Miután felfedezik, hogy „Elfajzottak” – olyan emberek, akik nem illeszkednek be az öt társadalmi minősítésbe, vagy „frakcióba” – Tris (Shailene Woodley) és Négyes (Theo James) elmenekülnek Jeanine (Kate Winslet), a hataloméhes Műveltek (Erudite) frakcióvezetője elől. Miközben az áruló Bátrak (Dauntless) csapatai Jeanine parancsára Elfajzottak után portyáznak a disztópikus Chicago romjai között, Tris és Négyes átkutatják az egész várost remélve, hogy szövetségesekre találnak a többi frakció, a Barátságosak (Amity), az Őszinték (Candor), az Önfeláldozók (Abnegation) és a Bátrak (Dauntless), valamint a lázadó és elszegényedett tömegű „Csoport nélküliek” (Factionless) között. Bár Trisnek a szíve szakad meg és a bűntudat is sújtja családtagjai és barátai erőszakos halála miatt, megpróbálja kiderteni a titkot amit szülei az életük árán védtek – a titkot, ami megmagyarázná, hogy Jeanine miért akarja őt bármi áron elkapni. Miközben kétségbeesetten próbálja elkerülni, hogy mégtöbb fájdalmat okozzon szeretteinek, Trisnek a legsötétebb félelmeivel kell megbírkóznia egy sor majdnem lehetetlen kihívás során ahhoz, hogy feltárja az igazságot a múltról, és végső soron a világuk jövőjéről.

bbm_insurgent_final_movie_pack_cc_hd_1080x1920px.jpg

A futurisztikus akció-kalandfilmet Atlantában forgatták, „A beavatott-sorozat: A lázadó” rendezője Robert Schwentke, a forgatókönyvet Brian Duffield és az Oscar-díjas Akiva Goldsman és Mark Bomback írták Veronica Roth azonos című regénye alapján. A főszerepekben Golden Globe Díjra® jelölt Shailene Woodley, Theo James és az Oscar-díjas Kate Winslet. Oscar-díjas Octavia Spencer, Oscar-jelölt Naomi Watts valamint Daniel Dae Kim csatlakoztak a visszatérő szereplőtagokhoz, mint Jai Courtney, Ray Stevenson, Zoë Kravitz, Miles Teller, Ansel Elgort, Maggie Q, és Mekhi Phifer. Új fiatalok is csatlaktoztak, mint például Emjay Anthony, Keiynan Lonsdale, Rosa Salazar, Suki Waterhouse és Jonny Weston is.

A film producerei Douglas Wick és Lucy Fisher a Red Wagon Entertainment-től, valamint Pouya Shahbazian. A főproducerek Todd Lieberman és David Hoberman a Mandeville Films zászlaja alatt, valamint Neil Burger és Barry Waldman. Roth mint főproducerként is részt vállalt a filmben. Az operatőr Florian Ballhaus („A könyvtolvaj” - The Book Thief, RED). A látványtervező Alec Hammond (Non-Stop, RED), a jelmeztervező pedig Louise Mingenbach („Superman visszatér” - Superman Returns, „X-Men: Az eljövendő múlt napjai” - X-Men: Days of Future Past). A zenéjét Joseph Trapanese („Transformers: A kihalás kora” - Transformers: Age of Extinction, „Feledés” - Oblivion) szerezte. A hangmérnök Randall Poster. A másodlagos rendező és vizuális effektek felügyelője: James Madigan (Iron Man 2, RED). Társproducerek voltak Veronica Roth, John Wildermuth és Charlie Morrison. A szereposztási igazgatók Mary Vernieu, CSA és a Venus Kanani, CSA.

A „Beavatott-sorozat: A lázadó” 2D-s, valamint digitálisan újra-masterelt változatban, Digitális 3D-ben, IMAX® 3D és RealD 3D kiadásokban 2015, március 20-án jelenik meg az amerikai mozikban.

A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit.  Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát…

10659106_577695922333475_7580013291799013438_o.jpg

Új és hosszabb featurette érkezett a Summit Enrertainment jóvoltából, amely A lázadó világába nyújt bepillantást a szereplők és a stáb segítségével.

A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Shailene Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (Theo James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Kate Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát… Bemutató: március 19.

A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát…

A Beavatott trilógia második részében Trisnek újra szembe kell néznie belső démonjaival és folytatnia kell harcát a társadalmi rendszer ellen.

10928969_638691472924247_8544697630572537199_o.jpg

Insurgent poszterek

Címkék: előzetes poszter Insurgent

2015.01.24. 12:48

Öt plakát és egy sneak peek a Shailene Woodley főszereplésével készült nagysikerű Beavatott sorozat folytatásához.

Shailene Woodley, Theo James, Ansel Elgort, Kate Winslett és Jai Courtney főszereplésével készült izgalmas, látványos akció-sci-fi márciustól a mozikban!

Megérkezett az első trailer magyar nyelvű változata.

2015 tavaszán folytatódik Shailene Woodley főszereplésével készült nagysikerű Beavatott sorozat! A Lázadó című akciódús sci-fiben ezúttal Trisnek az egész rendszerrel és önmagával is meg kell küzdenie... Új szövetségesek és régi ellenfelek veszik őt körül, és mindent megtesz azért, hogy elérje céljait!

10864001_611624212297640_3922777111723877767_o.jpg

1798897_607783416015053_2693467352069774272_o.jpg

Megérkezett A beavatott folytatásának teasere.

insurgent_ver9_xxlg.jpg

A lázadó (Insurgent) poszterek

Címkék: poszter Insurgent

2014.10.29. 18:33

Kaptunk nyolc plakátot A beavatott folytatásához.

süti beállítások módosítása