Az éjszaka folyamán kerül megrendezésre a 85. Oscar-díjátadó. A vörös szőnyeges bevonulás 1-kor, maga a ceremónia pedig 2:30-veszi kezdetét. Ahogy azt már megszokhattátok tőlünk, idén is lesz LIVE BLOG, illetve az este folyamán jelentkezünk még stream linkekkel is, ahol élőben tudjátok majd követni a gálát.

2:31 - Seth MacFarlane a színpadon, és máris megmagyarázza, miért nem jelölték Ben Afflecket a legjobb rendező kategóriában: a film annyira titkos volt, hogy az Akadémia arra sem jött rá, ki rendezte.

2:36 - Maga Kirk kapitány jelentkezett be, hogy megakadályozza, hogy Seth MacFarlane teljesen elrontsa a gálát. Szerinte ezt is Tina Feynek és Amy Poehlernek kellett volna vezetnie.

2:39 - MacFarlane énekel, Charlize Theron és Channing Tatum pedig táncolnak.

2:42 - Daniel Radcliffe és Joseph Gordon-Levitt duettezik.

2:47 - A tavalyi év legjobb női mellékszereplőnője, Octavia Spencer a színpadon.

2:50 - A legjobb férfi mellékszereplő díját Christoph Waltz kapja. Ezzel a mérlege két jelölés/két győzelem. Az elsőt szintén Tarantinónak és a Becstelen brigantykban nyújtott alakításának köszönhette, ezúttal pedig a Django elszabadulnak.

2:55 - Paul Rudd és Melissa McCarthy érkezik a színpadra.

2:58 - A legjobb animációs rövidfilm díját a Paperman kapja.

2:59 - A legjobb animációs film a Merida, a bátor lett.

3:01 - Reese Witherspoon mutatja be a Nyomorultakat, a Pi életét és A messzi dél vadjait.

3:05 - A Bosszúállók a színpadon, hogy átadják a legjobb operatőrnek járó díjat. A Pi élete kapja.

3:10 - A legjobb képi effektus díját is a Pi élete kapja.

3:17 - Jennifer Aniston és Channing Tatum adják át a legjobb kosztümtervezésért járó Oscar-díjat. Az Anna Karenina kapja.

3:19 - A legjobb smink és maszk díját a Nyomorultak kapja.

3:21 - Halle Berry a színpadon, James Bond 50. évfordulójának ünneplése következik.

3:32 - A Django elszabadul szerelmespárja, Kerry Washington és Jamie Foxx a színpadon. Tőlük kapja meg a legjobb rövidfilmnek járó díjat a Curfew.

3:35 - A legjobb rövid dokumentumfilm az Inocente.

3:37 - Liam Neeson mutatja be a következő három legjobb film jelöltet: Az Argo-akciót, a Lincolnt és a Zero Dark Thirty-t.

3:43 - Ben Affleck adja át a legjobb dokumentumfilmnek járó díjat. A Searching for Sugarman kapja.

3:50 - Jennifer Garner és Jessica Chastain lép a színpadra. A legjobb idegen nyelvű film díja következik. Nem meglepő módon a Szerelem kapja.

3:53 - John Travolta lép színpadra a tőle megszokott lazasággal, hogy az elmúlt 10 év legjobb musicaljeit méltassa.

4:09 - Zoe Saldana és Chris Pine a színpadon. A már korábban átadott tudományos díjakból mutatnak be néhányat.

4:11 - Seth MacFarlane Tedjének főhősei, Mark Wahlberg és maga Ted a színpadon.

4:13 - A legjobb hangkeverés díja a Nyomorultaké.

4:15 - A legjobb hangvágás díja a Zero Dark Thirtyé. De kap egyet a Skyfall is.

4:20 - Az Oscar-díjas Christopher Plummer érkezik.

4:23 - A legjobb női mellékszereplő Anne Hathaway a Nyomorultakban nyújtott alakításért. Ez volt a második jelölése, az elsőt a Rachel esküvőjében nyújtott alakításáért kapta.

4:30 - Az Akadémia elnöke beszél a pár éven belül elkészülő Akadémiai Múzeumról, melyet véleménye szerint az egész világnak látnia kell.

4:32 - Sandra Bullock jön, hogy átadja a legjobb vágás díját. Az Argo-akció kapja.

4:35 - Jennifer Lawrence konferálja fel Adele-t, aki a Skyfallt fogja elénekelni.

4:44 - Nicole Kidman mutatja be a Napos oldalt, a Django elszabadult és a Szerelmet.

4:48 - Egy vámpír és egy varázsló a színpadon: Kristen Stewart és Daniel Radcliffe.

4:49 - A legjobb látványtervezés díja a Lincolné.

4:51 - Salma Hayek jelenti be a már korábban átadott tiszteletbeli Oscar-díjakat.

4:57 - George Clooney konferálja fel az elmúlt évben elhunytak megemlékező videóját.

5:09 - A Chicago főszereplői lépnek színpadra.

5:11 - A legjobb filmzene a Pi életéé.

5:16 - A legjobb betétdal Adele-től és Paul Epworth-től a Skyfall.

5:23 - Charlize Theron és Dustin Hoffman a színpadon, hogy átadják a forgatókönyves díjakat.

5:25 - A legjobb adaptált forgatókönyv Chris Terrióé Az Argo-akciónak köszönhetően.

5:27 - Mr. Tarantino veheti át a legjobb eredeti forgatókönyvért járó Oscar-díjat a Django elszabadulért.

5:33 - Két igazi legenda a színpadon: Jane Fonda és Michael Douglas.

5:35 - A legjobb rendező Ang Lee.

5:41 - A tavalyi év legjobb férfi főszereplője, Jean Dujardin érkezik.

5:44 - A legjobb női főszereplő Jennifer Lawrence a Napos oldalban nyújtott alakításáért. Ez volt a második jelölése, az elsőt a Winter's Bone-ért kapta.

5:45 - Ehhez nincs is mit hozzáfűzni: Meryl Streep lép a színpadra.

5:48 - A legjobb férfi főszereplő Daniel Day-Lewis. Ő az első férfiszínész, aki háromszor tudott nyerni a főszereplő kategóriában.

5:52 - Az utolsó díj átadására egy újabb legenda érkezik: Mr. Jack Nicholson. Virtuálisan maga a First Lady, Michelle Obama is beszáll.

5:56 - A legjobb film Az Argo-akció.

Köszönjük a figyelmet!

képek a vörös szőnyeges bevonulásról és magáról a díjátadóról:

f006b6a47f0911e2925f22000a1fb71a_7.jpg

d1f4e37c7f0711e29ae122000a1f9a03_7.jpg

Hírek röviden 02.24.

Címkék: hírek röviden

2013.02.24. 14:49

  • Mégsem Joe Carnahan fogja rendezni a Bosszúvágy remake-jét, ugyanis az MGM Bruce Willist szeretné a főszerepben látni, ám a direktornak más elképzelései voltak.
  • Matthew Vaughn producerként vesz majd részt a Fantasztikus négyes reboot munkálataiban.
  • Famke Janssen és James Marsden is visszatérnek az X-Men: Days of Future Pastban. Bryan Singer azt is elmondta, hogy Peter Dinklage nem Puckot és nem is egy CGI karaktert fog játszani a filmben, hanem egy titokzatos figurát.
  • Kevin Feige, a Marvel elnöke azt mondta, hogy a Captain America: The Winter Soldier egy politikai thriller lesz.
  • Jack Nicholson és Dustin Hoffman is színpadra lépnek majd a ma esti Oscar-gálán.
  • Két új premierdátum: The Way, Way Back - július 5, Turkeys - november 1.
  • Andy Garcia, Bruno Mars, Kristin Chenoweth, Rita Moreno, Amandla Stenberg, Rachel Crow, Pierce Gagnon és Natalie Moralas is szinkronizálni fognak a Rio 2-ben.
  • A Fox 2000-hez kerültek Nicholas Sparks The Longest Ride című regényének megfilmesítési jogai. A filmmel igyekeznek gyorsan haladni, hogy 2015-ben mozikba kerülhessen.
  • Kodi Smit-McPhee csatlakozott a Dawn of the Planet of the Apes stábjához, így a Let Me In után ismét együtt dolgozhat Matt Reeves rendezővel.
  • A Weinstein Company fogja forgalmazni a Mandela: Long Walk to Freedom című életrajzi filmet, melyben Idris Elba és Naomie Harris alakítják a Mandela házaspárt.

Arany Málna 2013 - Nyertesek

Címkék: arany málna

2013.02.24. 12:34

Kihirdették az Arany Málna (Golden Raspberry Award) „győzteseit”, azaz az elmúlt év legrosszabb filmes teljesítményeit díjazták.

Igen, igen tudom. Nem írtam sokáig, de mentségemre legyen hozva, hogy tanultam. Több szó ne is essék rólam, nálamnál izgalmasabb a Kukás-zacsiban futkározó dilinyós tag, aki próbál egy veszett ügyet szó szerint visszatáncolni egy csajjal akinek meghalt a férje ezért lefeküdt mindenkivel a munkahelyén. De tényleg, mindenkivel (Fiú, lány & egyéb). Silver Linings Playbook (Napos oldal) kritika.

Nagyjából fent leírtam a történetet, de akiknek ez nem elég adok még egy kis ízelítőt ennek az őrült storynak a fonalvezetéséből... Tehát képzeljük el, hogy rányitunk a feleségünkre, aki egy munkatársunkkal épp megcsal minket, majd jól agyonverjük (mármint a munkatársunkat) bekerülünk kb 9 hónapra egy diliházba, frissen szabadulunk és összefutunk egy csajjal (Persze ez a csaj sem százas), ez a lány táncolni akar velünk, cserébe FedEx szintű szolgáltatást nyújt. Ha ez mind el van képzelve akkor tudjuk milyen lehetett Pat (Bradley Cooper) helyzete. Az őrült nő pedig Tiffany (a.k.a. Jennifer Lawrence). Volt még Robert De Niro alias Pat Apucija, de nem tudtam belefűzni az ő szerepét a fenti gondolatfonalba, de ő egy szerencsejátékos fociőrült.

Meg kell mondanom, hogy nem sok kedvem volt ehhez a filmhez, de a végére egészen megszerettem. Ha pár szóval kéne jellemezni a filmet akkor: Zajos, őrült, love-story. Zajos, mert mindig vagy valaki ordibál/verekszik(magával) vagy veszekednek egymással. Őrült, mert őrültekről szól. Love-story, mert mindenki szeret mindenkit, a végén happy-end és puszi-puszi boldogan élünk amíg meg nem halunk.

A kamerakezelés/zene/effektek itt nem játszanak különösebb szerepet. Nem egy Akciófilm. Ami itt igazán számított az a forgatókönyv és a színészek (Mint a régi szép időkben). Ezért is tetszett a film mert itt tényleg a színészi munka és maga a forgatókönyv volt a mérvadó. Jennifer Lawrence, Bradley Cooper & Robert De Niro igazán kitettek magukért. Robert De Niro-nak volt már hasonló szerepe, Jen & Bradley nem igazán játszottak még ennyire instabil személyiséget, de sikerült mindkettőnek helytállnia.

Ami engem igazán megfogott az a történet (ezt a könyvet azért nem olvasom el). Habár két társadalomba-nem-való személyről szól, azért mielőtt ítélkezünk gondoljuk át, hogy pontosan milyen is a társadalmunk. Ki is a bolond? Azok, akik a társadalmat képzik vagy azok, akiket kikiáltunk bolondnak. Tiffany és Pat elvesztettek valamit, amitől mindkettejük szíve majd’ meg szakadt végül rájöttek, hogy két bezárt ajtó összenyit két szobát. Ha a film nyelvére fordítanám a napi bölcsességemet: Mindennek van napos oldala (Amit Pat keres is).

Nehéz egy ilyen történetet nem-klisésre írni, szerintem viszont sikerült kerülni a kliséket amennyire lehetett. “Az író egy klisé-aknamezőre lépett és a végén csupán egy lábát vesztette el” (Ezt én mondtam, csak tök jól néz ki idézőjelben)

Summa Summarom: A film jó, a könyvet nem olvastam, de az is biztos jó. Ami itt nagyot ütött az ugye maga a story (Vagyis a könyv) és a színészek. Ajánlom azoknak, aki szeretik az igazán kalandos love-story stílust, akik szeretnek a valósághoz igen közeli képet látni vásznon és ajánlom az unokatestvéremnek. 

Tanulság rovat következik: 1. Táncolni jó. 2. Ne ordibáljunk az éjszaka közepén, mert felkelnek a szomszédok és ránk hívják a zsarukat. 3. Srácok, az első randin soha, ismétlem soha nem mondjátok azt egy nőnek, hogy őrültebb mint ti...

9/12 

Wexylum

Fede Alvarez Gonosz halott (Evil Dead) újrájához kaptunk új posztert és jelenetképeket. Plusz infó, hogy a tervezett hazai bemutató június 27-e.

14779_527020647320598_1489522981_n.jpg

Március 1-jén Az óriásölő (Jack the Giant Slayer) előtt debütál a Másnaposok 3 (The Hangover Part III) teaser trailere.

856919_10151332295080765_1205020722_o.jpg

A Warner Bros. Pictures november 15-én mutatja be Peter Segal (Zsenikém - Az ügynök haláli, Csontdaráló, Az 50 első randi) Grudge Match című dramedyjét, melyben Sylvester Stallone és Robert De Niro két kiöregedett bokszolót alakít, akik úgy döntenek, egy utolsó meccs erejéig visszatérnek a ringbe, hogy rendezzék a köztük lévő ellentéteket. További szerepekben feltűnik még Kevin Hart, Kim Basinger, Alan Arkin és Jon Bernthal is.

8938a9e47c8b11e293a222000a1fb70a_7.jpg

A fiatal író, Sal Paradise élete egyik pillanatról a másikra felpezsdül, amikor megismeri a szabad szellemű Dean Moriarty-t. Közös utazásuk kitörölhetetlen nyomot hagy benne. Walter Salles filmje.

Közvetlenül apja halála után Sal Paradise, egy feltörekvı New York-i író találkozik Dean Moriarty-val, egy lehengerlı stílusú, elbővölı ex-szélhámossal, akinek a rendkívül felszabadult és egyben rendkívül vonzó Marylou a felesége. Arra ítéltetve, hogy ne beszőkült életet éljenek, a két barát megszakítja minden addigi kapcsolatát és útra kel Marylou-val. Éhezve a szabadságra, a három fiatal elindul, keresvén a világot, új találkozásokat és önmagukat...

17996977_0e82d1984e42bc6c92f0f22bab0e7aec_xl.jpg

17996979_9e058e7b1488caa298c4f3bfa8254cf7_xl.jpg

Kinek pók, kinek nem

Címkék: The Amazing Spider-Man 2

2013.02.23. 10:53

Tavaly az új Pókember óriási sikert ért el: bebizonyította, hogy bár az előző évtizedben három izgalmas film készült róla, ő mégis az egész világon be tudja hálózni a moziba járó fiatalokat. Andrew Garfield és Emma Stone – valamint a rendező, Marc Webb meg a különleges látvány mindenkit meggyőzött: érdemes volt látványosabban, izgalmasabban, fiatalosabban és több trükkel újrakezdeni. Csak egyvalakire nem voltak hatással az új szuperfilm erényei: az előző Pókember-trilógia rendezőjére, Sam Raimi-re.
– Szeretem Marc Webb-et, és nagy Emma Stone-rajongó vagyok. Meg Andrew Garfield is oké – nyilatkozta a rendező. – Ahhoz azonban mégsem voltam elég kemény, hogy megnézzem A csodálatos Pókember-t. A régi barátnőim esküvőjére sem megyek el: valahogy nem tudom az ilyesmire rászánni magam. Bocs.
Persze, sportszerűen azt is hozzátette, hogy biztosan nagyon jó a film, és sok sikert kíván az éppen most készülő folytatáshoz, A csodálatos Pókember 2.-höz (The Amazing Spider-Man 2, hazai bemutató: 2014 tavasza). Egyelőre azért megelégszik annyival, hogy a barátait kérdezgeti, ők mit szólnak a megfiatalodott szuperhőshöz. IC Press

Vin Diesel új képeket töltött fel Facebookjára.

riddick-vin-diesel-throne.jpg

Akár jót játszik, akár gonoszt, Stanley Tucci mindig felismerhető a szája sarkában bujkáló ironikus mosolyról. Az óriásölő-ben (12) (Jack the Giant Slayer, hazai bemutató: március 28.) sincs ez másképp: bár a szerepe szerint lázadó óriások élén rohamozza meg a földi világot, azért mókás, szerethető figura marad.
Pedig neki nem csak kellemes emlékei maradtak A Gyűrűk Urá-hoz hasonló látványos óriásfilm Bryan Singer vezette forgatásra.

261344_426402914111033_847446583_n.jpg

– Életemben nem lovagoltam még – vallotta be az 52 éves színész. – Volt már olyan, hogy egy film kedvéért lóhátra ültettek, de az akkor egyhelyben állt. Most meg már egy hónappal a forgatás előtt lovaglóórákat kellett vennem, utána meggyötört hátsóval kezdhettem bele a vívás- és közelharcleckékbe.
Hiába hivatkoztam a tériszonyomra, még falmászás-óráim is voltak. A végső nagy verekedésemet, amit Ewan McGregor-ral folytatok egy barlangban, három hétig forgattuk. Nap mint nap álltunk a rohanó patakban, asszisztensek locsoltak minket, hogy elég vizesek legyünk, és csépeltük egymást. Még szerencse, hogy Ewan jó fej, és munka után jól elvoltunk: családostul együtt vacsoráztunk majdnem minden este. Másnap pedig megint mentünk vissza a barlangba verekedni… via IC Press

Bullock és McCarthy az Oscar-gálán

Címkék: The Heat

2013.02.23. 08:53

A jövő hét filmes híreit biztosan az új Oscar-díjasokkal kapcsolatos érdekességek fogják megtölteni, de már most is jut minden napra néhány új meglepetés. Például az, hogy a díjat átnyújtó csinos, jól öltözött, választékos beszédű, karcsú színésznők között lesz egy alacsony, rendetlen duci nő, aki arról híres, hogy nem válogatja meg a szavait. De legalább nem lehet unatkozni a közelében. Jön Melissa McCarthy!

64228_315138821941018_1748010090_n.jpg

Amikor a múlt héten bejelentették, hogy Sandra Bullock-ot az a megtiszteltetés érte, ő olvashatja fel az egyik boldog nyertes nevét, bennfentesek már suttogni kezdték, hogy sor kerülhet rá. És tényleg: Melissa McCarthy, az egykori stand-up mester, akit a Koszorúslányok-ért tavaly Oscarra jelöltek, és a Személyiségtolvaj-jal bebizonyította, hogy bármire hajlandó egy jó poénért, Bullockkal együtt adhat át egy díjat.
A Bullock-McCarthy páros most azért különösen izgalmas, mert előzetes vélemények szerint kettejük vad rendőr-vígjátéka a Női szervek (The Heat, hazai bemutató: augusztus) könnyen az év vígjátékává válhat. Erre garancia a rendező, aki a Koszorúslányok előtt több nagyon jó tévésorozatban is dolgozott, valamint a filmtörténet talán legkevésbé összeillő párosa, amely most az Oscar-gálán is megmutathatja, milyen a humora: Bullock és McCarthy. via IC Press

Karakter poszterek és előzetes Tina Gordon Chism Peeples című vígjátékához, melyben Kerry Washington, Craig Robinson, Tyler James Williams, Ana Gasteyer, Kali Hawk, S. Epatha Merkerson, David Alan Grier és Diahann Carroll kapott szerepet. A Tyler Perry produceri felügyelete alatt készült film május 10-én kerül az amerikai mozikba.

tyler_perry_presents_peeples_xxlg.jpg

forog a The Wolverine

Címkék: The Wolverine

2013.02.23. 01:29

James Mangold legújabb fotója a Farkas forgatásáról.

the-wolverine-set-image1.jpg

Huszonöt évvel az első Die Hard-film után Bruce Willis és az általa életre keltett mindig mogorva zsaru még mindig könnyedén legyűri a világ mozijait. A legújabb, legvadabb kaland, a Die Hard – Drágább, mint az életed (16) (A Good Day to Die Hard, már a mozikban) világsikere ezt bizonyítja. A sztár előre tekint: már a következő rész lehetőségeit fontolgatja, de azért bujkál benne némi nosztalgia is. A Budapesten forgatott, moszkvai maffiózók között játszódó, 100 millió dollárból készült film hőse még meghatódik, ha az első Die Hard főgonoszára gondol.
– Kár volt megölnöm Hans Grubert – nyilatkozta Bruce Willis a londoni gálapremieren. – Alan Rickman jó társaság volt a forgatási szünetekben, és életem legjobb rosszfiúja volt, amikor forgattunk. Sajnálom, hogy nem gondolkodtunk előre: ha akkoriban tudtuk volna, hogy 25 évvel később még mindig a Die Hard lesz a toplista csúcsán, biztos hagytuk volna megszökni: nagyon jól jönne, ha valahogy visszatérhetne a hatodik részben. De hát még az elnök se tudná megmondani, mi lesz 25 év múlva. via IC Press

süti beállítások módosítása