Miután gyerekként rákaptak a vér ízére, János (Jeremy Remner) és Júlia (Gemma Arterton) önbíráskodó bosszúállók lettek, a megtorlás elszánt angyalai. Ám sejtelmük sincs róla, hogy most ők válnak prédává, és a boszorkányoknál sokkal hatalmasabb gonosszal kell szembenézniük, a saját múltjukkal.

Lássuk be, az eredeti Jancsi és Juliska mese is elég beteg ötleten alapszik, de Tommy Wirkoláék még erre is rátettek egy-két lapáttal, ami azért attól a fickótól el is várható, akinek legutóbbi filmje a Náci zombik volt. Rendezőnk tehát ezúttal is gondoskodott az őrült alapfelállásról, és ismét kivette részét a forgatókönyv megírásából is, igaz, ezzel azért valószínűleg nem emésztette fel annyira sok idejét. De persze egy ilyen filmet nem is a története miatt néz meg az ember, ugyanakkor néhány, az eredeti mesére való visszautalást azért sikerült becsempészni, és ezek jól is működnek.

http://img1.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/17928883_a55e16e54591c74d411b16243916c58e_m.jpg

Ugyanakkor a Boszorkányvadászok elsősorban a két testvér a címben is szereplő tevékenységére fókuszál, amit természetesen jó néhány - egyre véresebb, hosszabb és durvább - jeleneten keresztül gondosan be is mutatnak nekünk. Apró negatívum, hogy a boszorkányok nagy része nagyon hasonlít egymásra, így nem mindig egyszerű feladat megkülönböztetni, hogy ki kicsoda, de a végeredmény szempontjából persze végül is mindegy is. Famke Janssent azért a kék kontaktlencsékkel sikerült kiemelni, de persze őt azért egyébként is felismerjük akárhány réteg smink és maszk legyen is rajta. Már csak azért is, mert tényleg hátborzongatóan jó alakítást nyújt, abszolút az a fajta boszorkány, akitől minimum bepisilnénk még a rémálmunkban is. Peter Stormare az utóbbi évek egyik ügyeletes rosszfiúja/genyája, így nem okoz meglepetést, hogy ezúttal is egy ilyen szerepben tűnik fel, de azt is el kell ismerni, hogy tényleg jól csinálja. Thomas Mann a tipikus bénázó kis srác, a finn származású Pihla Viitala pedig egy gyönyörű hölgy szerepében tűnik fel, akinek még Jánosunk fejét is sikerül elcsavarnia.

Apropó, János (és Júlia). A testvérpár kiválasztása remekül sikerült. Jeremy Renner kétségkívül az egyik legkirályabb és legmenőbb színész mostanság, akit Bosszúállókbeli karakteréhez hasonlóan ezúttal is elsüt néhány gyilkos egysorost (ezek közül is kiemelkedik a "Bármit is csinálsz, a kurva kalácsból ne egyél!"), Gemma Arterton pedig ismét bizonyítja, hogy amellett, hogy szép, nagyon tehetséges is. A film másik erőssége, hogy nem veszi túl komolyan magát, és ennek köszönhetően nem röhejessé, hanem kifejezetten szórakoztatóvá válik, egy tökéletes 80 perces, agykikapcsolós, boszorkánygyilkolós, bűnös élvezetté. 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr705078749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása