Jane Eyre (2011) - írta: Luke

Címkék: jane eyre

2011.10.16. 23:04

Jane Eyre (Mia Wasikowska) árva gyerekként először gonosz nagynénjéhez, majd egy bentlakásos lányiskolába kerül, felnőve pedig nevelőnőnek áll. Úgy tűnik, Thornfield Hallban végre nyugodt élet vár rá: mindenki kedvesen fogadja és a rábízott kislánnyal is jól boldogul. Amikor azonban feltűnik a ház ura, a titokzatos és mogorva Mr. Rochester (Michael Fassbender), Jane a kezdeti nehézségek után előbb barátságot köt vele, majd azon kapja magát, hogy beleszeretett a férfiba. A lány érzései viszonzásra találnak, azonban Mr. Rochester sötét titka tönkreteheti boldogságukat.

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/10307377_b3c487a0cc695daab14bb15e2bd87252_xl.jpg

Jó néhány feldolgozást megélt már Charlotte Bronte híres regénye, bár bevallom, nekem ez volt az első, amit láttam és a könyvet sem olvastam, de a tartalmával azért tisztában voltam. Jane története igazán jó filmes alapanyag, amiből a megfelelő stábbal és színészekkel egy magával ragadó, emlékezetes alkotást lehet készíteni. Cary Fukunagának pedig ez sikerült is. A képi világ a rendező japán származásának köszönhetően nem az a kimondottan megszokott, ugyanakkor abszolút korhű és hiteles. Kapunk néhány szokatlan kameraállást és érdemes megfigyelni, hogy a rendező csak néha használ arc közeli képeket, többnyire több szereplő is a képen van és nem is mindig a látszólag középpontban lévő a jelenet főszereplője.

Fukunaga tehát maximálisan hozzátette a magáét és szerencsére ugyanez elmondható a színészekről is. Mia Wasikowska egészen közel hozza hozzánk Jane figuráját, szinte mi magunk is érezzük fájdalmát, vívódását és örömét. Alakítása visszafogott, minden manírt mellőző, de az arckifejezéseivel minden létező érzelmet könnyedén át tud adni. Valószínűleg nem én vagyok a leghivatottabb ennek megítélésére, de véleményem szerint Jane szerepét mintha őrá írták volna. Michael Fassbendernek nagyon jól állt ez a XIX. századi közeg és Mr. Rochester figurája is, és a két főszereplő közti kémia is nagyon jól működött. Kisebb szerepekben feltűnik Jamie Bell, Sally Hawkins és Judi Dench is, akik szintén mind hozzáteszik a magukét a filmhez.

A Jane Eyre-t irodalmi és drámai témája ellenére is bátran ajánlok mindenkinek, azoknak is, akiktől teljesen távol áll ez a műfaj, mert szinte észrevétlenül elszáll a két órás játékidő, Mia Wasikowska és Michael Fassbender jutalomjátékát pedig szinte bűn lenne kihagyni. Pontok tekintetében én egy 8/10-et adnék rá.

Cotillard után Cavill ledobta a textilt.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503147_4823649777f609331077fd807aa73f12_l.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503145_00ddf7f6fef335b3099a8bb6c7f06aa9_l.jpg

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503143_cb83951fd22a3d0898509caebf68e3f9_l.jpg

Cotillard után Cavill ledobta a textilt.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503147_4823649777f609331077fd807aa73f12_l.jpg

Marion Cotillard lesz a Rust and Bone című film főszereplője, melynek története a kutyaviadalok, a szexfüggők és a csalók világában fog játszódni. A produkciót Jacques Audiard (A próféta) rendezi Craig Davidson novellagyűjteménye alapján. További szerepekben Matthias Schoenaerts, Bouli Lanners, Céline Sallette és Corinne Masiero lesz látható.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503181_955af71a5fd11b2fd40bae455ef7602d_xl.jpg

Nemzetközi bemutatót kapott James Watkins (Gyilkos kilátások) The Woman in Black című thrillerje, melyben Daniel Radcliffe, Janet McTeer és Ciarán Hinds kapott szerepet.

The Devil Inside poszter

Címkék: the devil inside

2011.10.15. 18:00

A Paramount Pictures január 06-án mutatja be William Brent Bell (Stay Alive - Ezt éld túl!) The Devil Inside című horrorját, melyben Fernanda Andrade, Isabella Rossi, Simon Quarterman, Evan Helmuth, Ionut Grama, Suzan Crowley, Bonnie Morgan (Piranha 3D), Brian Johnson, Preston James Hillier és D.T. Carney kapott szerepet.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503043_ee6735e3918bf04134f99fb71b6fe6da_xl.jpg

A tovább mögött egy promó videó látható, de hétfőn már jön a rendes bemutató is!

A sok plakát után, a változatosság kedvéért itt egy francia banner.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13503047_58fc4f0a1ab8b35cc726d0207cd1d185_xl.jpg

American Reunion jelenetképek

Címkék: american reunion

2011.10.15. 17:51

Hét darab jelenetkép a negyedik pite mozifilmből.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489129_2d1e8c797afe7fdaff05c935a2059ecd_xl.jpg

American Reunion jelenetképek

2011.10.15. 17:51

Hét darab jelenetkép a negyedik pite mozifilmből.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489129_2d1e8c797afe7fdaff05c935a2059ecd_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489137_a9727a5e6a9e9fd02618f3f0e3b59d45_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489135_2d7de4d97a31040d65d9c9423deef13c_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489131_4ba8755968c367b4c75050d1bb1c51c3_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489149_f9e1e014050830fcb7e5661a7ab5a63e_xl.jpg

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489147_8001fa6724301710c5f701ad29f99da1_xl.jpg

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13489141_15bc7e582614f65831068358bcf7dda3_xl.jpg

The Three Stooges poszter

2011.10.15. 17:38

Teaser posztert kapott a Bobby és Peter Farrelly (Elhajlási engedély , Agyő, nagy ő!) rendezésében készült The Three Stooges (A három komédiás) című feldolgozás.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13502775_e0a94768ce87cf9279b3aefb6ee95252_l.jpg

The Three Stooges poszter

Címkék: the three stooges

2011.10.15. 17:38

Teaser posztert kapott a Bobby és Peter Farrelly (Elhajlási engedély , Agyő, nagy ő!) rendezésében készült The Three Stooges (A három komédiás) című feldolgozás.

http://img1.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13502775_e0a94768ce87cf9279b3aefb6ee95252_l.jpg

A leleményes Hugo francia poszter

Címkék: hugo

2011.10.15. 17:25

A Paramount Pictures november 23-án mutatja be Martin Scorsese (Viharsziget) A leleményes Hugo (Hugo) című filmjét. Hazai megjelenés: 2012. február 09.

http://img2.indafoto.hu/10/3/110143_29d18ba7f0c4113afbe21e74d9986cf6/13502771_100a487de8ed100098a42888c63fbdd4_xl.jpg

süti beállítások módosítása