Két plakát a Rontó Ralph (Wreck-It Ralph) című Walt Disney Pictures animációhoz.

FRISSÍTVE! új plakáttal.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15818471_6f951a7c4fcc74df654100fe929c2aaa_xl.jpg

12 éves hősünk, Percy (Logan Lerman) nem tökéletes gyerek, jó néhány iskolából eltanácsolták már, de ő elvan ezzel. Hamarosan rádöbben, hogy semmi nem az, aminek látszik. Egy furcsa idegen rábeszéli édesanyját, hogy küldje el egy különös nyári táborba, ami bizony a félistenek kiképzőtábora. Percy rábukkan egy rejtélyre, miszerint ő Poszeidón eltitkolt fia. A fiú hamar a görög mitológia szereplői között találja magát, és kénytelen részt venni hadakozásaikban: feladata, hogy visszaszerezze Zeusz ellopott villámát. Címszereplőnk földön, égen és föld alatt is üldözőbe veszi a lopott villámot, és közben kiválóan szórakozik a halhatatlanok között.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15796851_103db38b2b67534147e00e10089c06cc_m.jpg

Már vagy két éve halogatom ennek a filmnek a megnézését, de szerencsére most A titánok haragja ismételten az eszembe juttatta, így gyorsan sort is kerítettem rá. A történet alapján nem igazán tudtam elképzelni, hogy mire is lehet itt számítani, és bizony elsőre furcsán is hatott az egész villámtolvaj dolog és a félisten fiatalok tábora, de amennyire furcsa volt, annyira gyorsan és könnyen magával ragadott a film világa.

Logan Lerman bár még csak idén tölti a 20-at, már jó néhány filmen túl van, így nem meglepő, hogy ez a főszerep sem okozott neki gondot, és jól megállta a helyét. Brandon T. Jackson szintén rutinosnak nevezhető már, és a Groverhez hasonló őrült és laza figurák nagyon jól állnak neki, és persze állandónak tekinthető magyar hangjának, Szabó Máténak is. Alexandra Daddario pedig eddig leginkább sorozatokban tűnt fel mellékszerepekben, de persze Annabeth karaktere sem volt túl bonyolult feladat a számára. Pierce Brosnant, Sean Beant és Uma Thurmant talán felesleges is külön megemlíteni, hiszen tőlük mindig magas minőségre lehet számítani, de azért görög istenként látni őket még tőlük is szokatlan, és időnként nagyon mulatságos is volt.

A kétórás játékidő elsőre kicsit riasztónak tűnt, mert ilyenkor óhatatlanul felmerül az emberben, hogy mi van, ha azért ilyen hosszú, mert túlhúzzák a dolgokat, de szerencsére itt erről szó sincs: Craig Titley jó munkát végzett a forgatókönyvvel, de a jó könyves alapanyag miatt bizonyára nem volt túl nehéz dolga. Chris Columbus jól ismert rendező, aki sokféle műfajban kipróbálta már magát, és az a terep sem idegen tőle, így az ő munkájába sem lehet belekötni. Jövőre pedig érkezik a folytatás is Sea of Monsters címmel, aminek a megnézésével biztos nem fogok két évet várni, és az sem kizárt, hogy addig még ezt is újranézem. 8/10.

Hírek röviden 06.16.

Címkék: hírekröviden

2012.06.16. 12:55

- Will Smith egy interjúban azt mondta, hogy akármilyen jó is lesz a forgatókönyv, ő nem szeretne részt venni a Legenda vagyok 2-ben.

- William Forsythe főszereplésével megkezdődött a Dühöngő bika 2 forgatása, amely egyszerre lesz előzményfilm és folytatás, ugyanis Jake LaMotta múltjából és jelenéből is láthatunk jeleneteket.

- Jonah Hill elvállalt egy kisebb szerepet a Django elszabadulban.

- Rosie Huntington-Whiteley fogja alakítani Tom Hardy karakterének egyik feleségét az öt közül a Mad Max: Fury Roadban.

- Noah Oppenheimer fogja írni a George Orwell regénye alapján készülő 1984 forgatókönyvét, melynek producerei Ron Howard és Brian Grazer lesznek.

- Shawn Levy lesz a producere a Monster Problemnek, ami egy Zombielandhez hasonló utazgatós film lesz egy szerelmi szállal a középpontban.

- Colin Farrel fogja alakítani a Mary Poppins alkotója, P.L. Travers apját a Saving Mr. Banksben, melyben Walt Disney szerepében Tom Hankset láthatjuk majd.

John Moore (Max Payne - Egyszemélyes háború, Ómen) továbbra is Budapesten forgatja Bruce Willis, Jai Courtney és Patrick Stewart főszereplésével a Die Hard - Drágább, mint az életedet.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15799913_5a26ddb1178246eebdadbdcba65e3a2c_xl.jpg

10 éve béke van. Zeusz félisten fia, Perszeusz (Sam Worthington) már nem az istenekkel hadakozik, egyszerű halász lett, és a fiát neveli. De az Olimposzon sosem tartós a nyugalom. A titánok ismét megpróbálnak az istenek fölé kerekedni, és a halhatatlanok már nem elég erősek ahhoz, hogy ellenállhassanak. A lázadást Kronosz vezeti, akit egykor a saját három fia (Zeusz, Hadész és Poszeidón) vetett a Tartarosz mélyére.
Amikor híre jön, hogy az engedetlen titán már az istenek között is talált szövetségest, és Hadész (Ralph Fiennes) meg Árész (Edgar Ramírez) az ő oldalára állt, Perszeusz kénytelen emlékezni rá, hogy az ő igazi hivatása a harc. Éppen akkor veti bele magát a csatába, amikor úgy tűnik, minden elveszett, és Zeusz a titánok foglya lesz.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/14469463_6b0eb1607d1655cc701b42992a20d912_xl.jpg

Nagyjából két évvel ezelőtt az első rész, A titánok harca egy egész jól sikerült darab volt, a nem kevés hibájával együtt is. A szereplők nagy része ezúttal is itt van és John Liebesman rendező is visszatért, csak a forgatókönyvírókat cserélték le négy (!) másikra. A filmet látva azonban elég nehéz megmondani, hogy mihez is kellett négy ember, ugyanis a történet egyszerűségében még az első részt is alulmúlja, ráadásul még ez a kevés is ezer sebből vérzik. Persze egy ilyen filmhez nem is Oscar-díjas forgatókönyvet várunk, de azért ennél a rengeteg klisénél és akadozó történetnél többet.

A színészekre ugyanakkor nemigen lehet panasz, mindenki hozza a tőle elvárhatót. Liam Neeson és Ralph Fiennes közös jelenetei különösen erőteljesek, de Bill Nighy felbukkanása is örömteli, és az sem okoz különösebb gondot, hogy Gemma Artertont Rosamund Pike-ra "cserélték". A középszerből azonban még ők sem képesek kiemelni a filmet, és én a magam részéről nagyon remélem, hogy harmadik rész már nem lesz, mert ez mindent összevetve is csak egy 5/10-re volt elég számomra.

Elkészült a Rich Moore (A Simpson család) rendezésében készült Rontó Ralph (Wreck-It Ralph) című Walt Disney Pictures animáció magyar szinkronos előzetese.

1979. Irán forrong. A Sah elmenekül, az utcákon hatalmas tömeg – a forradalom új, megjósolhatatlan változásokat ígér. November 4-én a feltüzelt tömeg megostromolja az Egyesült Államok teheráni követségét, és túszul ejti az ott dolgozó 52 amerikai diplomatát: az ő sorsuk, hosszú raboskodásuk és a megmentésükre szervezett katonai akció sokáig megtöltötte a világ újságjainak címlapjait.
De valamiről senki nem beszél. A követség feldúlása során hat amerikainak sikerül megszöknie, és elrejtőznie. Ám ők is és az otthoniak is tudják: csupán napok, esetleg órák kérdése, hogy a nyomukra akadjanak, és talán végezzenek velük. Az ellenséges, paranoid országban reménytelen a helyzetük.
A CIA egy „beszivárgási szakértője”, Tony Mendez (Ben Affleck) előáll egy mentőakció tervével. A terv kockázatos és végrehajthatatlan. Olyan lehetetlen, hogy csak egy filmben vállalkoznának rá…
A megtörtént eseményeken alapuló, feszült, fordulatos, mégis hiteles film rendező-főszereplője a Tolvajok városá-val nagy sikert aratott Ben Affleck, producere George Clooney!

The Host still

Címkék: the host

2012.06.15. 14:13

Saoirse Ronan és Jake Abel A burokban. via EW

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15783451_bee0c84be887cd23a2ff6ba853052baf_l.jpg

frissítés új képpel! via EW

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15794125_47a00d06042e2f27bbd73829ba1f63de_l.jpg

A tizenkét éves Percy Jackson vásott kölyök, az iskolák réme. Egy furcsa idegen rábeszéli az anyját, hogy küldje a fiút egy speciális nyári táborba. Valójában ez nem más, mint a félistenek titkos központja, itt képezik ki a görög istenek halandókkal nemzett, különleges képességekkel megáldott gyermekeit. Percy itt tudja meg, hogy a tenger istenének, Poszeidónnak az eltitkolt fia. A srác persze belekeveredik az istenek háborújába, és rá vár a feladat, hogy visszaszerezze a főisten, Zeusz ellopott villámát, amelyet Hadész, az alvilág ura rejteget. Sok kaland közepette teljesíti feladatát.

Hírek röviden 06.15.

Címkék: hírekröviden

2012.06.15. 13:43

- Az Ubisoft a Paramounttal tárgyal egy Splinter Cell mozifilm elkészítéséről. Korábban a Warner is érdeklődött a projekt iránt, de ők végül hamar lemondtak róla.

- A Silver Nitrate Entertainment The True History of the Elephant Man címmel tervez filmet készíteni Michael Howell és Peter Ford Joseph Merrickről szóló életrajzi könyve alapján.

- Leonardo DiCaprio és Jonah Hill után Jean Dujardin is aláírt a The Wolf of Wall Street egyik szerepére.

- Judy Greer és Portia Doubleday csatlakoztak a Carrie remake stábjához.

- A Universal máris lecsapott Susan Spencer-Wendel még el sem készült könyvére, a Breathe Deeplyre. A hölgy egészen tavalyig bírósági tudósítóként dolgozott, de ekkor Lou Gehrig-kórt diagnosztizáltak nála, ami miatt rövidesen el fogja veszíteni az írás- és beszédkészségét, ezért Brett Witterrel közösen dolgozik a könyvön.

- Joe Cornish fogja írni és rendezni a Neal Stephenson regénye alapján készülő Snow Crash-t, mely egy számítógépes vírusról szól, ami a képernyőkön keresztül megfertőzi az emberek agyát.

- Benicio Del Toro kapta az AKA Jimmy Picard főszerepét, és egy indiánt fog alakítani, akin a II. világháborúból hazatérve pszichoszomatikus tünetek kezdenek megmutatkozni, ezért egy ismert francia orvoshoz megy, akivel a kezelések során jó barátokká válnak.

Vadállatok (Savages) bannerek

Címkék: savages

2012.06.15. 10:45

Két banner és  öt karaktervideó [Elena (Salma Hayek), Lado (Benicio Del Toro), Chon (Taylor Kitsch), Ben (Aaron Johnson), Ophelia (Blake Lively)] Oliver Stone Vadállatok (Savages) című filmjéhez.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15796199_631bd00a3e0e579f87420eda7b703107_xl.jpg

Kertvárosi borász

Címkék: neighborhood watch

2012.06.14. 18:22

Úgy látszik, a legnagyobb bohém is megállapodik egyszer. Aki pedig megállapodik, az előbb-utóbb borászkodni kezd. Vince Vaughn nemcsak zseniális komikus, hanem igen tehetséges bohém is volt: de két évvel ezelőtt megházasodott, leszokott a dohányzásról, lánya született – és bár a humora nem fakult meg, a körülötte régebben sűrűn tenyésző pletykák szinte teljesen eltűntek.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/15786145_b6f5965677c280f5c2ce727d272c88a9_l.jpg

A színész hamarosan régi barátjával, Ben Stiller-rel tér vissza a vászonra. Duójukat Jonah Hill és Richard Ayoade stand-up sztár egészíti ki: ők négyen alkotják a Kertvárosi kommandó-t (The Watch, hazai bemutató: szeptember.), akiknek egy ufóinváziótól kell megmenteniük a Földet. De Vaughn-t nem köti le teljesen a Szellemirtók-szerű vígjáték. Új érdeklődési területe: a bor.
– Nem vagyok mániákus borszakértő – tiltakozott nemrégiben, amikor erről kérdezték. – De elmentem Kaliforniába, a Napa völgybe, és tényleg majdnem új életet kezdtem. Engem is körbevezettek, ahogy arrafelé szokás, és mire a harmadik pincészetbe értünk már vettem hat láda bort. Azt hittem, sosem fogom meginni.
Vaughn az elmúlt évben mégis a borok szakértőjévé fejlődött, és már a következő lépést fontolgatja.
– Régebben elképzelhetetlennek tartottam volna ilyet, de most már tetszik az ötlet – vallotta be. – Igaz, azelőtt nem is ittam mást, mint sört. Tervezgetem, hogy veszek pár hold szőlőt arrafelé. Talán bort fogok csinálni. Még az is lehet, hogy Ben Stiller-rel együtt vágunk bele. via IC Press

A zombik a világ urai. Az emberek elszigetelt, kis csapatokban, átmeneti nyugalmat kínáló erődvárosokban próbálják túlélni a túlélhetetlent.
Alice (Milla Jovovich) egykor maga is kísérleti alanya volt annak a cégnek, amelynek laboratóriumából kiszabadult a világ elpusztításáért felelős T-vírus. Most a cég legtitkosabb műveleti bázisán tér magához: miközben a hatalmas bunkerlaboratóriumból próbál kijutni, a saját múltja néhány titkát is leleplezi – és újult erővel keresi azokat, akik felelősek a fertőzés elterjedéséért. Tokióból New Yorkba, Washingtonba és Moszkvába vezet az üldözés, és az út végén olyan meglepetés várja, ami megváltoztat mindent, amit eddig igaznak hitt.
Néhány új baráttal és rég szövetségessel az oldalán Alice mégis tovább harcol a túlélésért, hiszen már egyértelmű: a világ megmenekülése és az ő élete szorosan összekapcsolódik. És a visszaszámlálás megkezdődött…

A világvége után játszódó látványos horror/fantasy előző része hatalmas siker volt, a sorozat összbevétele már meghaladja a 700 millió dollárt. A stáb most Kanadában, Japánban és Oroszországban is forgat, hogy a folytatás még látványosabb és még izgalmasabb legyen

Július 17-én jelenik meg A sötét lovag: Felemelkedés filmzenéje, melyet ezúttal is Hans Zimmer komponált.
Alább az albumon található 15 számból 30mp-es részleteket lehet meghallgatni.

Sinister Trailer

Címkék: előzetes Sinister

2012.06.14. 16:02

A poszter után végre itt van Scott Derrickson (Hellraiser Inferno) Sinister című horrorjának első bemutatója.

süti beállítások módosítása