A Collider.com egyik szerkesztője, Steve Wintraub a Comic-Conon futott össze Cam Gigandet-jel, akit a legtöbben minden bizonnyal a Twilight Jameseként ismernek, de játszott A narancsvidékben, a Sose hátrálj megben, a Pandorumban és A túlvilág szülöttében is. Legközelebb Paul Bettany és Maggie Q oldalán láthatjuk majd a Priestben, ezután pedig a Trespass című alkotás jön, ahol Nicole Kidman és Nicolas Cage lesznek a partnerei.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8697391_bbe3166a48b5c72925df5ff6a95e6f6e_m.jpg

Cam elmondta, hogy a Twilight óta nagyon sok interjút ad, és ez még mindig furcsa neki egy kicsit, mert nincs hozzászokva, hogy ekkora az érdeklődés körülötte, de ezzel együtt nagyon élvezi.

A Priesttel kapcsolatban elmondta, hogy már a forgatókönyv is nagyon tetszett neki, mert a történet mögött egy nagyon mély érzelmi réteg húzódik meg. A karakteréről annyit árult el, hogy egy fiatal kisvárosi seriff, akinek a barátnőjét elrabolják a vámpírok, ő pedig a Pap és a Papnő társaságában útra kel, hogy megkeresse szerelmét.

Mint mondta, a Twilightból is nagyon sokat tanult, mert nagyon tehetséges színészekkel dolgozhatott együtt, és a sajtó érdeklődését is megtanulta kezelni.

A képregényrajongóknak igazi örömünnep volt a Comic-Con tegnapi napja, ugyanis a Marvel paneljén Kevin Feige, a cége elnöke hivatalosan is bejelentette, hogy Josh Whedon rendezi a The Avengerst (A bosszú angyalai), és a film főszereplőit is bemutatták.

http://img10.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8670079_8a478f524669c2e3a3baf3dc9d83ca35_xl.jpg

Több visszatérőt is láthatunk: a Vasember ezúttal is Robert Downey Jr. lesz, a Fekete özvegy Scarlett Johansson, Nick Fury pedig Samuel L. Jackson. A Thor és az Amerika Kapitány mozifilmek már készülnek, a karaktereket pedig A bosszú angyalaiban is Chris Hemsworth és Chris Evans fogják alakítani. Hawkeye, azaz Sólyomszem Jeremy Renner (A bombák földjén), Hulk pedig Mark Ruffalo lesz.

A The Avengers 2012. május 4-én kerül az amerikai mozikba.

Tegnap a Comic-Conon Jon Favreau rendező, Daniel Craig és Harrison Ford is tiszteletüket tették, hogy készülő filmjüket, a Cowboys and Alienst reklámozzák. A DreamWorks és a Unviversal pedig ennek kapcsán közzétette az első hivatalos képet a filmhez, melyen Daniel Craiget láthatjuk Jake Lonergan szerepében.

http://img6.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8670081_212a627c81f11633f280ab650be2758d_xl.jpg

A film története az 1800-as években játszódik Arizonában, ahol a cowboyok és az apacsok háborúban állnak egymással. Hamarosan azonban egy űrhajó száll le a város határában, és az űrlények azt tervezik, hogy elfoglalják az egész vadnyugatot, és mindenkit rabszolgává tesznek. A cowboyok és az indiánok fegyverszünetet kötnek, hogy együttes erővel vegyék fel a harcot az űrlények ellen.

A Cowboys and Aliens 2011. július 29-én kerül az amerikai mozikba Daniel Craig, Harrison Ford, Sam Rockwell, Olivia Wilde, Abigail Spencer, Paul Dano és Keith Carradine főszereplésével.

Loki páncélja a Thorból

Címkék: képek thor comic con

2010.07.25. 14:47

A Marvel Comic-Conos paneljén feltűnt a Pusztító (Destroyer) nevű páncél, amely különleges erővel bír, és nagy veszélyt jelent Thorra nézve.

http://img8.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8664851_725d2688c32aea0130b3bf47e858f080_m.jpg

A Pusztító egy mágikus erővel bíró páncél, melyet Odin tervezett azért, hogy a csillagokból érkező gonosz árnyak ellen harcoljon vele. A páncél Ázsiában található a sötétség templomában. Egyes alkalmakkor Loki viseli, és többször is kis híján megöli vele Thort.

http://img3.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8664853_72cef55676c366aed0cea1cb54fe8ead_m.jpg

Comic-Con 2010

Címkék: comic con

2010.07.23. 00:19

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8645877_8d2f02ab1f950bd94385e0808b1a30c8_m.jpg

Idén már 40 éve, hogy megrendezik San Diegóban a Comic-Cont, amely Amerika legnagyobb képregényes találkozója, világviszonylatban pedig a második a francia Angouleme International Comics Festival mögött.

A találkozó alapját a panelek jelentik, melyeken a különböző filmstúdiók és tévécsatornák képviselői reklámozzák új filmjeiket és sorozataikat. A rajongók több exkluzív előzetest is láthatnak, amik kimondottan a Comic-Conra készültek. Ezen kívül kérdezhetnek is, és a megjelenő színészekkel közös képet is készíthetnek.

A képregények és a filmek mellett a játékgyártók is képviseltetik magukat, a Hasbro és a Mattel például külön csak a Comic-Conon kapható játékokat készít, melyek felbecsülhetetlen értékűek egy gyűjtő számára, hiszen csak nagyon kevés készül belőlük.

Vannak úgynevezett vetítőtermek is, ahol a rajongók rajzfilmeket és fileket nézhetnek meg, illetve videojátékokat is kipróbálhatnak.

A találkozó minden szempontból világra szóló eseménnyé vált, hiszen a sajtó mellett különböző filmekben, sorozatokban is előkerül. A legismertebb ilyen megjelenése talán a Törtetők (Entourage) című sorozathoz köthető, amelyben Drama volt a Comic-Con egyik főattrakciója az egyik sorozatban játszott viking karakterével. Az epizódot egyébként nem a rendezvény helyszínén vették fel. De a rendezvény a Gyilkos számok (Numb3rs), a Nancy ül a fűben (Weeds) és a Punk'd egy-egy epizódjában is megjelent.

A helyszínt tekintve egész biztos, hogy legalább 2012-ig a San Diego Convention Center fog otthont adni a találkozónak. Az idei Comic-Con ma éjszaka kezdődik.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8630015_e4aa76240c768c219731b67f32dc820d_xl.jpg

San Diegóban megkezdődött a négynapos Nemzetközi Képregény Találkozó, vagyis a Comic-Con, melynek okán számos filmhez érkezik poszter vagy előzetes. Ezúttal a Matt Reeves rendezésében készült Let Me In (Engedj be!) gazdagodott egy új poszterrel a múltkori teaser plakát, és a nemzetközi előzetes után.

A Let Me In október 1-jén kerül az amerikai mozikba Chloe Moretz (Kick-Ass), Kodi Smit-McPhee (Az út) és Richard Jenkins (A látogató) főszereplésével.

http://img5.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/8644999_50f815723b30643cce2722e6a9c29c1f_xl.jpg

San Diego Comic-Con 2010

Címkék: hírek comic con

2010.07.21. 15:13

A San Diego Comic-Con (San Diego-i Nemzetközi Képregény Találkozó) évente, San Diego városában megrendezett rajongói találkozó, melyet Shel Dorf rendezett meg 1970-ben. A négynapos találkozót (csütörtöktől vasárnapig) nyáron, a San Diego Convention Centerben rendezik meg.

Eleinte csak kéregényfüzetekre korlátozódott, azonba mára, a sci-fi, a fantasy, a horror műfajok, az anime, a filmek és a televízió széles skálája is képviselteti magát.

A 2010-es Comic-Con egyébként ma éjszaka kezdődik.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8630015_e4aa76240c768c219731b67f32dc820d_xl.jpg

San Diego Comic-Con 2010

Címkék: hírek comic con

2010.07.21. 15:13

A San Diego Comic-Con (San Diego-i Nemzetközi Képregény Találkozó) évente, San Diego városában megrendezett rajongói találkozó, melyet Shel Dorf rendezett meg 1970-ben. A négynapos találkozót (csütörtöktől vasárnapig) nyáron, a San Diego Convention Centerben rendezik meg.

Eleinte csak kéregényfüzetekre korlátozódott, azonban mára, a sci-fi, a fantasy, a horror műfajok, az anime, a filmek és a televízió széles skálája is képviselteti magát.

A 2010-es Comic-Con egyébként ma éjszaka kezdődik.

http://img5.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/8630015_e4aa76240c768c219731b67f32dc820d_xl.jpg

Az idei Comic-Con programja

Címkék: hírek comic con

2010.07.10. 10:00

Idén július 23-án kezdődik a Comic-Con, és az már most biztos, hogy a csütörtöki nap igen sűrű lesz, de azért így is marad elég ideje a rajongóknak, hogy elidőzzenek a különböző paneleknél és nézelődhessenek. Szokás szerint a pénteki a második legzsúfoltabb nap, és idén a stúdiók ezt használják ki arra, hogy hamarosan érkező új filmjeiket promótálják. Lesz itt Drive Angry 3D, Piranha 3D, Skyline, Super, Don’t Be Afraid of the Dark, Pancser police (The Other Guys) és Zöld darázs (The Green Hornet) is. Ráadásul a péntek a rendezvény Star Wars napja, így számos panel várja azokat a rajongókat, akik ellátogatnának egy messzi-messzi galaxisba.

http://img5.indafoto.hu/3/7/73167_02b115b72e6306618b6e3e08bc8489b2/8489781_37af6c8273e843b45af9deadea8c638a_m.jpg

Emellett lesznek vetítések is, mint például a Batman: Under the Red Hood, egy nagyon jó Pixar panel, és több sorozatba is belenézhetnek a rajongók, többek közt az Agymenőkbe (The Big Bang Theory), a Terra Novába és a The Walking Deadbe.

A tovább mögött elolvashatják a rendezvény teljes programját.

süti beállítások módosítása