A Krisztus utáni második században járunk, Quintus Dias (Michael Fassbender) a Római Birodalom egyik katonája, aki egy határvidéki erődítményben teljesít szolgálatot. Miután a birodalom veszélyes ellenségei, a nomád piktek megtámadják az erődöt, csak Quintusnak sikerül elmenekülnie, aki csatlakozik a Virilus legátus (Dominic West) vezette kilencedik légióhoz, hogy kiűzzék északról a pikteket. A sűrű erdős vidéken azonban a piktek rájuk támadnak, és foglyul ejtik Virilust. A harcosoknak meg kell menteniük a legátust, és vissza kell jutniuk a Birodalom területére, de ez a küldetés szinte lehetetlennek tűnik.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/9092955_6720bdf2f46125204d1bc2266329a6de_m.jpg

Neil Marshall rendező neve elsősorban A barlang és a Végítélet című filmek kapcsán lehet ismerős, melyeknek forgatókönyvét is ő maga írta. Most sem tett másképp, azonban A kilencedik légió mégsem lett az igazi, és valami hiányzik belőle.

Pedig a film nagyon jól indul, az első 30-40 perc kimondottan élvezetes a sok harcjelenettel és a főbb karakterek bemutatásával, de aztán a játékidő felénél megtörik a film lendülete, és csak lassan én unalmasan csordogál a történet a végkifejletig, és itt már az egyébként jó csatajelenetek sem segítenek.

A színészek közül senkivel sincs gond, Michael Fassbender és Dominic West is kihozta a maximumot a karakteréből, de a legzseniálisabb akkor is Olga Kurylenko néma pikt gyilkosa.

http://img9.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/9092953_ad4790e5696b7297815ca995f3b6291f_m.jpg

A tájak és a fényképezés szintén nagyon szép, így a látványvilágra semmiképp sem lehet panasz, és hűen tükrözi a kor képi világát.

De hiába ez a jó pár pozitívum, A kilencedik légió így is csak egy maximum egyszer nézhető alkotás, amely sajnos semmi maradandót sem nyújt, így a pontszám is csak egy 5/10.

http://lh3.ggpht.com/_UfbBWlhZ7sw/TGVq7FeJyGI/AAAAAAAAAoQ/YGxtoAAUCuw/kilencedik_legio.jpg

A KILENCEDIK LÉGIÓ – egy lebilincselően izgalmas akciófilm – a Krisztus utáni második évszázad Britanniájában játszódik, ahol Quintus, a Római Birodalom határszéli erődítményén való barbár rajtaütés egyetlen túlélője csatlakozik Virilus legátus legendás kilencedik légiójához, mely északnak tart, hogy kiűzze a piktek rettegett hordáit. Amikor a légiót megtámadják, és Virilust elfogják, Quintus egy maroknyi katonával tovább küzd az ellenséges vonalak mögött az életben maradásért. Célja, hogy kiszabadítsa a legátust, és elkerülje a fogságot, a kínzást, a biztos halált.

Olga Kurylenko (Centurion)

Krisztus után 117-et írunk. A Római Birodalom Egyiptomtól Spanyolországig terjed, keletre pedig egészen a Fekete-tengerig nyúlik. Britannia északi részén azonban a folyamatos és könyörtelen hódításnak megálljt parancsolt egy nehezen fellelhető ellenség – a barbár, rettegett pikt hordák – gerilla harcmodora.

Quintus, a Római Birodalom határszéli erődítményén való pikt rajtaütés egyetlen túlélője észak felé menetel Virilus legátus legendás kilencedik légiójával, azzal a paranccsal, hogy elsöpörjék a pikteket a föld színéről, és leszámoljanak vezetőjükkel, Gorlaconnal.

Azonban amikor az ismeretlen hadszíntéren rajta ütnek a légión, és Virilust foglyul ejtik, Quintus kilátástalan küzdelem elé néz, hogy kicsiny szakaszával életben maradjon az ellenséges vonalak mögött, és a mostoha terepen elkerülje kegyetlen pikt üldözőit, miközben katonatársaival megkísérlik megmenteni legátusukat, és elérni a biztonságot nyújtó Római Birodalom határát.

Az író és rendező Neil Marshall A KILENCEDIK LÉGIÓ-ja egy megkapó élet-halál küzdelem, mely határozottan kritizálja a háttérben dúló hódítást és ellenséges inváziót. Egy kalandfilm a Gyilkos túra, Az utolsó mohikán és az Apocalypto modorában.

Neill Marsal (Doomsday, A barlang) rendezésében készült a produkció, mely 117-ben játszódik és Quintus Dias története lesz, aki egy, a rómaiak ellen elkövetett rajtaütés túlélőjeként próbál életben maradni. Amerikai bemutató augusztus 17-én. A produkcióhoz februárban láthattuk az előzetest.  

Főszerepben Michael Fassbender, Dominic West, Olga Kurylenko, Noel Clarke, David Morrissey, JJ Feild, Axelle Carolyn és Riz Ahmed lesz látható.

  • Centurion  AD 117. The Roman Empire stretches from Egypt to Spain, and East as far as the Black Sea. But in northern Britain, the relentless onslaught of conquest has ground to a halt in face of the guerrilla tactics of an elusive enemy: the savage and terrifying tribes known as the Picts.

    Quintus, sole survivor of a Pictish raid on a Roman frontier fort, marches north with General Virilus' legendary Ninth Legion, under orders to wipe the Picts from the face of the earth and destroy their leader Gorlacon.

    But when the legion is ambushed on unfamiliar ground, and Virilus taken captive, Quintus faces a desperate struggle to keep his small platoon alive behind enemy lines, evading remorseless Pict pursuers over harsh terrain, as the band of soldiers race to rescue their General, and to reach the safety of the Roman frontier.

Érkezett egy nemzetközi előzetes és egy fektetett poszter a Centurion című filmből, mely a 9. római légióról fog szólni..UK bemutató április 23.

süti beállítások módosítása