Egy csapat középiskolás elmegy bulizni az egyikük vidéki házába, ahová sikerül elhívniuk a "jó kislány" Mandy Lane-t (Amber Heard) is, akit még senkinek sem sikerült befűznie, sőt, egy srác már meg is halt amiatt, mert nem jöttek össze. A fiúk a hétvégét is elsősorban Mandy meghódításának szentelik, de hamarosan komolyabb dolgok miatt kell aggódniuk, ugyanis létszámuk rejtélyesen fogyni kezd, és mint kiderül, egy fegyveres garázdálkodik a környéken, akinek feltett szándéka, hogy mindegyikükkel végez.

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10660107_e4c8d81cc933b1a7f1b2d65b6f6e5474_m.jpg

Egy 2006-os tinihorrorról van szó, melyet Jonathan Levine rendezett, akinek ez volt az első filmje, így ezt éppenséggel elfogadhatjuk mentségként a végeredményt tekintve, bár nem egy jó debütálást láttunk már. A film első 30 percében konkrétan semmi nem történik, azt leszámítva, hogy kétszer láthatjuk futni Amber Heardöt sortban és pólóban, meg egyszer fürdőruhában, tehát ezt akár egy hosszú róla készült reklámnak is felfoghatjuk. Ha ezen túljutunk, megkezdődnek az eltűnések és a gyilkosságok, így egy kicsit beindulnak a dolgok, de aztán a film vége annyira nevetséges és béna, hogy mindez igen sovány vigasz.

A szereplők közül senkit nem érdemes külön kiemelni, tinihorror lévén nem az erőteljes alakításokról szólt a film, és ezúttal még Amber Heard karaktere sem volt szerethető, de legalább megtudtuk, hogy már akkoriban is szép volt. A többiek közül Michael Welch számít még ismerős arcnak, akit azóta a Twilight Mike-jaként láthattunk elsősorban. A szinkronban a fiatal hangok többségét hallhatjuk, mint például Markovics Tamást, Pálmai Szabolcsot, Molnár Ilonát, és Amber hangjaként Csuha Borit.

A Mandy Lane nem jó film, nagyon nem az. Emlékezetes momentum alig-alig akad benne, béna viszont annál több, így akinek van fölösleges másfél órája, az inkább nézze, hogy nő a fű, vagy hogy szárad a festék. Ez bizony csak 3/10.

süti beállítások módosítása