Gatsby Cannes-ban (12)

Címkék: The Great Gatsby

2013.05.19. 18:41

Elkezdődött! A szerda esti sztárparádés, szmokingos-nagyestélyis vetítéssel megkezdődött a világ legrangosabb és legelegánsabb filmfesztiválja: Cannes 66. alkalommal lett a világ filmfővárosa. Baz Luhrmann új rendezését, A nagy Gatsby-t (12) (The Great Gatsby, hazai bemutató: május 16.) érte az a megtiszteltetés, hogy a különleges rangot jelentő nyitófilm lehessen. A vörös szőnyegen, a váratlan esőben a film összes sztárja végigvonult: a nagy eseményre Franciaországba repült Leonardo DiCaprio, Tobey Maguire, Carey Mulligan és természetesen a rendező is: ő 2001-ben, a Moulin Rouge!-zsal már kipróbálta, milyen érzés felsétálni a fesztiválpalota lépcsőjén.

919925_536615413047545_1462074687_o.jpg

– Gatsby az amerikai Hamlet – mondta a rendező a vetítés előtt, a címszereplőt életre keltő DiCapriót pedig nagy detektívnek nevezte: – Leo számára rejtélyes volt Gatsby figurája, és a végére járt a titoknak. Mániákusan kinyomozta, mi mozgatja ezt a különleges figurát. Nekem már csak zenét kellett alátennem.
A nyitóvetítésen szintén részt vevő Steven Spielberg ehhez csak ennyit tett hozzá:
– Cannes a friss levegőt jelenti számomra. Pont az Oscar-díj ellenkezője – mondta az idei zsűri elnök, ami nem zárja ki azt, hogy A nagy Gatsby cannes-i bemutatója után sokak szerint a jövő évi Oscarok egyik nagy esélyese lett.
IC Press

A nagy szereposztás (12)

Címkék: The Great Gatsby

2013.05.12. 22:51

A rendezőknek hinni kell. Ezt tanulta Tobey Maguire, igaz, a tanulság meglehetősen lassan érett be. 1994-ben ugyanis szereposztó meghallgatáson vett részt. Baz Luhrmann készülő Rómeó + Júlia filmjének egy szerepét szerette volna megkapni. A meghallgatás során jó volt a hangulat, Maguire, aki még nem is sejthette, hogy néhány évvel később Pókemberként lesz világhírű, elégedett volt magával, és úgy érezte, tetszik a rendezőnek. És nem kapta meg a szerepet.

920339_534960753213011_649763148_o.jpg

– Azt mondta, tetszik, amit csinálok, de ide mást keres – mentegette a rendezőt új, közös filmjük, A nagy Gatsby (12) (The Great Gatsby, hazai bemutató: május 16.) előtt Maguire. – Én meg azt gondoltam, hogy persze, ez csak üres, udvarias duma. Mentegetőzés, és nem lesz belőle soha semmi. Úgyhogy, hamar el is felejtettem az egészet.
Baz Luhrmann azonban nem felejtett. Csinált még két különleges látványvilágú filmet, a Moulin Rouge!-t és az Ausztráliá-t, és amikor A nagy Gatsby-re kezdett készülni, tudta, ki kell neki, aki csodálkozó szemmel nézheti a vad, részeg, őrült jazz-világot.
– Gatsby ártatlan barátjaként, tudtam, hogy kiváló lesz – mondta a rendező. Így szerződtette Tobey Maguire-t egy 16 évvel korábbi meghallgatás alapján, hogy legyen Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan partnere.
IC Press

A fantasztikus filmhez csodálatos zenei album készült, amelyből most Lana Del Rey megható dalát nézhetitek meg.
A nagy Gatsby - Május 16-tól a mozikban!

Gatsby születése (12E)

Címkék: The Great Gatsby

2013.04.28. 21:21

A nagy Gatsby (12E) (The Great Gatsby, hazai bemutató: május 16.) valószínűleg örökre átalakítja a filmes műfajt – de egészen biztosan bekerül a mozitörténetbe. Baz Luhrmann rendező, aki a Moulin Rouge!-zsal és az Ausztráliá-val is bebizonyította már, hogy az extrém látványvilág híve, elképesztő vizuális orgiát álmodott a vászonra. A 3D-s filmben hihetetlen gazdagsággal kelti életre a 20-as évek New York-i arisztokráciájának mindennapjait. Vad partik, őrült szenvedélyek, különleges emberek veszik körül az egyre feszültebbé váló szerelmi történetet, melynek főszerepeit Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan kelt életre.

298230_615563211804567_1602958330_n.jpg

A hatalmas produkció azonban egy nagyon egyszerű élménynek köszönheti a születését. – A transzszibériai expresszen utaztam – mesélte újságíróknak a rendező. – Volt nálam két üveg ausztrál bor, és A nagy Gatsby hangoskönyv-változata. Kibámultam az ablakon, bort ittam és a fülhallgatómból az eredeti regény szólt. Ennyi kellett, hogy ráérezzek a hangulatra, ez volt a legfontosabb pillanat. Ezután már csak négy év munka következett. via IC Press


A NAGY GATSBY című romantikus filmhez írt lírikus számot, a "Young and Beautiful"-t LANA DEL REY énekli.

11677_527898860585867_464540551_n.jpg

A nagy Gatsby bannerek

Címkék: poszter The Great Gatsby

2013.04.14. 21:30

Három banner Baz Luhrman lenyűgöző látványvilágú, stílusos és romantikus filmjéhez.

903252_523927014316385_1496213390_o.jpg

Május 16-án, egy nappal a Cannes-i Filmfesztivál megnyitója után érkezik a hazai mozikba Baz Luhrmann legújabb filmje, A NAGY GATSBY (12E). Az 1920-as évek hangulatát és stílusát megidéző rendkívül látványos romantikus film főszerepeiben Leonardo DiCaprio, Carey Mulligan, Tobey Maguire, Isla Fisher és Joel Edgerton.
A film szinkronos 2D és 3D, illetve eredeti nyelvű formátumban lesz megtekinthető.
 
A F. Scott Fitzgerald nagysikerű könyvén alapuló filmben megismerhetjük a titokzatos milliomost, Jay Gatsby-t (DiCaprio), aki a fényűző partik és ismeretlen eredetű vagyon embere. A nagymenő üzletember valójában csak felszín, hiszen a férfi egész életét arra tette fel, hogy megtalálja gyerekkori szerelmét (Mulligan). Ám a találkozásuk nem várt akadályokba  ütközik.

A_nagy_Gatsby_plakat_online_12E.jpg

A nagy Gatsby című könyv április 19-én, pénteken jelenik meg az Európa Kiadó gondozásában.

Fitzgerald_A_nagy_Gatsby_konyv.jpg

A filmhez Jay Z felügyelete alatt fantasztikus soundtrack is készült, melynek részletes listáját alább olvashatjátok. Magyarországon az album május 6-án, hétfőn jelenik meg Universal Music Hungary gondozásában.
1 100$ BILL JAY Z
2 BACK TO BLACK BEYONCÉ x ANDRÉ 3000
3 BANG BANG WILL.I.AM
4 A LITTLE PARTY NEVER KILLED NOBODY (ALL WE GOT) FERGIE + Q TIP + GOONROCK
5 YOUNG AND BEAUTIFUL LANA DEL REY
6 LOVE IS THE DRUG BRYAN FERRY WITH THE BRYAN FERRY ORCHESTRA
7 OVER THE LOVE FLORENCE + THE MACHINE
8 WHERE THE WIND BLOWS COCO O. OF QUADRON
9 CRAZY IN LOVE EMELI SANDÉ AND THE BRYAN FERRY ORCHESTRA
10 TOGETHER THE XX
11 HEARTS A MESS GOTYE
12 LOVE IS BLINDNESS JACK WHITE
13 INTO THE PAST NERO
14 KILL AND RUN SIA

A_nagy_Gatsby_Soundtrack_cover.jpg

Két tévéreklám a fentebb említett filmekhez.

Újabb három plakát Baz Luhrman lenyűgöző látványvilágú, stílusos és romantikus filmjéhez.

kinogallery.com-the-great-gatsby-247704.jpg

Ezúttal Leonardo DiCaprio (Jay Gatsby) és Tobey Maguire (Nick Carraway) látható a A nagy Gatsby (The Great Gatsby) legújabb plakátján.

Baz Luhrman lenyűgöző látványvilágú, stílusos és romantikus filmjének főszerepében az Oscar-díjra jelölt Leonardo DiCaprio!
A NAGY GATSBY - Május 16-tól a mozikban 3D-ben!

great_gatsby_ver16_xlg.jpg

Az új előzetes előtt, ami elvileg este debütál érkezett egy új plakát is Baz Luhrmann (Rómeó és Júlia, Ausztrália) A nagy Gatsby (The Great Gatsby) című adaptációjához.

Frissítés új előzetessel!

891637_520796211296132_995173939_o.jpg

A decemberben látott plakátok után újabb hat karakter poszter a A nagy Gatsby-hez.

A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos.
Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni – és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül.
Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mulligan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte…

A századforduló utáni izgalmas, vad és erkölcstelen évek forró hangulatú regénye mintha csak a Moulin Rouge és az Ausztrália rendezője, Baz Luhrmann számára íródott volna: a fantasztikus látvány és hangulat mellett a kiváló színészgárda is látványos mozisikert ígér.

great_gatsby_ver9_xxlg.jpg

Ezzel a borítóval jelenik meg ezentúl F. Scott Fitzgerald A nagy Gatsby című regénye.

F. Scott Fitzgerald világhírű regénye az 1920-as évek Amerikájának felszínesen csillogó világába vezeti az olvasót. Főhőse, a titokzatos Mr. Gatsby a társasági élet elismert alakjává válik, sikeres, körülrajongott személy. Estélyeinek látványos fényűzése rejtélyes múltat takar, eltitkolt, lassanként feltáruló érzelmekkel és vágyakkal. De mire vezethet az álmok kergetése ebben az önáltató és képmutató világban? 
Francis Ford Coppola forgatókönyve alapján készült a könyv egyik legismertebb – két Oscar-díjat nyert – feldolgozása, Robert Redford és Mia Farrow főszereplésével. A legújabb adaptációban pedig Leonardo DiCaprio és Carey Mulligan látható 2012 végétől 2013 májusától a mozikban. 
A világirodalom egyik meghatározó regényeként számon tartott mű most felújított fordításban jelenik meg az Alinea Kiadó Klasszik sorozatában.

860841_506569139385506_1114455028_o.jpg

Megérkezett Baz Luhrman, a Moulin Rouge és a Rómeó+Júlia rendezője új filmjének, második magyar szinkronos előzetese. A Leonardo DiCaprio, Carrey Mulligan, Toby Maguire főszereplésével készült film az 1920-as évek fényűző és gondtalannak tűnő világába enged bepillantást. A titokzatos és gazdag Gatsby egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét, ám amikor ismét találkoznak, semmi sem úgy alakul, ahogy tervezte. A film tervezett hazai bemutatója: 2013. május.

süti beállítások módosítása