Hírek röviden 09. 17.

Címkék: hírek röviden

2015.09.17. 15:26

  • Ice Cube írt alá Scrooge szerepére a Humbughoz, mely a Karácsonyi ének modernizált változata lesz. A rendezői poszt Tim Storyé.
  • Benicio Del Toro korábban azt mondta, negatív karaktere lesz a Csillagok háborúja VIII-ban, most azonban visszakozott ettől a kijelentésétől, így elképzelhető, hogy valami változás történt.
  • Egy új hír szerint Brainiac mégsem Az Acélember 2-ben tűnik majd fel, hanem a kétrészes Az Igazság Ligája fő gonosza lesz.
  • Ruben Fleischer (Zombieland) rendezésében készül el a The Revenger című akció-vígjáték, melynek főszerepére Liam Neeson írt alá.
  • A tervezettnél később kezdődik a Gambit forgatása, és ez bizony rendezőcserével jár, Rupert Wyatt ugyanis így egyéb teendői miatt nem tudja levezényelni a filmet.
  • Érkezik a Stephen King regénye alapján készülő A köd sorozatváltozata, mely a regényhez és a filmhez egyaránt hű lesz.
  • Jesse Eisenberg az egekig magasztalta a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalát, és különösen Chris Terrio forgatókönyvét emelte ki, aki gondoskodott róla, hogy a film kellően komoly legyen. Eisenberg továbbá azt is kijelentette, hogy Lex Luthort tartja eddigi legjobb szerepének.
  • Egyes hírek szerint a Tűzgyűrű 2-ből belátható időn belül nem lesz semmi.
  • A King Kong: Skull Islandben utalást tesznek majd a Monarch nevű szervezetre, ami természetesen nem csupán véletlen lesz, ugyanis ezzel a filmmel vezetik majd fel a Godzilla vs. King Kongot, amelyben a két legendás lény végre összecsap.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr327795550

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása