Nolan a csillagok között (12E)

Címkék: man of steel

2013.03.17. 17:07

Már csak 598 nap van hátra, és rajongói újra sorba állhatnak a mozipénztárak előtt. Az elmúlt évek egyik legsikeresebb rendezője, a Sötét lovag-trilógia fantasztikus sikerének kovácsa, az Eredet készítője, mellékesen a júniusban mozikba kerülő új Superman-film, Az acélember (12E) (Man of Steel, hazai bemutató: június 20.) producere újra forgat. Christopher Nolan új rendezése, az Interstellar a tervek szerint 2014. novemberében kerül a mozikba.

738268_481072661938694_1501981005_o.jpg

A nagy költségvetésű sci-fi különleges vállalkozás lesz – mi sem bizonyítja ezt jobban, minthogy ritka módon egyszerre két nagy hollywoodi stúdió működik közre az elkészítésében. A Paramount az észak-amerikai, a Warner Bros. a világ többi részére vonatkozó forgalmazási jogokat kapja cserébe.
Az új film történetét – ahogy ezt már A sötét lovag-filmeknél megszokhattuk – teljes titokban tartják, a forgatókönyvet ismét a rendező öccse és állandó munkatársa, Jonathan Nolan írja, témája pedig, a stúdiók közlése szerint: „egy hősies utazás, mely olyan messzire jut az űrben, amennyire ezt tudományos ismereteink megengedik.” via IC Press

A Szörny Egyetem Szent Patrikos plakátja.

frissítés! Turbo bannerrel!

576036_526972844021829_1571117051_n.png

monsters-university-st-patricks-day-poster.jpg

734552_10151498260940845_1925842507_n.jpg

Kick-Ass 2 karakter poszterek

Címkék: poszter Kick-Ass 2

2013.03.17. 16:09

Hat plakát melyeken Kick-Ass (Aaron Johnson), The Mother F--ker (Christopher Mintz-Plasse), Hit-Girl (Chloe Moretz), Black Death (Daniel Kaluuya) Mother Russia (Olga Kurkulina) és Night Bitch (Lindy Booth) látható.

kick-ass-2-poster-kick-ass.jpg

Március 26-án lesz elérhető egyes VOD-szolgáltatóknál Marina Zenovich Roman Polanski: Odd Man Out című dokumentumfilmje, ami a 2008-as Roman Polanski: Wanted and Desired doku folytatása. Szereplők: Roman Polanski, Samantha Geimer, Susan Gailey.

PHPIBPVRV016TU_1_l.jpg

Kezdődik a nagy Lego filmfesztivál

Címkék: Lego

2013.03.16. 17:09

A Transformers csak a kezdet volt.  Jövőre tovább épül a játékból lett mozisikerek épülete: jön a Lego-film! A történet szerint egy gonosz mester világuralmi terveinek csak egy átlagos Lego-figura állhatja útját – ugyan véletlenül keveredik bele a harcba, de ha már ott van, megállja a helyét. Az alkotók egyszerre ígérnek izgalmat és vicceket, és hogy senki ne felejtse el, mi közeleg 2014 februárja táján, meghirdették a nemzetközi Lego Movie Brick Film Worldwide Contestet – magyarul a Nemzetközi Lego Építőkocka-film Versenyt. A résztvevőknek legós alkatrészek és figurák segítségével kell egyperces stop-motion animációt készíteniük. A győztes pályaművet nem kisebb dicsőség éri, minthogy beépítik a készülő mozifilmbe!
A nevezési időszak március 25-én kezdődik és május 6-án zárul, a versenyzőknek legalább 16 évesnek kell lenniük, és először a közönség dönt a művükről: a zsűri a legtöbb like-ot kapott 10 pályamű közül választ majd győztest. Az első helyezett filmje nemcsak bekerül a mozifim „lázadás”-jelenetébe, de el is utazhat a Warner Bros. stúdiójába, hogy részt vegyen a munkában. A verseny részleteiről és pontos feltételeiről a http://rebrick.lego.com/-on tájékozódhatnak azok, akik kedvet éreznek a legós filmezéshez – és a vele járó esetleges világhírhez. via IC Press

Hollywoodban is egy kell a sikerhez: a jó társaság.
Nicholas Hoult csillaga idén meredeken ível felfelé: az egykori gyerekszínész egyszerre vagy három megaprodukció főszereplője. Ewan McGregor és Stanley Tucci mellett ő a sztárja a különlegesen nagy költségvetésű új családi fantasy-kalandnak, Az óriásölő-nek (12) (Jack the Giant Slayer, hazai bemutató: március 28.), és hamarosan a következő X-Men-filmben is láthatjuk.
A 23 éves, jóképű színész azt mondja, minden sikerét a mesterének: Colin Firth-nek köszönheti. Négy évvel ezelőtt egy forgatáson haverkodtak össze, azóta rendszeresen találkoznak, és Firth igazi trénerként viselkedik. Felkészíti a fiatal színészt a gyilkos hollywoodi verseny legújabb megpróbáltatásaira, és tanácsokkal látja el.
– Amikor tehetjük, együtt vacsorázunk, vagy együtt lazulunk valahol, én kérdezek, ő válaszol – magyarázta a srác, aki óriásokat győz le a filmben. – Nélküle semmire sem jutottam volna.
Hoult azt is elárulta, mi volt a legfontosabb tanács, amit az idősebb színésztől kapott. Íme Colin Firth legfontosabb tanácsa ifjú hollywoodi csillagoknak:
– Vedd komolyan a munkát, de sose felejtsd el, milyen nevetséges is ez az egész! via IC Press

Az óriásölő kapcsán Nicholas Hoult és Bryan Singer Los Angelesben részt vett az óriáslábnyom felavatási ceremóniáján, amiről képeink is vannak.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/18128107_6ee5c09ce8e209c35f4edc92234b48d1_xl.jpg

Hírek röviden 03.16.

Címkék: hírek röviden

2013.03.16. 13:38

  • Nemrégiben kiszivárogtak bizonyos dokumentumok, melyek állítólag a Universaltól származnak, és ezek egyikén az szerepelt, hogy Emma Watson kapja Anastasia Steele szerepét A szürke ötven árnyalatában. A stúdió azonban ezt tegnap határozottan cáfolta.
  • Daniel Cudmore visszatér az X-Men: Days of Future Pastban, valamint új szereplőkként köszönthetjük BooBoo Stewartot és Bingbing Fant. Jason Flemyng ellenben nem tér vissza.
  • Greg Kinnear és Josh Lawson szerepet kaptak A híres Ron Burgundy legendája 2-ben.
  • Exodus címmel film készül Mózesről, melynek főszerepére Christian Bale-t szeretnék megnyerni. A projektet úgy írták le, mint az ismert bibliai történet A rettenthetetlenhez hasonló feldolgozását.

Man of Steel szkenn

Címkék: man of steel

2013.03.15. 18:34

Alább a Total Film magazinban megjelent Man of Steel cikk látható.

man-of-steel-total-film.jpg

Steve Coogan látható a The Alan Partridge Movie első hivatalos fotóján. Az alkotást, amit nemzetközileg augusztusban mutatnak majd be, Declan Lowney rendezte. További szerepekben: Colm Meaney, Sean Pertwee, Anna Maxwell Martin, Nigel Lindsay, Felicity Montagu, Simon Greenall, Paul Blackwell.

Steve Coogan Alan Partridge televíziós és rádiós bemondót alakítja a filmben.

882862_591816700848472_1815849170_o.jpg

Hírek röviden 03.15.

Címkék: hírek röviden Divergent

2013.03.15. 14:01

  • A Veronica Mars kickstarteres sikerén felbuzdulva egy másik nagy rajongótáborral rendelkező sorozat, a Firefly rajongói is reménykedni kezdtek, de Jess Whedon azt mondta, nem valószínű, hogy ezen sorozathoz is indítanak Kickstarter kampányt.
  • Kevin Eastman azt nyilatkozta, hogy a Ninja Turtlesnél tiszteletben tartják a régi rajongók igényeit, és mindenki meg fogja a filmtől kapni, amit vár, sőt, még annál is többet.
  • Hivatalosan is bejelentették, hogy Dave Bautista kapta Drax szerepét a Guardians of the Galaxyban.
  • Kevin Feige elárulta, hogy Pepper Potts is páncélba bújik majd a Vasember 3-ban, valamint egy nem mindennapi szerelmi háromszög is kialakul.
  • Bejelentették, hogy Colin Trevorrow (Safety Not Guaranteed) fogja rendezni a Jurassic Park IV-et. Rick Jaffa és Amanda Silver már el is készültek a forgatókönyvvel.
  • Charlie Day, Jason Sudeikis és Seth Gordon rendező a Förtelmes főnökök után a One Night on the Hudson című vígjátékot is közös erővel hozzák majd össze. A történet egy rendőrről és egy bűnözőről szól, akik kénytelen együtt menekülni.
  • Joel Kinnaman szerepet kapott a Child 44 című thrillerben, mely egy szovjet rendőrtisztről szól, aki a kormány célpontjává válik.
  • Rose Byrne elfoglalta magát a következő hónapokra, ugyanis hamarosan megkezdi a Townies forgatását Seth Rogen oldalán, nyáron pedig a This Is Where I Leave You-ban fog szerepelni.
  • Stuart Beattie-t kérték fel a Füst és csont leánya adaptáció forgatókönyvének megírására.
  • Vincent D'Onofrio csatlakozott a The Judge stábjához.
  • Jai Courtney kapta a Divergent című Veronica Roth regényadaptáció főszerepét.

891806_304731942986870_1983121134_o.jpg

  • 2013 MTV Movie Awards promo

A héten megkezdődött a Shawn Ryan (Kemény zsaruk, Kutyákok) féle Beverly Hills-i zsaru (The Beverly Hills Cop) CBS-es sorozat pilotjának forgatása. Ami biztos, hogy a sorozat középpontjában Axel Foley (Eddie Murphy) fia lesz majd látható, akit Brandon T. Jackson alakít. A pilotban egyébként Eddie Murphy is szerepelni fog!

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/18168583_da55feb891948757a65b65a65b0f2560_l.jpg

Likvidálva (Erased) magyar poszter

Címkék: poszter Erased

2013.03.14. 22:07

Távol az otthonától, távol a biztonságtól, távol mindentől...

Ben Logan (Aaron Eckhart – A sötét lovag, A Föld inváziója – Csata: Los Angeles) a CIA exügynöke lányával (Liana Liberato – Túszjátszma) Brüsszelbe költözik és egy mulitnacionális cég biztonsági szakértőjeként vállal munkát. Egy reggel váratlan események sorozatával szembesül: cégét megszüntetik, bankszámláit törlik, kollégái eltűntek és munkatársa az életére tör. Rádöbben, hogy egy nemzetközi összeeskűvés egyik célpontjaként őt és lányát bizonyos körök likvidálni akarják. Az európai nyugodt élet reménye pillantok alatt szertefoszlik és az exügynöknek ismét a túlélésre és lánya biztonságára kell koncentrálnia. Az életüket fenyegető sorozatos merényleteket kicselezve Ben egy segítővel (Olga Kurylenko – Quantum csendje, Hitman – A bérgyilkos) nyomozni kezd. Az összeeskűvés szálai a szövevényes és sok titokkal terhelt múltba vezetnek...

Bemutató dátuma: 2013. április 11. (Forgalmazó: ADS Service Kft.)

ads_expatriate_B1_v1.jpg

Croodék játék mobilra

Címkék: The Croods

2013.03.14. 17:24

Letölthető a Croodék játék mobilra (Android, iPhone), amit a DreamWorks Animation és Rovio (Angry Birds) közösen készített el. (Címkén keresztül előzetest is találsz a játékhoz!)

374498_10152059314662524_1508729961_n.png

Ősemberek két hangra (6)

Címkék: The Croods

2013.03.14. 17:03

Mindenki másképp csinálja. A Croodék (6) (Croods, hazai bemutató: március 21.), a Dreamworks animációs részlegének új szuperprodukciója igazi szupersztárokkal dúsítja fel az egyébként is nagyon látványos és nagyon vicces animációs vígjátékát. A főszerepet játszó ősembercsalád fejének Nicolas Cage, lázadó kamaszlányának pedig Emma Stone kölcsönzi a hangját – és mozgását is: a szinkronstúdióban kis kamerákkal rögzítették a színészek mozdulatait, és az animátorok ezek segítségével keltették életre figuráikat.

625682_594964797197742_1220313144_n.jpg

Nicolas Cage-et eredetileg a Shrek főszerepére is felkérték a stúdió munkatársai, de akkor még nemet mondott:
– Túl hiú voltam, nem akartam egy zöld szörny hangja lenni – nyilatkozta most a színész. – Azután meg irigykedve figyeltem, hogy lett Shrekből sztár.
Emma Stone viszont más élményekkel gazdagodott a Croodék készítése során.
– Amióta élek, két lábon járó karikatúrának érzem magam – nyilatkozta a színésznő, aki nélkül az elmúlt néhány évben nem készült sikerfilm: a Gengszterosztag-tól A csodálatos Pókember-ig mindenben játszik. – Most végre tényleg rajzolt alak lettem. És először életemben a természetes férfihangom is jól jött. Kösz az élményt, Croodék!
Az ünnepi hétvégére való tekintettel a Croodék-at már premier előtt is megnézheted a következő mozikban: Budapesten a Corvin, Sugár, Lurdy, Óbuda, Pólus, a CinemaCity (CC) Mammut, Westend, Arena, Campona, Allee, míg vidéken a CC Győr, CC Debrecen, CC Székesfehérvár, CC Pécs, CC Szeged és Siófok mozi termeiben lehet átélni a fantasztikus utazást. via IC Press

Késeléssel megspékelt szerelem

Címkék: warm bodies

2013.03.14. 16:39

A magányos, pulzus nélküli, romantikus lelkű zombi, R történetére már nem kell sokat várnia a mozirajongóknak: áprilistól garantáltan mindenki másképp néz majd az élő halottakra. Az Eleven testek-ben (12E) R-t életre keltő fiatal sztár, Nicholas Hoult a thatfilmthing.com-nak elárulta, a szerepben az jelentette számára a legnagyobb kihívást, hogy a nézők kötődjenek ehhez az oszlásban lévő, de szeretnivaló zombi sráchoz. ’Pont attól olyan emberi az egész, mert R is folyton valahova tartozni akar, de valahogy mégsem találja a helyét. Ismerős helyzet? Szerintem nagyon is az.’

Az ausztrál Teresa Palmer játssza Juliet, akivel az első pillanattól kezdve egy hullámhosszon voltak Houlttal. Szükségük is volt rá, hisz Hoult, azaz R nem sokat beszél az egyszerre bájos, és rémisztő zomromcomban, inkább a tekintetével, és a zenén keresztül kommunikál. A fiatal színészek azt is elárulták, hogy melyik volt a kedvenc jelenetük: ’R és Julie első találkozása!’ – nyilatkozta az online oldalnak Theresa. ’Nem az a tipikus romantikus, szerelem első látásra jelenet…keményen akciózunk, még meg is lőnek. Sőt Teresa még késeket is dobál felém. Igen! Meglőnek, megszúrnak, nagyon durva. (nevet)’- kontrázott Teresa válaszára Hoult.

A 23 éves ifjú titán év elején szakított Oscar-díjas barátnőjével, Jennifer Lawrence-szel, akivel a mai napig jó barátságban vannak:’Fontos időszak volt az életemben az a két év, és azóta is gyakran összejárunk. Jen mindig is fontos szerepet tölt majd be az életemben.’- nyilatkozta a színész az újságíróknak. És április 11-én végre a magyar nézők is meglátják, hogy mi lehet a titka Nicholasnak, és hogy vajon mivel veszi le a lábáról nem csak a hölgyeket, hanem a zombikért lelkesedő pasikat is.

WB_Totem_paros_ONLINE.jpg

süti beállítások módosítása