Nagy sikert aratott keddi díszbemutatóján Szajki Péter új vígjátéka, a Nejem, nőm, csajom. A teltházas vetítés után mind az alkotók, a színészek, és a meghívott vendégek is a film vicces, emlékezetes jeleneteit felidézve beszélgettek.  Szajki Péter az Intim fejlövés után, most a női oldalt közelítette meg: a szórakoztató filmben négy nő, négy szerelem története bontakozik ki, ami félreértett helyzetekben, és humoros fordulatokban is bővelkedik. A színes, szórakoztató vígjátékban a  női vonalat olyan kiváló színésznők erősítik, mint Schell Judit, Tompos Kátya, Lovas Rozi, Kovács Patrícia, Gubík Ági, és a pasik, akik felkavarják a hölgyek szívét, Rudolf Péter, Stohl András, Schmied Zoltán, Mészáros Béla, Keresztes Tamás.

nejemnomcsajom-82.jpg

A Nejem, nőm, csajom premierjén Szellő István, az RTL Klub műsorvezetője köszöntötte a vendégeket, akik a vetítést követően tapssal fogadták az alkotókat. Kovácsa Patrícia a filmben egy igazán izgalmas karaktert játszik nagyon örült a sikeres bemutatónak. – ’Nagyon boldog, és büszke vagyok, hogy részt vehettem a Nejem, nőm, csajom létrehozásában. Minden tiszteletem a producereké, akik mindent megmozgattak, hogy ez a vígjáték megszülessen.’ – A bájos színésznő még azt is hozzátette: –’ Biztos vagyok benne, hogy a nézők szeretni fogják a filmet, hiszen olyan témákat vet fel, amivel mindenki tud azonosulni. ’

A film bemutatóját nagyon sokan várták: Till Attila feleségével, a gömbölyödő pocakú Csisztu Zsuzsa férjével, a mindig fiatalos Ungár Anikó fiával, Baronits Gáborral, Szabó Győző párjávál, a Nejem, nőm, csajomban is felbukkanó Rezes Judittal, Geszti Péter feleségével érkezett a premierre. Dobó Kata, aki Schell Judittal már játszott együtt a Csak szex és más semmiben, kíváncsian várta párjával a parádés szereposztású vígjátékot.

A helyszínen egy pillepalackokból felépített szívet is megcsodálhattak a vendégek, aminek még fontos szerepe lesz a filmben. De hogy miért is, az december 20-tól kiderül a mozikban!

Helga (Schell Judit) mindig bevonzza a fura pasikat, nincs ez másként Józseffel (Rudolf Péter) sem, aki valamit nagyon titkol előle. A filmrészletben egy romantikusan eltöltött vacsora utáni pillanatba leshetünk be.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/17491821_a88f15ca1c48ff5e33589b27424d670d_l.jpg

Négy nő, négy szerelem, négy kapcsolat bontakozik ki előttünk ebben a könnyed, szórakoztató filmben, mely megannyi félreértett helyzetet, és humoros fordulatot tartogat.

Helgának, a sztár-műsorvezetőnek egyre gyanúsabb, hogy sármos szerelme nem engedi át a hálószobája küszöbén. Vera nem szeretne választ adni férjének a nagy kérdésre: vajon kire ütött ez a gyerek? Szilvi, a holtomiglan-holtodiglan kimondására vágyó fiatal nő egy különös parti kellős közepén találja magát jövendőbelijével. Flóra pedig nyomozni kezd exrendőr bátyja segítségével, hogy megtudja hittantanár férjének féltett titkát.

A Szajki Péter rendezésében készült film főszerepeiben Schell Judit, Gubík Ági, Tompos Kátya, Lovas Rozi, Rudolf Péter, Stohl András, Mészáros Béla, Keresztes Tamás, Kovács Patrícia, és Schmied Zoltán látható. A Nejem, nőm, csajom (16E) december 20-tól a mozikban! 

Frissítés magyar poszterrel!

NNCS_B1_Final_16_ONLINE.jpg

süti beállítások módosítása