Jackman farkasbőrben (16)

Címkék: The Wolverine

2013.07.27. 10:25

Hugh Jackman egyforma farkaséhséggel veti bele magát a legkülönfélébb szerepek eljátszásába: nemcsak filmen, hanem a Broadway színpadán, prózában és dalolva vagy akár az Oscar-átadás műsorvezetőjeként is a tökéletesre törekszik. Mégsem egyforma neki minden szerep:
– A Farkas minden szerepem közül a legfontosabb nekem – jelentette ki határozottan az ausztrál színész a Farkas (Wolverine, hazai bemutató: július 25.) bemutatója előtt New Yorkban. Biztosan azért is kötik hozzá rendkívüli érzelmek, mert az adamantium karmú, minden sebesülésből azonnal felgyógyuló mutáns tette őt világhíressé: még senki nem játszotta el ugyanazt a szuperhőst ennyiszer. E film kedvéért ő hatodszor bújt a mogorva mutáns gúnyájába.
– Sok mindent eljátszottam már, és remélhetőleg még sok mindent fogok – mondta Jackman. – De tudom, a Farkas a pályám alapja. Ezzel indult a karrierem, ez lesz az, ami miatt emlékezni fognak rám. És én is emiatt fogok mindig szeretettel gondolni a színészkedésre. Farkas őrült dolgokat tett számomra lehetővé.
A lelkesedésbe az új akció/fantasy rendezője, James Mangold is csatlakozott színészéhez. Kijelentette, hogy ha legalább akkora kreatív szabadságot kap, mint a mostani Farkas-film készítésekor, akkor szívesen dolgozna a folytatáson. IC Press

Farkas_mozi.jpg

Farkas karakterek

Címkék: The Wolverine

2013.07.25. 10:48

Karakter promók a ma mozikba került Farkashoz.

1077530_658738584153696_1173259387_o.jpg

Farkas - TV szpot 60mp (16E)

Címkék: The Wolverine

2013.07.17. 23:26

Egy perces szinkronos tévéreklám a jövő héten debütáló Farkashoz.

Július 16-án, kedden helyi idő szerint 19 órakor tartják a FARKAS (16E) londoni díszbemutatóját.
A vörös szőnyeges felvonuláson ott lesz a sármos Hugh Jackman, a film rendezője, James Mangold és több sztárvendég is.
Az eseményt élőben nézhetitek az alábbi linkeken.

TheWolverine_WP_Today_ADG_02_HU.png

A Machinima szállította a Farkas első jelenetét.

Hugh Jackman (Logan / Wolverine) látható James Mangold filmjének új képkockáin.

1065001_660959947253204_157417317_o.jpg

Ezúttal nemzetközi plakát érkezett James Mangold Farkasához.

wolverine_ver15_xlg.jpg

Farkas a legerősebb (16E)

Címkék: The Wolverine

2013.07.04. 22:05

A Farkas (16E) (The Wolverine, hazai bemutató: július 25.) egyértelműen bebizonyítja Hugh Jackman erejét. Ám az adamantium karmoknak nemcsak a japán mutánsok és jakuza tagok kénytelenek behódolni – Jackman az üzleti életben is különlegesség. A világhírű Forbes magazin a múlt héten tette közzé erőlistáját, és számos szempontot figyelembe vevő számításaik eredménye szerint Hugh Jackman a világ legerősebb, legnagyobb hatalmú színésze. Az eredmény részben a bevételeinek köszönhető: a Farkas producere és sztárja a vizsgált periódusban 55 millió dollárt keresett; de az Oscar-jelölés is komoly érv volt mellette. A színészlista második helyezettje a múlt év legjobban fizetett színésze,  Robert Downey Jr.  lett, a harmadik helyre Leonardo DiCaprio futott be; a színésznők listáján az első hely Angelina Jolie-é, utána Jennifer Lawrenceés Jennifer Aniston következik.
IC Press

1053252_647393065288248_1411447905_o.jpg

Két tv szpot James Mangold Farkasához.


The Wolverine promó képek

Címkék: poszter The Wolverine

2013.07.02. 20:28

Az IGN-en debütált képkockákon Rila Fukushima (Yukio), Hugh Jackman (Logan), Will Yun Lee (Kenuichio Harada), Svetlana Khodchenkova (Viper) és Tao Okamoto (Mariko Yashida) látható.

COMP_8.jpg

Farkas banner

Címkék: poszter The Wolverine

2013.06.26. 18:11

Ez a nagyon jó banner érkezett James Mangold Farkasához.

wolverinebannerlarge.jpg

A Collider hozta a Farkas legújabb poszterét, melyen Jean Grey látható, akit Famke Janssen alakít az alkotásban.

*frissítés Shingen (Hiroyuki Sanada), Mariko (Tao Okamoto) és Harada (Will Yun Lee) poszterével.

1064578_655995501082982_1864754212_o.jpg

A Farkas legújabb nemzetközi előzetese.

Nemzetközi poszter és az aktuális Empire címlap Farkassal.

kinogallery.com-lr-wolverine2-285947.jpg

The Wolverine EW cover

Címkék: The Wolverine

2013.05.22. 22:48

Az Entertainment Weekly magazin aktuális címlapját Hugh Jackman kapta, aki Farkasként pózol.

263297_10151616512884701_125755386_n.jpg

süti beállítások módosítása