Machete október 17-től gyilkol a mozikban!

1267128_517635684989403_1255563849_o.jpg

A tudatosan felépített marketingkampány újabb állomásához érkeztünk el: Lars von Trier A nimfomániás című, készülő filmjének negyedik részlete került most nyilvánosságra, amelyben Shia LaBeouf és Uma Thurman után ezúttal Christian Slater jut szóhoz. A jelenetet itt nézhetitek meg – egy nap alatt máris 12 ezren nézték meg a Youtube-on. A produkció ígérete szerint a következő vírusvideó október 10-én jelenik meg, az itt található hivatalos honlapon ti is naprakészen követhetitek a frissítéseket.

Lars von Trier két részesre tervezett mozijában nyolc epizódban meséli el egy nő nimfománná válását. A film igazi sztárparádét vonultat fel, A nimfomániásban szerepelni fog többek között Charlotte Gainsbourg, Stellan Skarsgård, Shia LaBeouf, Jamie Bell, Christian Slater, Uma Thurman, Willem Dafoe, Udo Kier, Jean-Marc Barr, és Caroline Goodall is. A régóta várt mozit folyamatosan találgatások veszik körül az erotikus tartalma miatt. Lars von Trier legutóbbi, Melankólia című drámája a rangos filmfesztiválon Arany Pálmát nyert, és megkapta az év legjobb európai filmjének járó Európa Filmdíjat is.

A nimfomániás magyarországi forgalmazója a Vertigo Média. A tervezett magyarországi mozibemutató 2014. január 16-án lesz.

Grudge Match Teaser poszter

Címkék: poszter Grudge Match

2013.09.28. 23:05

Plakátot kapott Peter Segal (Zsenikém - Az ügynök haláli, Csontdaráló, Az 50 első randi) Grudge Match című dramedyje.

1266663_227995777358920_1438413359_o.jpg

Homefront poszter #2

Címkék: poszter Homefront

2013.09.28. 23:04

Új plakát a Sylvester Stallone forgatókönyvéből készült thrillerhez.

homefront_ver2_xlg.jpg

TOY STORY OF TERROR! still

Címkék: Toy Story of Terror

2013.09.28. 17:07

A Disney blog tette közzé az alábbi Toy Story OF TERROR! képet, melyen Carl látható.

toy-story-of-terror-combat-carl.jpg

Michael Bay ezúttal a három főszereplőről osztott meg egy képkockát hivatalos oldalán.

4aS91Wj.jpg

A 2013-as év legnagyobb sikerű francia vígjátéka a „Borat" legjobb pillanatait idézi, némi franciás sármmal.
Frezura és Musztafa két jó szívű, Borat-hasonmás pásztor Taplisztánból, amely egy kis ország Közép-Ázsiában, melyről még soha senki nem hallott. Annak érdekében, hogy az országot a nemzetközi reflektorfénybe állítsa, a taplisztáni elnök fia úgy dönt, hogy kipróbálják a "terrorreklámot": megbízza a két, inkább naiv mint gonosz pásztort életük legfontosabb küldetésével: pusztítsák el a párizsi Eiffel-tornyot! Hogy elérjék a céljukat, át kell vágniuk az elképzelhető legellenségesebb területen: Franciaországon. Franciaország messze eltér attól, amit a leírásokból hallottunk: korzikai nacionalisták, túlbuzgó rendőrök, tisztességtelen taxisofőrök, erőszakos fociultrák, zsémbes alkalmazottak, barátságtalan pincérek, kafkai közigazgatás és orvosi műhibák ... ezek nem kímélnek senkit. Szerencsére találkoznak Marianne-nal, a fiatal és csinos riporterrel, aki illegális bevándorlónak hiszi őket, és megmutatja nekik Franciaország másik arcát: egy vendégszerető, csodálatos és nagylelkű földet, ahol az élet felhőtlen (?). Október 10-től magyar szinkronnal a mozikban!

1276326_597609716962786_1223728864_o.jpg

859152_763840820299238_1948591268_o.jpg

Tracklisting

    1. "Atlas" - Coldplay
    2. "Silhouettes" - Of Monsters and Men
    3. "Elastic Heart" - Sia (ft. The Weeknd & Diplo)
    4. "Lean" - The National
    5. "We Remain" - Christina Aguilera
    6. "Devil May Cry" - The Weeknd
    7. "Who We Are" - Imagine Dragons
    8. "Everybody Wants To Rule The World" - Lorde
    9. "Gale Song" - The Lumineers
    10. "Mirror" - Ellie Goulding
    11. "Capital Letter" - Patti Smith
    12. "Shooting Arrows At The Sky" - Santigold
    13. "Place For Us" - Mikky Ekko
    14. "Lights" - Phantogram
    15. "Angel On Fire" - Antony and the Johnsons

Magyar tévéreklám az Itt a vége (This is the End, hazai bemutató: 2013. ősze) című vígjátékhoz.

Justin Timberlake, Ben Affleck és Gemma Arterton új thrillere szeptember 26-tól a hazai mozikban!

11226_692246740802880_1723642271_n.jpg

Turbó magyar tévéreklámok

Címkék: előzetes Turbo

2013.09.27. 21:28

Három szinkronos tévéreklám a Dreamworks Animation stúdió (Shrek, a Shrek a vége, fussel véle, a Cápamese és a Túl a sövényen) legújabb animációjához.

Into the Woods stills

Címkék: Into The Woods

2013.09.27. 20:59

Majd két hete kezdődött Angliában az Into the Woods című musical-adaptáció forgatása, melyben Anna Kendrick lesz Hamupipőke. Rob Marshall (A Karib-tenger kalózai: Ismeretlen vizeken, Kilenc, Egy gésa emlékiratai, Chicago) filmjét a Walt Disney Pictures jövő Karácsonykor mutatja be.

További szerepekben látható lesz még Meryl Streep (az alábbi képen, mint boszorka), Emily Blunt, James Corden, Chris Pine, Johnny Depp, Lilla Crawford, Daniel Huttlestone, Tracey Ullman, Christine Baranski, MacKenzie Mauzy, Billy Magnussen, Tammy Blanchard, Lucy Punch, Richard Glover, Frances de la Tour, Simon Russell Beale, Joanna Riding, Annette Crosbie

kegmTEa.jpg

N2Woods-002.jpg

Foxcatcher int Teaser Trailer

Címkék: előzetes Foxcatcher

2013.09.27. 20:43

Nemzetközi előzetes Bennett Miller (Pénzcsináló) Foxcatcher című drámájához, melyben Dave Schultz olimpikon birkózó történetét ismerhetjük meg, aki gyilkosság áldozata lett. Főbb szerepekben Channing Tatum, Mark Ruffalo, Steve Carell, Sienna Miller, Vanessa Redgrave és Anthony Michael Hall lesz látható. A produkciót december 20 helyett csak valamikor 2014-ben láthatjuk.

Az Open Road Films január 17-én mutatja be Peter Lepeniotis (Kapjuk el a Mikulást!, Surly Squirrel) The Nut Job című animációját, ami egy mókusról szól, aki barátjával egy mogyoróbolt kirablását tervezi.

Szinkronhangok: Will Arnett, Brendan Fraser, Liam Neeson, Katherine Heigl, Stephen Lang, Sarah Gadon, Jeff Dunham

616424_1419042454978649_743879484_o.jpg

2009 április 7-én az USA Tengerészeti Hivatala figyelmeztetést adott ki: azt ajánlotta az amerikai zászló alatt hajózóknak, hogy a fokozódó kalózveszély miatt legalább 1100 kilométer távolságot tartsanak Szomália partjaitól. Csupán egy nappal később kalózok ostromolták meg a  Maersk Alabama nevű teherhajót, amely szomáli, ugandai és kenyai jótékonysági szervezetek számára szállított segélyt.

A hajó legénysége nem adta könnyen meg magát, ám végül kénytelenek voltak elbarikádozni magukat a gépházban. Egyedül a kapitány, Richard Phillips (Tom Hanks) maradt a hídon, és amikor már nem volt más kiút, a legénységé szabadságáért cserébe saját maga ajánlkozott túsznak.

Az ő kalandos, váratlan fordulatokkal teli, önfeláldozó történetét mutatja be a film, egészen az izgalmas szabadító-akcióig. A valós eseményeken alapuló történetből a modern akciófilm egyik legjobbja, A Bourne-csapda és A Bourne-ultimátum rendezője készített az elsőtől az utolsó percéig feszült filmetTom Hanks főszereplésével.

1273806_693809200646634_516119389_o.jpg

Főszereplők: Tom Hanks, Catherine Keener, Max Martini Fényképezte: Barry Ackroyd. Látvány: Paul Kirby, Philip Messina. Írta: Billy Ray. Rendezte: Paul Greengrass

Mozibemutató: 2013. november 7.
Eredeti cím: Captain Phillips
Színes amerikai film
Műfaj: thriller / akció
Gyártó: Sony Pictures
Korhatár: 16

Játékidő: 134 perc

süti beállítások módosítása