Demóna (12E) bannerek

Címkék: poszter Maleficent

2014.04.12. 20:09

2014. június 5-én mutatják be a hazai mozik a Walt Disney Studios Demóna című látványos fantasy-kalandfilmjét, amely a szintén Disney-rajzfilm, a Csipkerózsika főgonosza, Demóna (angolul: Maleficent) eddig ismeretlen történetét tárja elénk egy modern élőszereplős feldolgozásban. A gyönyörű és tisztaszívű fiatal lány, Demona (Angelina Jolie) idilli körülmények közt nevelkedik egy békés erdei királyságban, egy nap azonban egy hadsereg szállja meg a környéket, megtörve a vidéken uralkodó harmóniát. Demona azonban kiáll a népért, és a királyság legelhivatottabb védelmezője lesz. Nem sokkal később viszont könyörtelen árulás áldozatává válik, amelynek hatására addig tiszta szíve kővé változik. A lány és a megszálló király örököse közt ádáz küzdelem veszi kezdetét, Demóna pedig bosszúból megátkozza ellenfele újszülött kislányát, Csipkerózsikát. Ahogy a gyermek kezd felcseperedni, Demóna kénytelen rádöbbenni, Csipkerózsika kezében van a királyság békéjének és egyben talán saját boldogságának kulcsa is.

84301570-bb48-11e3-9dc6-c351df2837bc_MALEFiCENT-WORLD_RGB.jpg

maleficent_ver7_xxlg.jpg

Godzilla új plakátja

Címkék: poszter Godzilla

2014.04.12. 19:47

hr_Godzilla_24.jpg

GONE GIRL Trailer Sneak Peek

Címkék: előzetes Gone Girl

2014.04.12. 19:45

Hamarosan érkezik David Fincher (A tetovált lány, Social Network - A közösségi háló) Gone Girl című regényadaptációjának előzetese.

1658616_643036122442366_4190239918663947309_o.jpg

If I Stay still

Címkék: If I Stay

2014.04.12. 19:43

A Warner Bros. Pictures (MGM) augusztus 22-én mutatja be R.J. Cutler If I Stay című drámáját, melyben Chloe Grace Moretz, Mireille Enos és Jamie Blackley kapott szerepet. A történet egy fiatal zenészről szól, aki Oregonban egy halálos kimenetelű autóbaleset áldozata lesz.

PHAkejhjCyltDE_1_l.jpg

Hírek röviden 04.12.

Címkék: hírek röviden

2014.04.12. 13:52

  • Baz Luhrmann rendezheti a Kung Fu filmet.
  • Egyes hírek szerint Jon Hamm lesz a képregényekből ismert Negan a The Walking Deadben.

NEh1IRdlOBrbkn_2_b.jpg

  • Justin Long elárulta, hogy Johnny Depp is szerepelni fog Kevin Smith Tusk című horrorjában.
  • Gerard Butler kapta a Geostorm című sci-fi főszerepét, melyben egy műholdtervezőt fog alakítani, aki kénytelen testvérével az űrbe utazni, miután az összes műhold meghibásodik. Hamarosan kiderül, hogy mindez egy, az amerikai elnök ellen irányuló összeesküvés része.
  • Bryan Singer azt ígéri, hogy bár az X-Men: Az eljövendő múlt napjai a 20th Century Fox legnagyobb dobása lesz az Avatar óta, az Apocalypse-szal még ezen is túltesznek majd. A két film egyébként szorosan kapcsolódni fog egymáshoz, de Singer szerint Az eljövendő múlt napjaiban nem lesznek annyira feltűnőek a következő részre utaló jelek.
  • Michael Bay megerősítette, hogy a Transformers: A kihalás kora valóban egy új trilógia első része lesz.

Hercules clip #1

Címkék: Hercules

2014.04.11. 20:06

Az első jelenet a a Budapesten forgatott Herculesből.

Nemzetközi előzetes Scott Derrickson filmjéhez.

 Kijött Charles Martin Smith Delfines kaland című 2011-es filmje folytatásának előzetese.

10258745_806103126075395_670167872743278798_o.jpg

Új előzetes Thomas Carter When the Game Stands Tall című sportdrámájához.

11911_641464132576159_8158706116670968652_n.jpg

Csütörtök este Londonban tartották meg A csodálatos Pókember 2. (12) (The Amazing Spider-Man 2., hazai bemutató: május 1.) premierjét, amelyet egy live stream rendszeren keresztül az egész világ élőben követhetett. A vörös szőnyegen felvonult a gyönyörű Emma Stone, Andrew Garfield, az Electrót alakító Jamie Foxx, a film rendezője Marc Webb, továbbá a fiatal Harry Osbornt játszó Dane DeHaan és a Marvel két producere, Avi Arad és Matt Tolmach is.

10152556_10152305223419701_130576463_n.jpg

A premieren összegyűlt hatalmas tömeg izgatottan várta a sztárokat, többen be is öltöztek kedvenc szuperhősüknek. A színészek óriási lelkesedéssel fotózkodtak a rajongókkal és osztogattak aláírásokat, ráadásul Jamie Foxx igazi parti hangulatot teremtett, mikor elkezdett énekelni, majd egy rövid időre elfoglalta a DJ pultot is.
IC Press

amazing_spiderman_two_ver14_xlg.jpg

Mad és Kelly fiatal házasok. Életük fenekestül felfordul, mikor a szomszédságba új lakók költöznek…

NcasHnr.jpg

Neighbors Red Band Trailer #2

A Focus Features július 18-án mutatja be egyes amerikai mozikban Zach Braff (A régi környék) Wish I Was Here című dramedyjét, amit a Kickstarter segítségével hozott össze. Főbb szerepekben Zach Braff, Kate Hudson, Mandy Patinkin, Josh Gad, Ashley Greene, Joey King és Pierce Gagnon lesz látható.

1957731_640008396093249_3160549134005969921_o.jpg

Channing Tatum és Jonah Hill ezúttal az egyetemen folytatják.

1655310_603398913082743_350313706_o.jpg

A mutánsok köztünk élnek. Ez így volt a múltban is, és így lesz a jövőben is. Legfeljebb nem ebben a sorrendben. Az alternatív jövőt, a mutánsok és emberek közti háború újabb fejezetét bemutató filmben az X-Men-mozik mindkét generációja játszik: a több, egymást keresztező idősíkon bonyolódó történetben Xaiver professzor tanítványainak nemcsak az emberekkel és az emberekben örök ellenséget látó mutánsokkal kell megküzdeniük – immár robotokat is bevetnek ellenük.
A sok mutánsnak és a sok harcnak egyetlen célja van: meg kell akadályozni egy a jövőben készülő katasztrófát. De erre csak egyféleképpen van lehetőség: meg kell változtatni a múltat.

Az X-Men-filmek összes legendája együtt kezeskedik azért, hogy a sorozat leglátványosabb és legizgalmasabb része készült el.

A FILM SZINKRONOS 3D, 2D ÉS  3D OV VERZIÓBAN KERÜL BEMUTATÁSRA

10003805_805304846163735_5111679736922815298_o.jpg

Főszereplők: Jennifer Lawrence, Hugh Jackman, Michael Fassbender, Nicholas Hoult, Anna Paquin, Ellen Page, James McAvoy, Halle Berry, Ian McKellen, Patrick Stewart. Zene: John Ottman. Operatőr: Newton Thomas Sigel.  Látvány: John Myhre. Írta: John Byrne, Chris Claremont, Simon Kinberg, Matthew Vaughn. Rendezte: Bryan Singer

Mozibemutató: 2014. május 22.
Eredeti cím: X-Men: Days of Future Past
Színes amerikai film
Műfaj: sci-fi / akció
Gyártó: Twentieth Century Fox
Játékidő:
Korhatár: 12E

EW aktuális címlap

A B13 – A bűnös negyed (2004) francia akciófilm amerikai remake-je.
Egy rendőr beépül a város legveszélyesebb bűnszövetkezetébe, hogy elhárítson egy bombaveszélyt...

1932641_459974067438995_7517876230366069158_o.jpg

süti beállítások módosítása