Dead Mans Chest - 2006) BLU-RAY
- A Karib-tenger kalózai 3. - A világ végén (Pirates of the Caribbean: At Worlds End - 2006) BLU-RAY
- Született feleségek - 5. évad (7 DVD) (Desperate Housewives: The Complete Fifth Season - 2008) DVD
- Fanboys - Rajongók háborúja (Fanboys - 2008) DVD
- Gyilkos megszállás (HBO: Generation Kill, 3 DVD)
- A mentalista - 1. évad (The Mentalist: Seaon 1, 6 DVD)
- A főnök - 2. évad (The Closer: Season 2, 4 DVD)
- Vakító fehérség (Whiteout)
MEGJELENÉS: 2010. február 24.
- 4400 - 2. évad (4 DVD) (The 4400 - 2006) DVD
- Fel! (Up! - 2009) DVD
- Fel! (2 BD + DVD) (Up - 2009) BLU-RAY
- Verdák (Cars - 2006) BLU-RAY
- Barátaim, Tigris és Mackó: Talált tárgyak (Lost and Found - 2009) DVD
- Titokzatos folyó (Mystic River) BLU-RAY
MEGJELENÉS: 2010. február 25.
- Rémségek cirkusza (Cirque du Freak: The Vampire's Assistant - 2009) DVD
- Sose hátrálj meg! (Never Back Down - 2008) DVD

A ProVideo forgalmazásában márciusban jelenik meg DVD-n a hat részből álló, a Terminator: Megváltás előzményeit feldolgozó Machinima-sorozat DVD-n, amely a filmet kísérő játék motorjával készült. forrás: www.dvdextra.hu

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/6673483_58c7cf6d41719b6402a3c750ebcfaea2_l.jpg

Megan Holley egy forgatókönyvírói pályázaton győzedelmeskedett a Tiszta napfény szkriptjével, amely nem csupán eredeti címében mutat hasonlóságot A család kicsi kincsével. Amerikai független tragikomédiák rajongói előnyben!

Rose, a középiskolai pompom-lányok csapatkapitánya egy nap arra ébred, hogy harmincas éveire gyerekét egyedül nevelő anya és takarítónő lett belőle, aki egy házasember szeretője. Húga, Norah otthon lóg apjánál, aki botcsinálta üzletemberként még mindig a nagy dobáson gondolkodik. Hogy problémás kisfiát magániskolába irathassa, Rose sajátos vállalkozásba kezd húgával: bűntények helyszínein vállalnak takarítást a gyors pénz reményében. Percek alatt könyékig merülnek a halálesetekben, öngyilkosságokban, és hasonlóan szaftos ügyekben. Miközben fura üzletüket építgetik, Rose és Norah lassan megnyílik egymás előtt, és elkezdik tisztába tenni saját életüket. A család kicsi kincse producereinek fanyar, mégis szívmelengető filmjében Amy Adams (Kétely, Miss Pettigrew nagy napja) és Emily Blunt (Charlie Wilson háborúja, Az ördög Pradát visel) keltik életre nagy átéléssel a nővéreket, Christine Jeffs (Sylvia) rendezésében.

A Tiszta napfény a KultúrSokk sorozat keretében, 2010. február 11-én jelenik meg DVD-n a Budapest Film forgalmazásában. Az 1.990 Ft-os kiadványon a filmet eredeti (2.35:1) képaránnyal, DD5.1-es magyar és angol, valamint angol dts hang, továbbá magyar felirat kíséretében találjuk. Extra nem lesz a korongon. forrás: www.dvdextra.hu

És a kör bezárul... legalábbis a VII. rész bemutatójáig.  A mozikat elkerülve DVD-n debütál hazánkban a rémületes sorozat hatodik epizódja. Egyelőre csak annyit tudunk, hogy a film márciusban érkezik és kétféle borítóval.

forrás: www.dvdextra.hu


Hogy pontosan micsoda, az néhány napon belül kiderül: Az árva január közepén jelenik meg DVD-n és BD-n.

A kilencéves Esther vonzza a tragédiát. Szülőhazájában, Oroszországban elvesztette a szüleit. Utolsó örökbefogadói tűzvész áldozatai lettek; Esther élete is csak hajszálon múlott. Ám amióta a Coleman családhoz került, úgy tűnik, végre minden jóra fordul. Csakhogy egyik osztálytársa lezuhan a magasból a játszótéren. Egy árvaházi nővért halálra vernek. Esther új nevelőanyja pedig gyanakodni kezd, vajon tényleg baleset volt-e az a tragikus tűzvész. Meghökkentő fordulatok, rettenetes titkok, szinte elviselhetetlen feszültség – a Dark Castle Productions thrillerre, Az árva az első pillanattól az utolsóig a székhez szögezi a nézőt. Ön sem fogja elfelejteni Esthert. Olyan édes. Olyan okos. Olyan tehetséges. Olyan nyugtalanító.

Az árva 2010. január 13-án jelenik meg DVD-n és BD-n a ProVideo forgalmazásában. A csavaros thriller mindkét kiadványon eredeti (1.78:1) képaránnyal (BD-n 1080p-s HD-képpel), DD5.1-es magyar és angol hanggal (BD-n ezen kívül TrueHD 5.1-es angol hanggal), valamint magyar és angol felirattal szerepel. Az extrák  a következőképpen oszlanak el a két formátum között:

  • Kimaradt jelenetek
  • Alternatív befejezés
  • BD-EXKLUZÍV: Anyu kicsi ördögfiókája - Kiskorú gonosztevők a mozivásznon: A szereplők és alkotók a gonosz gyerekes filmek műfajának megújításáról és a filmtörténet leghíresebb gyerekpszichopatáiról beszélgetnek (HD minőségben)
forrás: www.dvdextra.hu

A Warner és a FHE szakítása miatt a 2009. szeptemberére ígért megjelenés idén februárra csúszott: hamarosan befut a Megint 17.

Pontos információink még nincsenek a ProVideo megjelenésének tartalmáról és specifikációról, de ezek jó eséllyel megegyeznek majd azzal, melyet anno a Fórum Home Entertainment is előirányozott. forrás: www.dvdextra.hu

A Universal bemutatójának Amerikában nem sikerült meglovagolnia az újkeletű vámpírmániát, nálunk viszont egész szépen teljesített a mozikban: vajh DVD-n is folytatódik a sikersorozat?

A nagysikerű könyvsorozat alapján készült ez a lehengerlő kalandfilm, melyben a fantáziának még a halál sem szabhat határt. A 16 éves Darren ellátogat egy különös vándorcirkusz előadására, majd az ott fellépő vámpír (John C. Reilly) segédjének áll, s ezáltal ő is vérszívóvá válik. Az élőholttá változott fiú csatlakozik a Rémségek Cirkuszához, ahol izgalmas kalandok várnak rá olyan elképesztő szörnyszülöttek társaságában, mint a szakállas nő (Salma Hayek) vagy a kígyófiú (Patrick Fugit). Időközben egyre elkerülhetetlenebbé válik a háború a vámpírok és ősi ellenségeik között, az emberiség sorsa pedig a fiú kezébe kerül.

A Rémségek cirkusza 2010. február 25-én nyitja meg kapuit a Select Video megbízásából. A 2.990 Ft-ba kerülő látványosság a produkciót eredeti (2.35:1) képarányban, DD5.1-es magyar és angol hang, valamint magyar és angol felirat kíséretében kínálja a következő, magyar feliratos extrák társaságában:

  • Kimaradt jelenetek
  • Így változhatsz vámpírrá!
  • Nézz körül a cirkuszban!
forrás: www.dvdextra.hu

Judd Apatow harmadik rendezése a vígjátékok legújabb nagymesterének eddigi legszemélyesebb produkciója, amely talán jellegéből adódóan kerülte el a hazai filmszínházakat. Keserédes film elveszett kapcsolatokról és új barátságokról.

Adam Sandler, Seth Rogen és Leslie Mann játssza a főszerepet ebben a keserédes komédiában, melyet Judd Apatow (40 éves szűz, Felkoppintva) írt és rendezett. Mikor George Simmons (Sandler), a népszerű komikus egy személyes tragédiát követően esélyt kap arra, hogy újrakezdhesse életét, asszisztensével, a feltörekvő komikus Ira-val (Rogen) visszatér azokra a helyekre és azokhoz az emberekhez, akik anno segítették az elindulásban, és felkeresi azt a lányt is (Mann), aki egyszer régen elhagyta őt… A szívhez szóló, és mégis térdcsapkodóan vicces filmet olyan színészek erősítik, mint Jonah Hill, Eric Bana és Jason Schwartzman.

A Ki nevet a végén? 2010. február 4-én jelenik meg DVD-n a Select Video forgalmazásában. A közel két és fél órás filmet a 2.990 Ft-ba kerülő kiadvány eredeti (1.85:1) képarányban, DD5.1-es magyar és angol hang, valamint magyar és angol felirat kíséretében tartalmazza. A pakkot a következő extrák erősítik:

  • Bakiparádé (magyar felirattal)
  • Audiokommentár Judd Apatow, Adam Sandler és Seth Rogen közreműködésével (eredeti nyelven)
forrás: www.dvdextra.hu

Nem mondhatjuk, hogy a Fanboys - Rajongók háborúja átütő sikert aratott volna a moziban, pedig igazán megérdemelte volna a figyelmet, melyet a februárban megjelenő DVD-n talán végre kivív magának.

1998-ban egy messzi-messzi galaxisban, Star Wars rajongók türelmetlenül várják az Episode I. (Baljós Árnyak) világpremierjét. Egy csapat fiatal fanatikus, Eric, Linus, Hutch és Windows azonban ennél sokkal többre vágyik. Ők azok, akiknek A TRILÓGIA nem csak a gyermekkort jelenti, hanem magát a valóságot. Ők azok, akik nem érik be azzal, hogy több százezer embertársukkal egy időben tekintsék meg az új filmet, ők ugyanis ennél sokkal többre vágynak. Tervet készítenek, és leharcolt furgonjukkal nyugatra indulva célba veszik álmaik fellegvárát, George Lucas birodalmát, a Skywalker Ranch-ot, hogy mindenkit megelőzve nézhessék meg az új filmet. Útjuk során azonban nem csupán bizarr és humoros helyzetekben kell helytállniuk, hanem az ellenséges Star Trek rajongókkal is meg kell küzdeniük. Kyle Newman vígjátéka olyan sztárokat sorakoztat fel, mint a Star Trek sorozat Kirk kapitányát alakító William Shatner, vagy a Leia hercegnőt játszó Carrie Fisher.

A Fanboys - Rajongók háborúja 2010. február 18-án jelenik meg DVD-n a Budapest Film forgalmazásában. Az 1.990 Ft-ot kóstáló kiadványon a vendégszereplőkkel bőségesen ellátott vígjátékot eredeti (1.85:1) képarányban, DD5.1-es magyar és angol hang, valamint dts angol hang kíséretében találjuk. A korongon lesz egy exkluzív magyar extra, melyet még jelenleg is vágnak, így pontos mibenlétéről még nincs információnk, de várjuk szeretettel. :) forrás: www.dvdextra.hu

Az Anne Hathaway főszereplésével készült kosztümös románc Jane Austen fiatalkorába enged bepillantást, mikor az írónő megismerkedett azzal a férfival, aki később legfontosabb hőseit ihlette.

Az angol társadalomban 1795-ben szerelemből házasodni ostobaságnak számított. Mr. és Mrs. Austen (James Cromwell, Julie Walters) jó partit terveztek legkisebb lányuknak, csakhogy Jane Austin (Anne Hathaway) makacs volt, független szellemű. Lényét nem a büszkeség és a balítélet vezérelte, hanem az értelem és az érzelem. Húszévesen találkozott a tehetséges, kezdő ügyvéddel, Tom Lefroy-jal (James Macavoy) akivel egymásba szerettek. Szerelmük szikrázó, valódi és romantikus volt. A kérdés így hangzott: túléli-e az intrikát és a nehézségeket? Jane Austin írásai fényt, intelligenciát és bölcsességet hoztak a világba. Julian Jarrold (Utolsó látogatás) filmje arról az időszakról szól, amikor élete izzott a szenvedélytől és a szerelemtől, és személyisége azzá forrt, akinek világhírű regényei által megismertük.

A Jane Austen magánélete 2010. február 4-én jelenik meg DVD-n a Budapest Film forgalmazásában. Az 1.990 Ft-os kiadványon a filmet eredeti (2.35:1) képarányban, DD5.1-es magyar és angol hang, vaamint magyar felirat kíséretében találjuk. Az extrák (már ha lesznek) mibenlétéről még nincs információnk.

forrás: www.dvdextra.hu

Roland Emmerich elkészítette a végső katasztrófafilmet, melyben Földünket gigantikus szupervulkánok, kontinenseket felszabdaló földrengések és kilométer magas hullámok logisztikázzák át. Otthonunkban akár már márciustól.

A maják ősi naptára bonyolult csillagászati ismereteket és kifinomult matematikai számításokat igénylő tökéletes alkotás. Egy baj van vele: 2012-ben véget ér, és sokan úgy gondolják, nem véletlenül. A világ sem tarthat tovább, mint a misztikus tudást tartalmazó naptár. Néhány vezető tudós 2009-ben igazolta, hogy valóban közel a vég, és segítségükkel a világ leghatalmasabb államainak vezetői el is készítették a tervet, amelynek alapján sok ember megmenthető… de távolról sem az összes. Jackson Curtis (John Cusack) két gyerekével kirándul a Yellowstone Nemzeti Parkban, amikor véletlenül rátalál egy titkos kutatólaboratóriumra, és rájön, hogy a kormány hallgatott a közelgő apokalipszisról. Kétségbeesett versenyfutásba kezd az idővel, hogy megmentse a családját: földrengéseket, vulkánkitöréseket, szökőárakat kell túlélnie – mindazt, amit a Föld tartogat a halálra ítélt lakóinak.

A Sony Pictures Home Entertainment bejelentése alapján a világ nagy részén - így nálunk is - egyszerre bemutatott 2012 Amerikában 2010. március 2-án jelenik meg DVD-n és BD-n. A kiadvány hazai sorsáról egyelőre még nincs hír, de tartalmában valószínűleg megegyezik majd az amerikai változattal, amely (BD-n) 90 percnyi extrát, többek között 7 werkfilmet, videoklipet, egy interaktív maja naptárat és kivágott jeleneteket kínál (köztük egy alternatív befejezéssel, melyet a rendező azért hagyott el, mert nem érezte hihetőnek). BD-n a dts-HD hang is szinte biztosra vehető. Amint megtudunk valamit a magyar változattal kapcsolatban, ismét jelentkezünk!

forrás: www.dvdextra.hu

http://img3.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/6431605_4c520ca2f410a846cc099b2d15faca0f_m.jpg

MEGJELENÉS: 2010. január 1.
- Jonas Brothers - A koncert - Feltuningolt moziváltozat (BD+DVD)(Jonas Brothers: The 3D Concert Experience - 2009)
BLU-RAY

- Erőpróba (szinkronizált változat) (Gridiron Gang - 2006) BLU-RAY
- A kívülálló (Outlander - 2008) DVD
- Két szerető (Two Lovers - 2008) DVD
- Tánc az életem díszdoboz (3 DVD) (Tánc az életem - 2008) DVD
- Valami Amerika 2. (Valami Amerika 2. - 2008) BLU-RAY
- Colosseum - A halál arénája (Colosseum - 2003) DVD
- Isten hozott, az Isten háta mögött (Bienvenue chez les Chtis - 2008) DVD
- Il Divo - A megfoghatatlan (Il Divo - 2009) DVD
- Diamant 13 (Diamant 13 - 2009) DVD
- Berlin Calling  (JÖN!)
(Berlin Calling - 2008)
DVD

MEGJELENÉS: 2010. január 13.
- Sziklák vére (The Hills Run Red - 2009) DVD
- Sweeney Todd - A Fleet Street démoni borbélya (Sweeney Todd: The Demon Barber of Fleet Street - 2007) BLU-RAY

MEGJELENÉS: 2010. január 14.
- Amerikai pite: A szerelem Bibliája (American Pie Presents: The Book of Love - 2009) DVD
- Amerikai pite 2. / Amerikai pite: A szerelem Bibliája (2 DVD) (Twinpack) (American Pie 2 / American Pie Presents: The Book of Love - 2009) DVD

MEGJELENÉS: 2010. január 19.

- A csúf igazság (The Ugly Truth - 2009) DVD, BLU-RAY
- Zorro álarca (The Mask of Zorro - 1998) BLU-RAY

- Szabad világ (Its a Free World... - 2007) DVD
- Bérgyilkosok viadala (The Tournament - 2009) DVD *

- Az árva (Orphan - 2009) DVD, BLU-RAY *


MEGJELENÉS: 2010. január 20.
-Jonas - 1. évad, 1. lemez (Jonas - 2009) DVD
-4400 - 1. évad (2 DVD) (4400 - Season 1 - 2004) DVD
-10 dolog amit utálok benned (szinkronizált változat) (10 Things I Hate About You - 1999) DVD,  BLU-RAY
-A sziget (The Island - 2005) BLU-RAY

MEGJELENÉS: 2010. január 21.
- A szólista (The Soloist - 2009) DVD

MEGJELENÉS: 2010. január 26.
- Michael Jackson - This Is It (Michael Jackson - This Is It - 2009) DVD, BLU-RAY
-  A kezdet kezdete (Year One - 2009) DVD, BLU-RAY


MEGJELENÉS: 2010. január 27.
- Batman (1989) (Batman - 1989) BLU-RAY    
- Batman visszatér (Batman Returns - 1992) BLU-RAY

- Miss Március - Cenzúrázatlan változat (Miss March - 2009) DVD
- A tenger vadjai 2. - A zátony (vágatlan változat) (Into the Blue 2: The Reef - 2009) DVD
- Seholország (Imagine That - 2009) DVD

MEGJELENÉS: 2010. január 28.
- Columbo - 6-7. évad (3 DVD) (Columbo - Season 6-7 - 1978) DVD

- Utolsó idők (Utolsó idők - 2009) DVD *

 

*=frissítés

A Hasonmás című futurisztikus thriller szerint a jövőben már ki sem kell mennünk az utcára ahhoz, hogy mindenünk meglegyen. Nem mintha ez manapság másképp lenne.

A nem túl távoli jövőben az emberek saját tökéletes robothasonmásaikat küldik az utcára. A csinos, életerős, örökifjú gépek dolgoznak, buliznak, élik az életet, míg irányítójuk ezalatt az otthon kényelmét és biztonságát élvezi. Ám egy kettős gyilkosság felfedi a titkot, hogy a hasonmások likvidálásával gazdáik életét is ki lehet oltani. Az emberiség napjai meg vannak számlálva. Egy FBI-ügynökre hárul a feladat, hogy szembeszálljon a robotok uralmával. Ki más lehetne a hős, a Terminátor 3. A gépek lázadása rendezőjének látványos és ötletes sci-fi akciófimjében, mint Bruce Willis? Már megint neki kell rendet rakni a világban!

A Hasonmás 2010. február 10-én jelenik meg DVD-n és BD-n az InterCom forgalmazásában. A filmet mindkét változat eredeti (2.40:1) képarányban (BD-n 1080p HD-képpel), DD5.1-es magyar és angol (illetve BD-n dts-HD MA 5.1-es angol) hang, valamint magyar és angol felirat kíséretében kínálja. Az extrák magyar feliratosak lesznek:

süti beállítások módosítása