Bella (Kristen Stewart) miután életet adott lányának, Rensmee-nek, megerősödve és új képességek birtokában, vámpírként tér magához. Végre beteljesedett amire mindig is vágyott: vámpírként élheti életét Edward oldalán. A boldogságukat azonban hamarosan megzavarja a Volturi tanácsa, akik azt állítják, Cullenék vétettek a vámpírtörvények ellen. Úgy vélik, hogy Bella és Edward (Robert Pattinson) gyermeke halhatatlan, természetfeletti képességeit születése után kapta, ezért a gyermeknek meg kell halnia.
A Volturi csak a kínálkozó alkalomra várt, hogy örökre leszámolhasson Cullenékkal. Edward Jacobbal (Taylor Lautner) az oldalán szövetségeseket gyűjt, hogy együtt küzdjenek meg a Volturival a mindent eldöntő, utolsó nagy csatában, ahol már nem csak családja, hanem a vámpírok és a vérfarkasok sorsa a tét.

Szinte napra pontosan egy év telt el az előző rész bemutatása óta, és bár ezt nem tartom napra pontosan számon, de két évnél is több, mióta olvastam a könyvet. Persze azt tudom, hogy mi fog történni az utolsó filmben, de néhány apróbb részlet feledésbe merült, így jó volt ezeket felidézni. A történet egyébként a hangulatos főcím után percre pontosan ott folytatódik, ahol az I. részé abbamaradt: Bella vámpírként ébred, és igyekszik felfedezni új képességeit, több-kevesebb sikerrel. Én személy szerint több jelenetet is szívesen elnéztem volna erről, de azért így is kaptunk néhány vicces és hatásos képsort, melyek során Bella különleges adottságára is fény derült.

http://img2.indafoto.hu/10/9/105239_93afab528f766cb76bb911671b0f98c4/17347481_ba2ec434d7ccaa92b6d73557e5cb6eef_m.jpg

Ha úgy nézzük, lényegében három részre lehet osztani a filmet a történet szempontjából. Az előző sorokban említett felvezetés után a barátok összeszedése és összefogása következik. Nem tudom, volt-e már film, amiben ennyi különféle vámpír tűnt fel, mindenesetre érdekes volt egymás mellett látni ír, Amazonas-menti, indiai és brit vámpírokat, hogy csak néhányat említsek. Közben ismételten megállapíthattuk, hogy Martin Sheen Aróként is mennyire zseniális: grimaszai és arckifejezései időnként még Jim Carreyn is túltesznek. Taylor Lautner pár éve a Valentin napban már megmutatta, hogy jól állnak neki az önironikus szerepek, és Jacob mostani pólólevételét látva erre újból rádöbbenhettünk, de emellett persze a hölgyeknél így is elérte a kívánt hatást. Billy Burke mostanság bajusz és szakáll nélkül látható a Revolution című sorozatban, de azért mi elsősorban így, Charlie-ként szeretjük őt, akinek ezúttal szinte minden megmozdulása és mondata poént rejt magában.

Végül pedig a harmadik etapban a Volturival való találkozást láthatjuk. A könyvet ismerő barátaimmal mind egyetértettünk abban, hogy ezt a részt bizony elég rendesen elfuserálta Stephenie Meyer, és legszívesebben a falhoz vágtuk volna a könyvet, sőt, néhányan ezt ténylegesen meg is tették. Arról, hogy ezzel szemben, vagy éppen ennek megfelelően mi történik a filmben, csak spoilerekkel lehetne beszélni, ezt pedig inkább nem teszem meg, így maradjunk annyiban, hogy elég felemásra sikerült a dolog, de összességében azért hatásos volt.

Ami a rendezést illeti, az elején egy kicsit szokni kellett azokat a képsorokat, ahol Bella és Edward elképesztően gyorsan rohannak és ugrálnak az erdőben. Talán mintha az eddigi részekben látottnál is jobban felgyorsították volna ezeket a mozgásokat. A farkasok megvalósítása továbbra is tökéletes, ráadásul ezúttal minden korábbinál több kifejezést és érzelmet láthattunk a tekintetükben. Az utolsó jelenet és a stáblistát felvezető zárómontázs pedig úgy, ahogy van egyszerűen csodálatos, egy igazi kis búcsúajándék a rajongóknak, amely alatt én személy szerint azon gondolkoztam, hogy mit és mennyit is jelent nekem ez a sorozat és ezek a karakterek. Nem keveset, az egyszer biztos.

És bár összességében egy kicsit nagyobb hatást vártam, csalódott semmiképp sem vagyok, és biztos, hogy a többihez hasonlóan ezt a részt is jó párszor újranézem majd a közeli és a távoli jövőben egyaránt. 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://premierfilmek.blog.hu/api/trackback/id/tr914918255

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Alkonyat: Hajnalhasadás – 2. rész / The Twilight Saga: Breaking Dawn – Part 2 (2012) 2012.11.22. 14:09:09

The Cullens: First Class Van rá egy papír kétszázasom, hogy Stephanie Meyer nem kapott elég péniszt tinédzserkorában, és a csillapíthatatlanul tomboló libidójából fakadó frusztrációk később egy olyan ocsmány és kontrollálhatatlan szörnyeteget keltette...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Spawn85 2012.11.21. 15:23:55

A Breaking Dawn első részénél mindenképpen jobb volt (mert az konkrétan borzalmas volt). Ezzel együtt ez sem volt életem filmélménye. Bár annyira nem volt borzasztó sem.
A film végi "csavar" viszont no comment. (Annál a résznél a teljes mögöttem ülő sor felkiáltott, hogy "Nooo!!!")

Voltam amúgy a film londoni premierjén, gondoltam csinálok egy közös fotót Kristen Stewart-tal. Csak miután London teljes lakossága ott volt már a premier előtt két órával inkább letettem a dologról. :)
süti beállítások módosítása