Nem dőlt még el, hogy a hamarosan látható Sötétségben – Star Trek után lesz-e folytatás, azaz Star Trek 3, ha a széria új időszámítását vesszük, vagy Star Trek 13, ha a régit. A rajongók már most erről faggatják J.J. Abrams rendezőt, aki egyelőre nyitva hagyta a kérdést.

„Folyamatosan felmerül, hogy egy nagyon nagy történetet akarunk-e három részre bontani, vagy epizodikusan mesélünk – mondja Abrams. – Nos, erre még nincs végleges válasz. Több történetszálat gombolyítunk, így bármikor le tudjuk zárni a szériát, ahogyan folytatni is tudjuk. Rengeteg ötletünk van már egy esetleges harmadik filmmel kapcsolatban, de igazából a közönségtől függ, összeáll-e megint egy új mozi.”

A fentiek magyarul azt jelentik, hogy ha a Sötétségben – Star Trek is óriási kasszasiker lesz, mint az előző rész, jön az új epizód. Ebben pedig nem lehet kételkedni; Abrams most is óvatosan fogalmazott, ahogy titkolózni is nagyon szeret az új projektekkel kapcsolatban.

(Star Trek Into Darkness – hazai bemutató: 2013. május 16.)

Egy évig sem tartott Chris Pine és Dominique Piek fürdőruhamodell románca. A 32 éves színész és a 27 éves dél-afrikai bombázó nem verte nagydobra kapcsolatát: tavaly májusban mutatkoztak először, utoljára pedig decemberben látták őket együtt a Los Angeles-i repülőtéren. Állítólag a munka miatt mentek szét, mivel szinte alig látták egymást, és úgy gondolták, Skype-on együtt élni azért mégsem az igazi.

217549_495208263861036_412158879_n.jpg

Chris Pine mostanában végképp nem ér rá, hiszen a Star Trek Kirk kapitányaként egy pillanat szabadideje nincs az új szuperfilm, a Sötétéségben - Star Trek promóciója miatt. Jelenleg éppen Berlinben tartózkodik az egész stábbal együtt az ottani premieren.
(Star Trek Into Darkness - hazai bemutató: 2013. május 16.)

st2_ff1_blog_760x253.jpg

Remélhetőleg az utolsó plakát a Star Trek Into Darkness-hez.

st.jpg

Majdnem befejeződött a Star Trek című tévésorozat legendás űrsiklójának restaurálása. A "legendás" jelző nem túlzás, a NASA ugyanis az 1966-ban indult Star Trekből vette az űrsikló - space shuttle - kifejezést, amikor a programot 1969-ben elindították. A sorozatban szereplő Galileo nevű jármű Kirk kapitányt és csapatát szállította az Enterprise űrhajóról az aktuális bolygóra és vissza. A sorozatban használt, erősen megrongálódott, 7,3 méter hosszú kellékjárművet két megszállott Star Trek-rajongó vásárolta meg tavaly, és még néhány hétbe telik, amíg befejezik a felújítását. A restaurációt számos rajongó segítette, akik e-mailben archív fotókat és jó tanácsokat küldtek a Galileo tulajdonosainak. Azt még nem tudni, az újjászületett űrsiklót hol fogják kiállítani, de az valószínű, hogy az első időszakban utazni fog Amerika-szerte, hogy minél több rajongó láthassa. Arról nincs információ, hogy a restaurátorok felvették volna a kapcsolatot az új mozis Star Trek-sorozat készítőivel, pedig a Galileo a következő produkció, a Sötétségben - Star Trek közelgő premierjén mutatna a legszebben.
(Star Trek Into Darkness - hazai bemutató: 2013. május 16.)

Hét plakát a J. J. Abrams rendezte Star Trek folytatásfilmhez.

star_trek_into_darkness_ver9_xlg.jpg

Henry Cavill és Benedict Cumberbatch látható a képeken.

man-of-steel-henry-cavill5.jpg

star-trek-into-darkness-benedict-cumberbatch4.jpg

A sok plakát után új előzetessel jelentkezik J.J. Abrams és csapata.

STID_980x200_ExclusiveTrailer_v1.jpg

A kedden debütáló Sötétségben – Star Trek előzetes előtt kaptunk még egy új plakátot is a filmhez. +bannert is kaptunk + karakter poszter(ek) - folyamatos frissítés!

18361567_2fafe1a32acaf097e7557794a0dcbb0c_xl.jpg

Egész pofás plakátot kapott a Sötétségben – Star Trek.

Új feliratos előzetes és a tegnap látott plakát magyar verziója látott napvilágot a május közepén érkező Sötétségben – Star Trekhez.

star trek sotetsegben pl m.jpg

Benedict Cumberbatch (John Harrison / Khan) látható a Sötétségben – Star Trek legújabb IMAX plakátján.

star_trek_into_darkness_ver3_xlg.jpg

A képen Spock (Zachary Quinto) és Nyota Uhura (Zoe Saldana) látható.

753707873.jpg

Sötétségben – Star Trek (Star Trek Into Darkness), Vasember 3 (Iron Man 3) és Izomagyak (Pain & Gain) TV Spotok.

Megérkezett az új előzetes szinkronnal is - május 16-tól a mozikban!

süti beállítások módosítása