Dumb és Dumber kettyó
Húsz év telt el Dumb és Dumber feltűnése óta, ám a két hős ez idő alatt egy cseppet sem változott - legalábbis ami az agyi kapacitásukat illeti. Dumb katatón állapotban, egy szanatóriumban múlatja az időt, mióta álmai asszonya elutasította, Dumbernek pedig sürgősen új vesére van szüksége. Mit ad isten, kiderül, hogy van egy felnőtt lánya - a tökéletes donor, akit már csak meg kell találnia. Miután Dumb bevallja, hogy két évtizedig megjátszotta magát, és valójában kutya baja, a nyerő páros hatalmas lelkesedéssel veti bele magát a családegyesítésbe. És ha ők egyszer útra kelnek, kő kövön nem marad.
 
Hogyan írjunk szerelmet
A jobb napokat látott forgatókönyvíró, Keith Michaels (Hugh Grant) egyszer csak azon kapja magát, hogy egy ötvenhez közelítő, elvált férfi lett, aki évek óta nem írt sikeres filmet és le is van égve. Szerencsére ügynöke nem felejtette el, és szerzett neki egy munkát: az uncsi kisváros egyeteme tanárt keres. Mivel zsebe üres, Keith nem mondhat nemet. Nem találja a helyét a tanári karban és meglehetősen félvállról veszi a tanítást. Ám megváltozik a hozzáállása, amikor találkozik Hollyval (Marisa Tomei), akivel hamarosan rájönnek, hogy mindketten ugyan azt várják az élettől: egy második lehetőséget.
 
A hobbit: Az öt sereg csatája
TÖLGYPAJZSOS THORIN ÉS AZ EREBORI TÖRPÖK visszaszerezték otthonuk végtelen gazdagságát, ám most viselniük kell a következményeit annak, hogy akaratuk ellenére Tóvárosra uszították Smaugot, a szörnyű sárkányt. Időközben Sauron, a sötét úr orkok ezreit küldte a Magányos Hegy ellen, és Zsákos Bilbó azon kapja magát, hogy az életéért küzd, miközben körülötte öt hatalmas sereg vonul háborúba egymással. Beköszönt hát a sötétség, és a törpöknek, elfeknek és embereknek dönteniük kell: egyesülnek vagy pedig elpusztulnak.
Mind a DVD-n mind a Blu-rayen sok sok extrát találhatunk, a korábbiaknak megfelelően. Többek között:


·         AZ ÖT SEREG TOBORZÁSA

·         BÚCSÚ KÖZÉPFÖLDÉ™-TŐL - Hat fejezetből álló filmfolyam

·         „THE LAST GOODBYE” VIDEOKLIP

·         ÚJ-ZÉLAND: KÖZÉPFÖLDE OTTHONA, 3. RÉSZ

 
Scooby-Doo! HOLD SZÖRNYES ŐRÜLET
Óriási lépés ez az emberiségnek, no meg a kutyáknak is, Scooby-Doo és a banda ugyanis epikus méretű, interplanetáris kalandra indul ebben a vadi új egész estés moziban. Miután tombolán helyet nyernek az utolsó öt szabadon maradt ülésre, Scooby-Doo, Bozont, Fred, Daphne és Velma az űr felé veszi az irányt Sly Baron vadonatúj űrhajója, a Sly Star One fedélzetén. A bolygóközi mókának aztán egy titokzatos földönkívüli vet véget, aki megpróbálja elpusztítani a hajót, mire az kénytelen megszakítani útját, és leszállni Sly Baron bázisán, amely a Hold sötét oldalán található. Vajh a Rejtély Rt. meg tudja fejteni ezt az idegen talányt? Scooby-Doo és Shaggy talál majd sznekket a Holdon? És Fred leveszi-e valaha a sisakját? Repülj Te is a Holdra Scooby-Doo-val, és megtudod!
 
Gravitáció SE BD
Dr. Ryan Stone (az Oscar®-díjas* Sandra Bullock), a zseniális kutatótiszt élete első űrhajós kiküldetésén vesz részt a veterán asztronautával, Matt Kowalskival (az Oscar®-díjas* George Clooney). Egy egyszerű űrséta során súlyos baleset történik. Az űrhajó megsemmisül, Stone és Kowalski pedig teljesen magára marad, és egymáshoz kötözve sodródik a sötétben. A félelem pánikká erősödik, minden egyes lélegzetvétellel fogy az a kis oxigén is, ami még megmaradt. Haza azonban csak úgy juthatnak, ha még messzebb merészkednek az űr végtelen, fenyegető sötétjébe.
EXTRÁK (magyar felirattal)
• Figyeld a csillagokat
• Sandra születésnapi jókívánsága
• Gravitáció és az emberek
• És még sok más!

süti beállítások módosítása