A Millenium folyóirat ezúttal a Svédországban zajló prostitúcióról készül cikket írni, különös tekintettel arra, hogyan érkeznek be külföldről a lányok az országba és kik veszik igénybe a szolgáltatásaikat. A riportról Lisbeth (Noomie Rapace) is tudomást szerez, méghozzá úgy, hogy betör Blomkvist (Michael Nygvist) számítógépére. A tetovált lánynak azonban ezúttal különösen észnél kell lennie, hiszen hármas gyilkossággal vádolják és többen is a nyomában vannak.

http://img7.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10819761_9f1a4b69c1d9c4996f3be90a34485fde_m.jpg

A felállás tehát hasonló, mint A tetovált lány esetében, bár lényeges különbség, hogy Lisbeth és Blomkvist ezúttal szinte végig külön utakon járnak, bár mindketten kapnak másoktól segítséget. Ami még igazán érdekes volt, hogy a rossz fiúk karakterét is részletesen megismerhetjük, ami általában nem jellemző a filmekre, de azért a hangsúly természetesen ezúttal is a főszereplőkön van. Lisbethről már az előző részben is kiderült, hogy nagyon összetett személyiség, és ezt ezúttal még tovább mélyítették, egy eddig nem látott, kicsit érzelmesebb oldalát is megmutatva. Akciójelenetből is egy kicsit több volt ezúttal és természetesen most sem finomkodtak sehol, bár igazán durva jelenet kevés van.

A téma ezúttal is elég kényes és nagyon is valós probléma, hiszen számtalanszor hallani ilyen esetekről. Lisbeth férfigyűlölete ezúttal még inkább előjön - már ha lehet egyáltalán az előző részben látottat fokozni - különösen a vallatásos jelenetnél és a motorosokkal való összetűzése során.

A lány, aki a tűzzel játszik méltó folytatása az első résznek, egy hasonlóan izgalmas, karakter centrikus, jól megírt történet, mely a hossza ellenére sem válik unalmassá. Egy 7/10-et mindenképp megérdemel és a harmadik részt is kíváncsian várom.

Tényfeltáró riport megjelentetésére készül a kérlelhetetlen szókimondásáról ismert folyóirat, a Millennium. Hogyan kerülnek Svédországba a prostitúcióra kényszerített fiatal külföldi lányok? Kik a futtatók? És mindenekelőtt: kik veszik igénybe – köztük befolyásos emberek – a rabszolgasorban tartott nők szolgáltatásait? Érthető, ha egyesek mindent megtennének, hogy a nevük kimaradjon a cikkből.
Lisbeth Salander is tudomást szerez a Millennium tervéről, mégpedig korábbi barátja és bajtársa, az újságíró Mikael Blomkvist számítógépéről. Így keveredik bele ez a furcsa, öntörvényű lány egy az egész országot izgalomban tartó gyilkossági ügybe. Hajtóvadászat indul ellene, de ha valakit, őt nem könnyű elkapni, pedig nem csak a rendőrség keresi…

A Millennium trilógia második részében A tetovált lány-ból már ismerős szereplőket láthatjuk viszont, s bár a rendezői székben változás történt, feszültségből így sem kapunk kevesebbet.

Hazai mozipremier: 2010. november 11. Forgalmazza: Budapest Film

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/9883601_f86a59d689faa87d6c2a96e224d29c22_xl.jpg

süti beállítások módosítása