Adam (Joseph-Gordon-Levitt) 27 éves, egy rádiónál dolgozik, és bár barátnőjével vannak néha gondok, alapvetően elégedett az átlagos életével. Egészen addig a pillanatig, amíg egy rutin orvosi ellenőrzés során kiderül, rákbeteg.  Élete egyik napról a másikra gyökeresen felfordul, de a sokkot követően úgy dönt, felveszi a harcot a kórral. A kalandos, sokszor vicces úton legjobb barátja Kyle (Seth Rogen) és terapeutája Katherine (Anna Kendrick) támogatják kitartóan.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/15856733_15bce1a3a4a2b7edf0256754a6abfdd0_m.jpg

A remek szereplőgárda mellett elsősorban amiatt néztem meg a filmet, mert a tartalma alapján nagyon hasonlónak tűnt a kiváló Életrevalókhoz. És bár a felállás egy kicsit más, itt is egy súlyos betegségről  van szó, amit azok segítenek leküzdeni Adamnek, akik igazán szeretik őt. Joseph Gordon-Levittól már gyakorlatilag elvárás a nagyszerű alakítás, és Adam karakterét is hitelesen formálja meg. Seth Rogenről tudjuk, hogy a laza fazonok állnak neki a legjobban, és Kyle is ebbe a sorba tartozik, ő a maga módján próbál segíteni a barátján. Anna Kendrick pedig amellett, hogy kiváló színésznő, egyszerűen tüneményes jelenség, és ez ebben a szerepben különösen jól érvényesült. De mindenképp meg kell említeni az Adam két idősebb sorstársát alakító Matt Frewert és Philip Baker Hallt, akiknek szintén jó pár emlékezetes pillanatot köszönhetünk.

A színészek mellett a forgatókönyvet is csak dicsérni lehet, és a másfél órás játékidő is előny, mert nincs semmi túlhúzva, és hiányérzetünk sem lehet. A zenék is hozzátesznek a hangulathoz, minden jelenethez sikerült a megfelelő dalt kiválasztani. A Fifti-fiftit mindenkinek érdemes megnéznie, mert bár egy komoly témát mutat be és el is gondolkodtat, mégis könnyed tud maradni, és egy különleges filmélménnyel leszünk általa gazdagabbak. 8/10.

Fifti-fifti (50/50) magyar poszter

Címkék: 5050

2011.11.15. 15:36

Adam (Joseph-Gordon-Lewitt) 27 éves, egy rádiónál dolgozik, és bár barátnőjével vannak néha gondok, alapvetően elégedett az átlagos életével. Egészen addig a pillanatig, amíg egy rutin orvosi ellenőrzés során kiderül, rákbeteg.  Élete egyik napról a másikra gyökeresen felfordul, de a sokkot követően úgy dönt, felveszi a harcot a kórral. A kalandos, sokszor vicces úton legjobb barátja Kyle (Seth Rogen) és terapeutája Katherine (Anna Kendrick) támogatják kitartóan.

Saját tapasztalatok ihlették a Fifti-fifti című alkotást, mely különleges történet a barátságról, a szerelemről, a túlélésről és a szokatlan szituációk szülte humorról. A sztori a forgatókönyvíró Will Reiser saját rák elleni küzdelmének történetéből táplálkozik, és arra emlékeztet minket, hogy a barátság és a szeretet, mindegy mennyire bizarr is a helyzet, a legnagyszerűbb gyógyír.   „Épp a Da Ali G show-n dolgoztunk együtt Will-lel, nem sokkal azután, hogy megtudta, beteg” – emlékszik vissza Seth Rogen, főszereplő és producer – „Sokkoló, szomorú, zavaros és annyira elcseszett volt ez a szituáció, de egyszerűen nem tudtunk nem viccelődni, folyamatosan vicces dolgok történtek. Amikor Will jobban lett, úgy gondoltunk valami jót kell kihoznunk ebből az egészből, így rá kellett vennünk, hogy írjon a saját története, tapasztalata alapján egy forgatókönyvet. Valójában egy olyan filmet akartunk készíteni, ami épp olyan vicces, szomorú, reményteljes és őszinte, mint amin mindannyian keresztülmentünk. Amint elkészült a forgatókönyv, szenvedélyünké vált ez a projekt. Sokat segített nekünk abban, hogy Will harcát és ezzel kapcsolatban a saját élményeinket is feldolgozzuk.” [feliratos bemutató]

BEMUTATÓ: 2011. december 22. Magyarországon forgalmazza a Fórum Hungary Kft.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13814623_d46da66a636a5361d8a65f8f6922a82e_xl.jpg

50/50 Trailer #2

Címkék: 5050

2011.08.12. 14:51

Kijött Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért) 50/50 című dramedyjének második bemutatója.

Tervezett hazai bemutató: október 20. Forgalmazza: Fórum Hungary.

50/50 magyar feliratos bemutató

Címkék: 5050

2011.07.16. 00:02

A Fórum Hungary forgalmazásában kerül idehaza mozikba az 50/50 című dráma, melyhez elkészült a magyar feliratos bemutató.

50/50 poszter

Címkék: 5050

2011.07.13. 13:36

A bemutató után posztert kapott Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért) 50/50 című dramedyje, melyben Seth Rogen, Joseph Gordon-Levitt, Anna Kendrick és Bryce Dallas Howard lesz látható főszerepben.

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/12355393_6c0c0bbcc9786a3195ee366d6212c267_xl.jpg

50/50 Trailer

Címkék: 5050

2011.05.27. 22:51

A Summit Entertainment szeptember 30-án mutatja be Jonathan Levine (Majd meghalnak Mandy Lane-ért) rendezésében az 50/50 (korábban I’m with Cancer) című dramedy-t melyben Seth Rogen, Joseph Gordon-Levitt, Anna Kendrick, Bryce Dallas Howard, Anjelica Huston és Philip Baker Hall lesz látható. Rogen egy olyan férfit alakít, aki megtudja, hogy rákos, de igyekszik derűsen hozzáállni a dolgokhoz.



Ha jól emlékszem a blogon még nem volt szó a Summit Entertainment, I’m with Cancer (Rákos vagyok) című vígjátékról, melyet Will Reiser forgatókönyve alapján Jonathan Levine rendezett. Főbb szerepekben Joseph Gordon-Levitt, Seth Rogen(Ananász expressz), Anna Kendrick (Alkonyat, Egek ura), Bryce Dallas Howard, Anjelica Huston  és Philip Baker Hall lesz látható.  2010. februárban kezdődött a produkció forgatása Vancouverben, és ha minden jól megy akkor még ebben az évben debütál a vásznakon. A történet Will Reiser (igaz története és regénye alapján) tévés producer rákkal való sikeres megküzdését meséli el vígjátéki formában.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7518405_ce361670f7d9481a69334d1eb186dac1_m.jpg

süti beállítások módosítása