Érkezett pár forgatási kép a Bel Ami című drámából, mely Guy de Maupassant magyarul A szépfiú címmel megjelent regényén alapul. Főszerepben Robert Pattinson, Uma Thurman, Kristin Scott Thomas és Christina Ricci lesz látható. Rachel Bennette forgatókönyve alapján a filmet Declan Donnellan rendezi.

Egyébként a forgatás februárban kezdődött, és egy hétig Budapesten zajlott.

Hivatalos könyv tartalom: Két év afrikai katonáskodás után - "amikor az arabokat sarcolgatta a kis déli állomásokon" - Georges Duroy ott áll a párizsi utcán, csinosan, a női tekinteteket diadalmasan magára vonva, de mindössze három frank negyvennel a zsebében. Mihez kezdjen most, hogy leszerelt? Se tisztességes állása, se hivatása, se ismerőse, se pártfogója. A véletlen a segítségére siet. Egykori bajtársával fut össze, a Francia Élet politikai rovatvezetőjével, aki maga mellé veszi, s akinek a felesége írja meg Duroy helyett az első, bemutatkozó cikket. Ezzel elindul egy páratlan karrier.Georges Duroy hamar felismeri, milyen világba csöppent. gyorsan rájön, hogy a korrupt politikai és üzleti életben valóban aranyszabály, hogy "...itt minden a fellépéstől függ... Rá kell erőszakolni magadat az emberekre, nem pedig kunyerálni tőlük". És a Szépfiú - a női nemre tett ellenállhatatlan hatásától buzdítva - egyre hidegebb fejjel, egyre "okosabban" teszi meg lépéseit felfelé a társadalmi ranglétrán, hiszen hibátlanul alkalmazza életfilozófiáját, mely szerint: "Minden asszony céda, fel kell használni, ahogy lehet, de magából ne adjon neki semmit az ember." Tudja: csak eleget kell ismételni a tételt, hogy eredményes gyakorlattá is váljék: Erősnek áll a világ. Erősnek kell lenni. Fölötte kell állni mindenkinek." A Szépfiú művésze lesz a cinizmusnak, az erkölcsi nihilizmusnak. Nem csoda hát, hogy amikor dúsgazdag ifjú feleségével a karján megáll a templom küszöbén, az immár Georges Du Roy tekintetét a képviselőház épületére veti - sikerének következő megcélzott állomására.

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7063949_da0b0862e8b7627e8c9908ed144e46be_m.jpg

A Christina Ricci, Liam Neeson és Justin Long főszereplésével készült After.Life című horror/thriller -hez Pöcök feliratműhelye által érkezett egy feliratos előzetes.

Pénteken mutatták be az amerikai mozik a Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest) című krimit, melyben Richard Gere, Ethan Hawke, Don Cheadle, Jesse Williams, Ellen Barkin, Wesley Snipes, Lili Taylor, Brian F. O'Byrne, Shannon Kane, Will Patton és Vincent D'Onofrio látható.

A hazai mozikban április 29-én debütál.

Hivatalos tartalom: A "Kiképzés" rendezőjének új akció-thrillerje három kilátástalan helyzetbe került rendőr pokoljárását követi végig, akik Brooklyn legsötétebb körzetében néznek szembe erőszakkal, korrupcióval és a saját démonaikkal. A boldogtalan házasságában vergődő Eddie (Richard Gere) az alkoholban és egy fiatal prosti karjaiban remél megváltást. 20 eseménytelen évnyi kínlódás után a nyugdíjazása előtt hét nappal rábízott újoncok hatására próbál meg olyan rendőr lenni, amilyen addig talán még sohasem volt. Sal (Ethan Hawke) büszke, 5 gyermekes családapa, aki családja szebb jövőjének reményében, a kábítószerosztályon lehúzott 12 évnyi kemény munkáját teszi kockára egy veszélyes magánakcióval. Tango (Don Cheadle) 3 éve dolgozik beépített zsaruként drogdealerek, gyilkosok között és még 9 hónap börtönt is bevállalt a tökéletes álcázás kedvéért. Azonban hogy visszanyerhesse feleségét és régi életét, felettese egy utolsó feladattal bízza meg: börtönbe kell juttatnia bizalmasát és legjobb barátját, Cazt (Wesley Snipes). Eddie-nek, Sal nak és Tangonak sosem kellett volna találkozniuk, de döntéseik és egy szervezett rendőrségi drograzzia ugyanarra az elátkozott bűnügy helyszínére sodorja őket…

hírek röviden 03.06.

Címkék: hírekröviden

2010.03.06. 20:00

- A Deadline New York értesülése szerint a Universal Pictures folytatásfilmet tervez az 1988-as Éjszakai rohanás (Midnight Run) című akció-vígjátéknak, melyben Robert De Niro ismét Jack Walsh karakterét alakíthatja.

- A The Los Angeles Times értesülései szerint, Sylvain White rendezheti a középkorban játszódó Pendragon című filmet.

- Ez év júniusában kezdődik New Regency és a Summit Entertainment közös filmjének a The Darkest Hour -nak a forgatása Oroszországban.

- apróság - így fest Depp a The Tourist-ban

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7057615_320e498b654d5e0cf8502c3309bded3f_m.jpg

hírek röviden 03.06

Címkék: hírekröviden

2010.03.06. 18:36

- A Latino Review értesülése szerint Jason Momoa, Leo Howard és Stephen Lang után Rachel Nichols (GI Joe: The Rise of Cobra, Star Trek, "Alias") is leszerződött a Conan remakebe.

Ide kapcsolódó hír még, hogy időközben Mickey Rourke kilépett a filmből a War of the Gods miatt.

Újra Titánok harca posztert köszönthetünk...

http://img10.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7054811_826891b16fd0f184317437c45bf2d302_l.jpg

újra Kick-Ass karakterposzterek

Címkék: akció kickass

2010.03.06. 14:40

Ezek szerint nem volt még elég karakterposztere a Kick-Ass-nek...

http://img6.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7054813_106afa0bad4a68aea81d18dd57ed5605_l.jpg

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7051921_9af8d0f62ff790a242d3242aa3a088d0_l.jpg

Testvérek (2009)
(Brothers)

"Sam (Tobey Maguire) és Tommy (Jake Gyllenhaal) teljesen ellentétei egymásnak. Sam, többszörösen kitüntetett katona, apja nyomdokain példás karriert futott be, míg Tommy - a család feketebáránya - épp most szabadult és csak sodródik az árral. Amikor Sam gépét lelövik a tálibok Afganisztán felett Tommy kötelességének érzi, hogy Grace (Natalie Portmen) és két kislánya segítségére legyen, megpróbálja a fivére családjában keletkezett űrt betölteni. A gyász és a szükség egy új családot teremt, ahol Tommy mindjobban magára talál. Immár nem, mint segítő, hanem, mint családfőként van jelen Grace oldalán. Mikor Sam váratlanul hazatér a két fivérnek szembe kell néznie egy új helyzettel, ahol szerelem, hűség, férfiasság már mindkettőjüknek mást jelent, mint korábban..."

Színes, feliratos amerikai dráma, 104 perc
Szereplők: Tobey Maguire, Jake Gyllenhaal, Natalie Portman, Sam Shepard, Mare Winningham
Rendező: Jim Sheridan
Forgalmazza: Palace Pictures
Mozipremier: 2010. március 25. (2009. december 04; USA)

2010.03.05. 22:27

 

http://img9.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7051921_9af8d0f62ff790a242d3242aa3a088d0_l.jpg

Megérkezett a szinkronos előzetes A karate kölyök remakehez... A film producere Will Smith, fia Jaden pedig a főszerepet játssza. További szerepekben Jackie Chan és Taraji P. Henson. A Columbia Pictures (Sony) 2010. június 11 -én mutatja be az USA -ban. Magyar premier egyenlőre ismeretlen.

frissítve HD előzetessel!

Bárkivel előfordulhat, nem igaz? Ráadásul Aaron Eckhart sármjának kevés nő tud ellenállni, főleg akkor nem, ha olyan esendő férfit alakít, mint a BuFi megjelenésében.

A megözvegyült Dr. Burke Ryan (Aaron Eckhart) a gyász feldolgozásáról ír önsegítő könyvet, melyből hatalmas siker lesz. Előadásokat kezd tartani, és az egyik Seattle-i előadásán összefut a hotelben Eloise Chandlerrel (Jennifer Aniston), aki torkig van a férfiakkal. A vonzalom azonnal érzékelhető, de a nő számára hamarosan világossá válik, hogy a férfi egyáltalán nem jutott túl felesége elvesztésén, és hogy a színpadi show egyáltalán nem fedi a valóságot. Lehet, hogy amikor legkevésbé várnák, megtörténik velük a csoda?

A Derült égből szerelem 2010. április 8-án jelenik meg DVD-n a Budapest Film forgamazásában. Az 1.990 Ft-os kiadványon a filmet eredeti (2.35:1) képarányban, DD5.1-es magyar és angol hang, valamint magyar felirat kíséretében találjuk. Extra nem lesz a korongon.
forrás: www.dvdextra.hu


The Runaways előzetes HD-ban

Címkék: music therunaways

2010.03.05. 12:56

A The Runaways című film a 70 -es évek egyik legnyagobb lány együtteséről, a The Runaways -ről fog szólni. Joan Jett -et (gitáros, vokalista) Kristen fogja játszani, míg Cherie Currie -t (zongorista,énekes) Dakota alakítja. Amerikai premier március 19.

poszterrel frissítve!

http://img4.indafoto.hu/5/7/60437_7dedd8fd08abd182261431db20a68bb4/7054821_4afbb5a2c05ca286602ef71b9b99f1d1_m.jpg

Akinek van otthon 3D-s szemüvege az most felveheti, ugynais itt az Így neveld a sárkányodat első két előzetes 3D-ben.

hírek röviden 03.05

Címkék: hírekröviden

2010.03.05. 00:46

Hazai premier dátumok:
Daybreakers - A vámpírok kora (Daybreakers) - április 01.
Kém a szomszédban (The Spy Next Door) - április 01.
Kedves John! (Dear John) - április 08.
Rec 2 - április 22.
Tőzsdecápák - A pénz nem alszik (Wall Street: Money Never Sleeps) - április 22.
Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest) - április 29.
Az út (The Road) - május 06.
Szex és New York 2. (Sex and thee City 2) - május 27.
Két kopper (Cop Out) - május 06.
The Crazies - május 20.

- Roger Christian (Csillagok háborúja, Nyolcadik utas: a Halál) bejelentette, hogy Ridley Scott 3D-ben fogja elkészíteni az Alien előzményfilmet.

-
Az Entertainment Weekly értesülései szerint mozis folytatást terveznek az HBO Róma című, 2007-ben befejeződött sorozatából, ami két évadot élt meg. Bruno Heller (The Mentalist) már meg is írta a szkriptet, és a pént biztosító Morning Light Productionsnek leadta.
Kevin McKidd (Lucius Vorenus) és Ray Stevenson (Titus Pullo) a sorozat főszereplői, biztosan láthatóak lesznek a produkcióban.
Egyébként a történet négy évvel a sorozat vége után fog játszódni, német területeken.

- A New Line/Warner Bros. a hét részt megélt Rendőrakadémia (Police Academy) filmsorozat újraindítását tervezi, méghozzá az eredeti filmek producerével, Paul Maslanskyval. A reboot íróját és renezőjét egyenlőre keresik.
(Az első részt 1984-ben mutatták be, a hetediket 94-ben)

- Deadline Hollywood értesülése szerint, Oliver Stone következő filmje a Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik után, Don Winslow nyáron megjelenő Savages című regénye lesz.

- Katy Perry (Törpilla), Alan Cumming (Törperős) és George Lopez (Dulifuli) is csatlakozott Neal Patrick Harris és Jonathan Winters (Törpapa) mellé a Smurfs: The Movie (Hupikék törpikék) szinkronstábjához, melyet olyan technikával készítenek el mint az Alvin és a mókusok. Már írtam a blogon hogy a forgatás áprilisban kezdődik, és a tervek szerint 2011. június 29-én kerül az amerikai mozikba.

- Érkezik a Kedvencek temetője (Pet Semetary) remake is, ugyanis Matthew Greenberget az 1408 forgatókönyvíróját (ami szintén Stephen King regénye alapján készült) kérték fel a szkript megírására.

- Martin Lawrence és Brandon T. Jackson után Jessica Lucas (2009-es Melrose Place) is leszerződött a Gagyi mami 3-hoz (Big Momma’s House 3).

- A Variety értesülése szerint Steve Carell cím nélkül futó filmjéhez Ryan Golsing szerződött le. A projekt rendezői John Requa és Glenn Ficarra.

- A Latino Review értesülése szerint Jason Momoa, Leo Howard és Stephen Lang után Rachel Nichols (GI Joe: The Rise of Cobra, Star Trek, "Alias") is leszerződött a Conan remakebe.

Ide kapcsolódó hír még, hogy időközben Mickey Rourke kilépett a filmből a War of the Gods miatt.

- A Sucker Punch és a Green Lantern (Zöld Lámpás) is megkapja a 3D-s konvertálást.

- Deadline New York értesülése szerint Tracy Morgan (Cop Out, "30 Rock") lesz a főszereplője a Warner Bros. vígjátékának a ID Theft -nek. A forgatókönyvet Colin Jost és Rob Klein készítette.

- apróságok - The Crazies cuccok


- Brooklyn mélyén (Brooklyn's Finest) színfalak mögötti videók HD-ban

Befutott egy új poszter a Toy Story 3 -hoz, íme:

süti beállítások módosítása